Íme a Sonic: The Hedgehog mozifilm új előzetese

A készítők a rajongók kérését meghallgatva átdolgozták a címszereplő kinézetét, az új trailerben már a módosított karakter látható.

Az évek óta készülő Sonic: The Hedgehog című videojáték adaptációt 2016-ban jelentették be hivatalosan, majd idén tavasszal megkaptuk az első trailert is az élőszereplős-CGI hibrid alkotásról. Finoman szólva a legtöbb rajongót kiakasztotta, de legalábbis zavarta a kék sündisznó kinézete, azonban érdekes módon a készítők ahelyett, hogy csendben meghúzták volna magukat, kijelentették, hogy hallgatnak a kritikákra, elhalasztják a premier és teljesen átdolgozzák Sonic karakterét. A végeredmény az új előzetesben látható, mit gondoltok, jobb mint az előző?

A Sonic, a sündisznó a tervek szerint 2020. február 14-én érkezik a mozikba, ami azt jelenti, hogy nálunk már február 13-tól nézhető lesz.

  • Kapcsolódó cégek:

Előzmények