Halo 4 utalások a Halo CE Anniversary-ben

A 343 Industries úgy tervezi, hogy a novemberben megjelenő felújított Halo CE-ben terminálokat helyeznek el, hasonló módon, mint a Halo 3-ban. Ezen terminálok Dan Ayoub elmondása szerint arra fognak szolgálni, hogy utalásokat, információkat adjanak a Halo 4-gyel kapcsolatban. Magyarán szeretnék jó előre felkelteni az érdeklődést a 2012 végén megjelenő negyedik rész iránt.

Ayoub azt is elmondta, hogy ezek a terminálok ezúttal nem csak elolvasható szövegeket, hanem videókat is tartalmaznak majd, amikben olyan hangok is feltűnnek majd, mint Tim Dadabo, aki Guilty Sparknak kölcsönözte a hangját.

Azóta történt

Előzmények