Alig két hetet kell már csak várnunk és jön az idei Xbox Games Shwocase, ahol számos új játék mutatkozik majd be, közöttük pedig ott lesz szinte biztosan a következő DOOM játék is. A 2016-os epizód, valamint annak folytatása a 2020-ban megjelent Eternal sokak kedvence lett hamar, azonban történet szempontjából igen nehéz lenne azokat folytatni (Lásd: The Ancient Gods, Part Two című DLC befejezése), így lehetséges hogy a készítők más irányból közelítik meg a következő játékot. Már korábban is hallottunk arról, hogy az új DOOM Year Zero címen fut, azonban az Insider-Gaming (Tom Henderson) értesülései szerint a teljes változat DOOM: The Dark Ages névvel érkezhet. Ami érdekesebb, hogy a jelentések a programot úgy írják le, hogy egy középkori ihletésű DOOM világban játszódik. Innentől egyből megindultak a találgatások egy esetleges előzményről amik a középkorban játszódhat, bár mi nem igazán tudjuk hova tenni azt ha a játékban például a lőfegyverek helyett kardoznunk kellene majd, esetleg nyílpuskával irtanunk a démonokat. (akkor már inkább egy új Hexen/Heretic játékot kérnénk)
Természetesen a hivatalos bejelentésig az ötletelgetés tovább folytatódik, mi inkább megvárjuk a június 9-én, magyar idő szerint 19:00-kor induló show-t.