Cyberpunk 2077 - Idei megjelenés?

Hirdetés

Minden bizonnyal sokan várják a Cyberpunk 2077 megjelenését, amely sok év után tavaly végre új trailerrel és gameplay bemutatóval tért vissza. Nyilván a legtöbben a premier napjára kíváncsiak, azonban a fejlesztők ezzel még adósak nekünk.  Bár egyesek 2020-as kezdésre tippelnek (Már csak az alapok miatt is), de talán az is lehetséges, hogy még idén megkapjuk a programot. A CD Projekt RED-del együtt dolgozó Territory Studio nevű kreatív ügynökség oldalán ugyanis rövid ideig utalást láthattunk 2019-es premierre, azonban ezt hamar eltávolították onnan.

Amit biztosan tudunk, hogy a csapat ott lesz az idei E3-on is, ahol reményeink szerint az új bemutatók és előzetesek mellett egy megjelenési dátumot is hallunk majd tőlük.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt