Army of Two 2 - az új játékmód

Az EA egy látványos videóval rukkolt elő a jelenlegi konzolos generáció részére az Army of Two 2 képében. A játéknak lesz egy új módja, az ún. Extraction, amelyben akár négyen is vállvetve (szó szerint) küzdhetünk a terroristák ellen. Az új játékmód a Gears of War 2 és a Halo 3: ODST elvein alapul, csak annyi különbséggel, hogy itt nem hordákat kell visszaverni, hanem shanghaji terroristákat kell megsemmisíteni úgy, hogy közben folyamatos mozgásban lesz a játékos, azaz pontról pontra kell majd előre haladnia online társaival együtt a sikeres kivonulás vagy "Extraction" érdekében. A taktika tehát fontos része lesz a programnak. A teljes játékszoftver csak jővőre; 2010 január 12-én jelenik meg kizárólag konzolokra.

Azóta történt

Előzmények