The Witcher 2: Assassins of Kings - Teszt

Kezelőfelület, irányítás, harc

Mielőtt belevágnék a játék irányításának ismertetésébe, annyit hadd említsek meg, hogy én annak idején keveset játszottam az első résszel, úgyhogy a tesztben mellőzöm az összehasonlításokat, nem írok olyasmit, hogy valami előnyére vagy hátrányára változott.

A játék kezelése viszonylag egyszerű. A szokásos "W,A,S,D" gombokkal tudunk mozogni, az egérgombokkal pedig csapkodni, valamint interakciókat végezni. Harcnál a bal gomb a gyors, a jobb pedig a lassú, de erős támadást aktiválja. Az "1" és "2" gombokkal választunk fegyvert, az acélkardot humanoidok, míg az ezüstkardunkat a különféle természetfeletti lények és erősebb ellenfelek ellen vethetjük be hatékonyan. A "Q" billentyűvel aktiváljuk az éppen kiválasztott jelet, míg a "CTRL" gomb a körmenüt hívja elő, ahol ezek között válthatunk, valamint használhatjuk a meditációt, ami szintén egy nagyon fontos dolog - ezekre majd később kitérek. Ilyenkor lelassul az idő, így akár harc közben is tudunk a jelek, valamint bekészített tárgyaink között váltani - a meditációt persze ilyenkor nem használhatjuk.

Az "E" billentyű használatával tudunk védekezni a ránk mért ütések ellen, ami ugyan nem nyeli el teljesen a kapott sebzést, viszont jócskán tudja azt csökkenteni, pláne ha fejlesztjük a hárítás képességet. Szintén nagyon fontos a gurulás, amit a "W,A,S,D" billentyűk duplán történő lenyomásával, vagy a "SPACE" használatával érhetünk el. Több ellenfél esetén ez létszükség, hiszen az automatikus célzás és a forgó kamera miatt sokszor megesik, hogy Geralt két ütés közt célpontot vált, és egy hirtelen lendülettel beveti magát a tömeg közepébe.

A kijelölt ellenfelet egy célkereszt mutatja, a következő csapásunk illetve védekezésünk ellene fog irányulni. Meglehetősen látványos jeleneteknek lehetünk tanúi, miközben a távoli ellenfelekre Geralt vetődve csap le, vagy amikor a "W,A,S,D" gombokkal kombináljuk az egérrel történő csapkodást, és látványos kombinációkkal csépeli hősünk az ellent. Sajnos néha megesik, hogy egy ilyen ugrással egybekötött csapás után a hátunk védtelen marad, ami aztán bekapott találatokhoz, esetenként akár az utolsó mentésünk visszatöltéséhez is vezethet.

Még egy fontos dolog van, amiről eddig nem beszéltem, éspedig a Witcher Medál, amit alapértelmezés szerint az "Y" (vagy "Z") gombbal tudunk aktiválni. Két felettébb hasznos funkciója van ennek, egyrészt egy kis ideig kijelölhetjük segítségével a közelben lévő, használható objektumokat, ami főleg sötétben jön jól, másrészt pedig különféle buffokat (plusz védelmet, sebzést, stb.) kaphatunk, ha erőtér közelébe érve aktiváljuk és abba belesétálunk.

Ezekre az erőterekre a medálunk egy rezgő hang és egy vibrálás kíséretében reagál, amit a képernyő bal felső sarkában lévő farkasfejen tudunk észrevenni. Amint ezt látjuk, álljunk meg és aktiváljuk a medálunkat. Az erőtereket piros színű felhő jelzi, melyben kisülések cikáznak. Miután megláttuk, igyekezzünk addig belemenni, amíg aktív a medál. Ha sikerült, akkor a képernyő felső részének közepén egy ikon jelenik meg, alatta egy számlálóval (Lásd a képeken is). Ez azt jelzi, hogy meddig tart az erőtér hatása.

A harchoz szintén hozzátartozik a különféle jelek használata, melyeknek segítségével lebéníthatjuk, felgyújthatjuk, ellökhetjük vagy földhöz ragaszthatjuk ellenfeleinket, valamint extra védelmet biztosítanak számunkra. Ezeknek az ismertetését a következő oldalon találhatjátok. Összefoglalva az eddig leírtakat, a harcnak egy fontos alapszabálya van: ne engedd, hogy bekerítsenek! A helyezkedés mindennél fontosabb, ugyanis nem csak az ellenfeleink szédülnek meg egy keményebben bekapott ütéstől, hanem Geralt is. És nincs annál bosszantóbb, amikor péppé verik hősünket, miközben ő az egyik korábbi pofontól elkábulva mered maga elé.

Vannak még az úgynevezett "Quick Time Event" (Gyorsan Történő Esemény) nevű minijátékok (pl. ökölharcoknál), ilyenkor a felvillanó gombokat kell megfelelő sorrendben és időben lenyomnunk, vagy az egeret jobbra-balra tologatva a jelet a kijelölt mezőben tartani (pl. szkanderezésnél). Ezek főleg a konzolos akciójátékok jellemző alkotóelemei, egy PC-re készült RPG-ben meglettünk volna nélkülük. Szerencsére nincs sok belőle.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények