Új hozzászólás Aktív témák

• #3579 skype tag

  Új Válasz 2008-11-11 13:53:33 #3579

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  skype

  tag

  Mivel ez egy vallási topic, úgy érzem, hogy ide sokmindenféle véleménynyílvánítás befér.
  Az természetes, hogy a legtöbb hozzászólás keresztények, és ateisták részéről történik,mivel Magyarországon élünk, és itt a keresztény vallás a domináns.
  Azonban figyelembe kell venni a máshogygondolkodók véleményét is, például buddhisták, krisnahívők, és a keresztény vallás egyéb ágazatait is.
  Úgy látom az etióp gyerekek,és a kőoroszlán közötti hasonlatom sok jóérzésű emberben váltott ki bizonyos érzelmi reakciókat.
  Természetesen én is sajnálom az éhező gyerekeket, de biztosan van valami oka, hogy ők ott élnek, és az a sors jutott nekik.
  Mindenkinek megvan a maga teóriája, a keresztény ragaszkodik a Bibliához, és ebből próbálja levezetni az érveléseit, míg az ateista a kutatásokat, a tudósok véleményét próbálja beilleszteni a saját elképzelésébe.
  De figyelembe kell venni az ezoterikus behatásokat is ,mivel lehet, hogy ez az út vezet az igazi megismerés felé.
  Mindenki azt fogadja el igaznak, amiben hisz.Én most megpróbálok levezetni egy teóriát arra vonatkozólag, hogy mi miért történik. Nem állítom azt, hogy ez az igazság, de azt sem akarom mondani, hogy nem. Mindenki maga döntse el, hogy van-e benne ráció, vagy nincs.
  Tételezzük fel, hogy volt valamikor egy teremtő erő, amely képes volt megalkotni a galakszisokat, az univerzumot, és ezzel együtt az életet.
  Ezt a későbbiekben nevezzük Istennek, mert valahogy csak kell nevezni, nem?
  Nos ez az Isten egyszer úgy döntött, hogy megalkotja az embert, a maga képére.Mivel ezt önmagából tette, ezért monjuk azt, hogy az ember hasonló az Istenhez, hisz a jóska bácsi fia is hasonló a Jóska bácsihoz.
  Ez az igaz ember azonban nem egyezik meg a mai emberrel, mivel itt fizikai testről még szó sem volt, de képes volt ugyanúgy alkotni, mint maga az Isten, hisz belőle származott.
  Mégegyszer hozzáteszem, ez egy teória, de miért is ne lehetne ugyanúgy igaz, mint hogy Mózes kettéválasztotta a tengert,vagy a tudomány által felállított tézisek bármelyike.
  Na folytatom.Mivel ez az első ember képes volt alkotni, hát alkotott is ,de ezt tette nemcsak a jó érdekében, mint ahogy a mai tudósok is tesznek dolgokat, amely nem biztos ,hogy éppen az emberiség érdekeit szolgálja. Pl atombomba.
  Mivel ezeket a kis csintalanokat valahogy megkellett fékezni, hát egy hosszú folyamat során bezárták őket egy fizikai világba, fizikai testbe, ahol már képtelenek voltak szabadon azt tenni, amit akarnak.
  Itt nem büntetésről volt szó, egyszerűen elkellett szigetelni őket, mert kárt okozhattak volna önmaguknak, és más teremtményeknek.
  Az eddigi szellemember állapot megszűnt.A kapcsolatot korlátozták a lélekállapotra.A szellemet bezárták egy erőtérbe, amelyet nevezzünk mikrokozmosznak, és megszakították kapcsolatát az Isteni erőtérrel.
  Tevékenységét korlátozták a földi életterületre. A mikrokozmoszon belül kapott egy társat, egy személyiséget, akit nevezzünk embernek.Ez az ember már csak a léleken keresztül tudja tartani a kapcsolatot a szellemmel.
  ennyi az én teóriám. Bővebbet és pontosabbat a következőkben lehet olvasni.
  Egyáltalán nem lehet rajta csodálkozni, hogy éppen a keleti, s főként az indiai filozófia elemei és módszerei találnak nagy visszhangra nyugaton. Ezeknél a tanoknál a karma és a reinkarnáció fogalma áll a középpontban. Minthogy a nyugat teológiai és filozófiai gondolkodásának alappillérei leomlottak, a kereső ember most a keleti fogalmak és gondolatok felé fordul, amelyek – úgy tűnik – választ tudnak adni az élet és halál kérdéseire.
  A karma az okozatiság törvénye, az ok és az okozat törvénye. A karma egy ember jó és rossz cselekedeteinek a végösszege. Az eredmény azután meghatározza az ember anyagba való visszatérésének – a reinkarnációnak – a körülményeit és az ezen visszatéréshez kapcsolódó életet. Karma és reinkarnáció tehát szorosan összefügg egymással.

  A karma és a reinkarnáció tana fontos helyet foglal el a keleti ondolkodásban, és sok nyugati ember felfogása számára is logikusabbnak tűnik, mint a nyugati egyházak tanításai. Amikor a keresztény egyház a VI. században, a konstantinápolyi zsinat folyamán eltörölte a reinkarnáció tanát, akkor a hangsúly az egyszeri életre helyeződött. A hívőknek mint az egyház hű fiainak egyetlen életben kellett volna megszolgálniuk az üdvösséget, és akár szegények, akár gazdagok voltak, haláluk után ugyanazokat a gyümölcsöket élvezték volna. A gyanú, hogy itt valami bizonyára nincsen rendben, s mivel egy ilyen tan minden részletében ésszerűtlen, sokakat az egyházzal szembeni kétkedésre indított. Valami magasabb eszmény után kezdtek tehát kutatni.
  Másfelől viszont Keleten sem látszik valami nagy megszabadító hatás, pedig ott változatlanul a reinkarnáció tana van érvényben. Ott inkább késleltetésről beszélhetünk. Az ottani hívek abból indultak ki, hogy az egymásra következő életek egy fejlődési vonal mentén haladnak előre, s ily módon az ember előbb-utóbb elérheti rendeltetését. Ez a gondolat végzetközpontú életszemlélethez vezetett: „Ha ma nem sikerül, akkor majd holnap. Ha ebben az életben nem érjük el, akkor majd a következőben.”

  Ezzel szemben a nyugati típusú hívő gondolkodás – a reinkarnáció tanától megfosztva – az emberekben erőteljes önmegvalósítási késztetést váltott ki, s ilyenformán a materializmushoz és ahhoz az erőfeszítéshez vezetett, hogy mindent egyetlen életen belül próbáljunk meg elérni.
  A keleti hívő gondolkodás változatlan kedélyállapottal, örökös mosollyal és fatalizmussal ajándékozta meg az embert azáltal, hogy tekintetét a következő életekre irányítja.
  Az egyik rendszer nagymértékű felgyorsuláshoz vezet, a másik pedig késleltetően hat. Mindkét rendszerből hiányzik azonban valami: annak a megdönthetetlen ténynek a nyoma, hogy valójában nem az anyagi emberről van szó!EGY EGYIPTOMI AJÁNDÉKBOLT KIRAKATÁBAN VAN EGY BEKÖTÖTT SZEMŰ NŐI ALAK, AKI BAL KEZÉBEN MÉRLEGET TART, JOBBJÁVAL PEDIG EGY KARDOT FOG. EGYETLEN TURISTA SINCS TUDATÁBAN A NŐI FIGURA JELENTŐSÉGÉNEK.

  A kétserpenyős egyenlőkarú mérlegen a régi Egyiptom vallásában az elhunytak szívét mérték. Ehhez a méréshez ellensúlyként egy tollpihét használtak, a „Maat” hieroglifát. Az Ószövetség (Dániel 5) leírja, hogy egy kéz hogyan írta Belsacár király palotájának falára a következő szavakat:
  „Mene, Mene, Tekel, Ufarszin”.
  „Számba vette Isten a te országlásodat, és véget vet annak. Megmérettél a mérlegen, és híjával találtattál.” Ez a kép annak a rejtett igazságnak a szimbóluma, amely olyan nagy jelentőségű, hogy ha feltárják, teljesen megváltoztathatja az ember életét.

  A bekötött szemű Istennőt, kezében a karddal, Nemezisnek hívják. Az igazságosságot jelképezi, amely serpenyőivel mindent kiegyenlít és egyensúlyba hoz. Ezt a törvényt személyválogatás nélkül, előítélet, gyűlölet és öröm nélkül alkalmazzák, amint arra a bekötött szem is utal. Nemezis törvénye gondoskodik arról, hogy származzon akár egyéntől, akár csoporttól, minden cselekedetre, érzésre és gondolatra egy ennek megfelelő reakció, vagyis válasz következik. Ezért kétélű a kard: jutalmaz vagy kijavít. A Bibliában pedig, a Galáciabeliekhez írt levélben, a következő áll: „Mert amit vet az ember, azt aratándja is” (Gal. 6:7). Salamon is azt mondja példabeszédében: „Aki vet álnokságot, arat nyomorúságot” (Péld. 22:8).
  Az eredeti, isteni természetben ez a kijavító törvény nem hat, mivel ott nincsenek ellentétek. A bukott természet ezzel szemben kétsarkú, és állandóan ide-oda hánykódik valamely ellentétpár végletei között. E két pólus között lép fel Nemezis korrigáló, kiegyenlítő törvénye. Egy olyan világban azonban, ahol a jó nem tulajdonság, hanem maga a teljesség, amelyben a világosság átható, mindent átölelő erőként van jelen, ott nincs hely a sötétség számára, és nincs szükség dorgálásra vagy jutalmazásra.

  Bár az ember súlyosan görnyed a karma törvényeként is ismert kiegyenlítő törvény igája alatt, mégis ebben rejlik annak esélye és lehetősége, hogy feleszmélvén megtaláljuk a belső megszabaduláshoz vezető utat.
  A hányattatások közepette, melyek a boldogságtól a nyomorúsághoz, a szegénységtől a gazdagsághoz, a vereségtől a győzelemhez, a szeretettől a gyűlölethez, a kegyességtől a rosszindulathoz, a rokonszenvtől az ellenszenvhez vezetnek, és melyek sok életen át tarthatnak, hébe-hóba mégis hallható az „ősemlékezés” hangja. Olykor egészen gyenge, alig érzékelhető. Attól a perctől kezdve azonban, amikor a hang a személyes problémákon keresztül áthallatszik, és az embert arra ösztönzi, hogy kivonja magát a dialektikus mozgalmasság alól, megszületett az igazságkereső. Akkor az ember elindul, hogy megkeresse e hívás eredetét.
  Így tévelyeg egyik felismeréstől
  a másikig, s csaknem belevész az ötletek sokaságába, melyek okkult, misztikus és vallásos hullámokat vetnek személyes életének tengerén. A tévelygés, a keresés sok testetöltésen át tarthat. Az ember egyre csak keres és keres, amíg rá nem jön, hogy az igazság sem poros könyvekben vagy elsárgult pergameneken, sem az imaházakban, sem a guruknál vagy fennkölt mestereknél nincsen, hanem elképzelhetetlen idők óta a saját szívében rejlik.

  KARMA ÉS MEGNYILVÁNULÁS A MIKROKOZMOSZBAN

  Mi a „halál”? A halál a szükségrend egyik lényeges alkotóeleme, azé a világé, amelyben élünk és amelyet dialektikus élettérnek nevezünk. Amikor a modern Rózsakereszt karmáról és reinkarnációról beszél, akkor ennek csak a mikrokozmosszal összefüggésben tulajdonít értelmet. Sok ember számára ismeretlen a mikrokozmosz tana. Pedig ez a valóság kulcsa. Ezért állt a delphoi templom bejárata fölött a felirat, hogy „Ember, ismerd meg magad!” Ha a kereső meg akarja érteni élete titkát, akkor meg kell barátkoznia azzal a gondolattal, hogy ő mint személyiségember egy mikrokozmosz része.
  A Rózsakeresztes Rend szellemi hagyatéka nyomatékosan rámutat, hogy az embernek meg kell értenie, miért nevezik mikrokozmosznak. A Szerzet napjainkban is azt tekinti feladatának, hogy megmutassa az emberiségnek a megszabadító utat, hogy aztán az emberek betölthessék az istentervben elhatározott rendeltetésüket.
  Ehhez a mai személyiségembernek meg kell értenie, hogy ő egy halandó lény. Tudatára kell ébrednie, hogy az igazi ember, az örökkévaló ember benne foglaltatik a mikrokozmikus rendszerben, de ott fogva is tartják!

  AZ EGÉSZ TEREMTÉS SUGÁRZÁSBÓL ÁLL

  Korunk felvilágosult embereként tudjuk, hogy voltaképpen minden sugárzás. Az anyagi Földet különböző rezgésállapotú elektromágneses térségek veszik körül és hatják át a legkisebb részecskékig. Ebben az összefüggésben beszélünk kozmoszról is, amelyet a makrokozmosz hat át. A hermészi alaptételt – „Mint fent, úgy lent” – követvén megállapíthatjuk, hogy ez az anyagi személyiségre is érvényes. A személyiség körül is találni egy gömb alakú elektromágneses sugárteret, amely őt áthatja és élteti. Ez a tér a mikrokozmosz. A föld mágneses terében különböző síkú nehézségi erőhatások vannak mind anyagi, mind pedig szellemi értelemben. Ebben a térben törvényszerűség uralkodik, mely kötve és fogva tarthatja a mikrokozmoszt, mert ugyanolyan rezgésű, mint a mikrokozmosz jelenlegi mágneses tere. Az emberiség életterébe behatoló új sugárzásoknak azonban tudatossá kellene tenniük ezt a fogságot az ember számára.

  Arról van szó, hogy ebből a fogságból ki is kell törni. Ahhoz, hogy ez a megszabadulás végbemehessen, az eredeti, mennyei „járműveknek” újra meg kell születniük a mikrokozmoszban. Az eredeti szellemlélek-alakot újra fel kell támasztani a mikrokozmoszban. Ha ez nem történik meg, akkor az egész mikrokozmikus rendszer a születés és a halál kerekéhez kötözve marad, azaz a mikrokozmosznak újra fel kell vennie egy anyagi személyiséget, hogy tapasztalatokat szerezvén megértse fogságát. Ha ezt nem fogja fel, akkor a személyiség teljesen feloszlik a halálban, és a születés és halál folyamatának meg kell ismétlődnie.

  AZ EMBER ÉLETE NEM MÁS, MINT A MIKROKOZMOSZÁBAN LEJÁTSZÓDOTT SOK-SOK ÉLETNEK ÉS AZOKNAK A KÖRÜLMÉNYEKNEK AZ ÖSSZEGE, MELYEK KÖZÖTT PILLANATNYILAG – MINT MIKROKOZMOSZÁNAK LAKÓJA – TALÁLJA MAGÁT. A MIKROKOZMOSZ – VAGY KIS VILÁG – EGY MEGNYILVÁNULÁSI TÉR, AMELYBEN ÚJRA MEG ÚJRA EGY MÁSIK TEST SZÜLETIK. EZ A TEST VAGY EZEN TESTEK RENDSZERE A MIKROKOZMOSZ ESZKÖZÉÜL SZOLGÁL, ÉS MEGNYILVÁNÍTJA AZ EZEN MIKROKOZMOSZBAN REJLŐ ERŐKET ÉS LEHETŐSÉGEKET.

  A bukott világban való tévelygése során az eredeti isteni mikrokozmosz erősen megsérült. Hajdani tiszta állapotát elveszítette, és a mindenkori új lakó által belevitt torzulásokat és ferdüléseket mutatja. Ezért különbözik minden ember az embertársaitól, ezért viselkedik másként és él tőlük eltérő körülmények között. Ebben az értelemben beszélhetünk tehát reinkarnációról, újra megtestesülésről, de ez semmiképpen sem a személyiségre vonatkozik.
  A korábbi életek tapasztalatának összege formálja a tudatot, amely egy aktuális új személyiségben fejeződik ki. Ahogyan minden ember a vérében hordozza szülei örökletes tényezőit, ugyanúgy magán viseli a mikrokozmosz korábbi lakóinak „örökletes tényezőit” is. Ezekből él és cselekszik. Ez azt jelenti, hogy az ún. karma nem mindig feltétlenül rossz. Ha például a korábbi lakók azon fáradoztak, hogy az eredethez visszavezető utat megtalálják, akkor ezek a fáradozások szintén belevésődtek a mikrokozmoszba – ebben az esetben azonban mint „jó karma”, mint pozitív segítség.

  Ha az ember saját magát és embertársait vizsgálja, hamar észreveszi, hogy az eredeti isteni természetből nem valami sok maradt meg. A mindennapi élet viszályok, gondok, betegségek, háborúk, iszonyatos vérontások és megsemmisítések közepette zajlik. Az ember halottnak nyilvánította istent, amivel egy mennyei létezés minden kilátását elveszítette, így kénytelen megkísérelni, hogy a földön valósítson meg valamiféle mennyországot. Közelebbről szemügyre véve az is nyilvánvaló, hogy minden ember saját földi mennyországának megteremtésével foglalatoskodik. Ezt egyesek eszmékkel, mások fegyverrel, pénzzel és hatalommal próbálják meg. Minden ember megkísérli életét tökéletesíteni, erősíteni és meghosszabbítani.

  Ami néhány évtizede esetleg még értelmetlen borúlátásnak tűnt, az ma minden normális érzületű ember számára érzékelhető ténnyé vált. Az ember a létért küzd, miközben hullákon tapos keresztül. Ebben semmi magasztos sem található.

  AKI EZEN A VILÁGON MÉLY, BELSŐ SZÜKSÉGBŐL KÖZELÍT AZ IGAZSÁGOSSÁG PROBLÉMÁJÁHOZ ÉS AZT MEGPRÓBÁLJA TISZTÁZNI, ÓHATATLANUL RÁBUKKAN A KARMA TANÁRA. A SZANSZKRIT EREDETŰ KARMA SZÓ JELENTÉSÉT A „TETT” VAGY „CSELEKEDET” SZAVAK CSAK HOZZÁVETŐLEGESEN ADJÁK VISSZA: A KARMA UGYANIS A FÖLDI ÉLETTERÜLET OK-OKOZATI ÖSSZEFÜGGÉSEINEK KOZMIKUS EREJŰ TÖRVÉNYE.

  E törvény emberi vonatkozásait csak akkor érthetjük meg, ha a mikrokozmoszok újratestesüléséből (reinkarnációjából) indulunk ki. Pál ezt a Galátziabeliek-hez írt levelében így fejti ki (6:7): „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is.” E törvény hozzájárulhat az ok-okozat jelenségének helyes gyakorlati felfogásához: senki sem várhatja, hogy rózsa nőjön, amikor bogáncsot vetett. A karma a világegyetem egyik alaptörvé-nye és a világ minden szintjében tükröződik. A newtoni mechanikaelmélet példá-ul így utal rá: minden hatás ugyanolyan mértékű ellenhatást vált ki. Az ok-okozati kapcsolatra vonatkozó fizikai törvény és az egyetemes karmatörvény közötti egyetlen különbség mindössze annyi, hogy ez utóbbi az élet minden te-rületére kiterjed. A karma törvénye – melynek tehát e dialektikus természet bukott mikrokozmosza is alá van vetve – olyan árnyalt, oly hatalmas és kiter-jedt működési területen s oly változatos módon hat, hogy annak teljességét és kozmikus intelligenciáját a természettudat sohasem lesz képes befogadni.

  „Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket... Az Úrnak ítéletei változhatatlanok s mindenestől fogva igazságosak.” (Zsoltárok 19:8,10.)

  A karma törvénye az embert olyan szükséges életfeladatok elé állítja, melyek által önismeretre tehet szert és bepillantást nyerhet a teremtésbe.

  Az Egyetemes Tan egyik alaptétele így hangzik: „Minden mindennel összefügg.” Nem lehet elkülönítve szemlélni azt, ami az élet nagy folyamához tartozik. Akár egy gyapjúgombolyag: folytonos fonadék sző össze mindent mindennel. A dialektikus élettenger karmikus hullámverése is ekként tartja fogva az emberi élethullám mikrokozmoszait: a súlyos következményekkel járó cselekedetek sok megtestesülésen át, mintegy körforgásban láncolják őket egymáshoz. Így téve-lyegnek a mikrokozmoszok az anyagban – az önmaguk által teremtett labirintus-ban. A tisztánlátást, az igazság kibogozását egy mégoly változatos életmodell sem teszi lehetővé. Ha próbáltunk már kusza fonalkötegben egy hurkot kibonta-ni, miközben óhatatlanul újabb gubancokat hoztunk létre, akkor esetleg felde-reng előttünk a behálózottság, a bukottság mélysége és értelmetlensége.

  Amit az Ószövetség törvénye alatt álló énembernek kerülnie kell, ha nem akar egyre rosszabb karmát teremteni magának, azt többek között Mózes tízparancsola-tában is megtalálhatjuk (II. 20:1-17). A ne ölj, ne lopj, ne hazudj, vagy ne kövess el házasságtörést – egy egymásrautalt életközösségben megvalósítható védelmi előírások. (Az ember elfajulása egyébként abból is megítélhető, hogy az uralkodó korszellem még ezen egyszerű élettörvények jelentőségét is mindin-kább kétségbe vonja.)

  Az ember nemcsak saját mikrokozmoszával áll kölcsönhatásban, hanem egyúttal egy makrokozmikus közösség része is. Egyéni karmánk szálai tehát szorosan összefonódnak a családi, a nemzeti, a faji és a világkarmával is. Minden mindennel összefügg. Ezért olyan a világ, amilyennek az emberi élethullám formálta; ezért van minden egyes ember az összes többivel karmikusan össze-kötve és ezért részese mindenki a világ eseményeinek. Ebben az értelemben minden egyes cselekedet az egész emberiségre kihat. Életünkből általában csak annyit érzékelünk, amennyit látóhatárunk és éntudatunk korlátozott köre megen-ged és abból szoktunk kiindulni, hogy befolyási körzetünk is csupán ugyanennyi-re terjed ki. Ez persze csak a halandó személyiség rendkívül szemellenzős néző-pontját tükröző felfogás.

  Aki a karma törvényét meg akarja fejteni, annak ezt a rövidlátó vélekedést le kell vetkőznie, hogy ezáltal nagyobb távlatok nyílhassanak meg előtte.

  „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom nék-tek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocs-ka el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” (Hegyi beszéd, Máté 5:17-18.)

  A FELEMELKEDÉS LEHETŐSÉGE

  A karma nagyon összetett jelenség. Nem azonos jelentésű az emberi akarat és cselekvés szabadságának korlátozott voltát valló felfogással és a végzetet, az eleve elrendelt sorsot hirdetőknek sem ad alapot elképzelésükhöz. Életünk ugya-nis nincs teljesen előre meghatározva, de nem is teljesen szabad: mert jólle-het egy meghatározott alapminta szerint épül fel, de többdimenziós lényünk egésze a változás és az új fejlődés tömérdek lehetőségét rejti. Ennek életre keltésében döntő szerepet játszanak a szeretet segítő sugarai – a Krisztus-erők –, melyek a bennünk szunnyadó istenszikrán keresztül érnek el minket. Ha ez az isteni szikra hatni kezd, általa megkapjuk a kulcsot, mely az új élet ka-puját nyitja. A szellemszikra érintése olyan erőt szabadít fel, amely a múlt-ban történt dolgokat – legalábbis részben – semlegesíti. A múltban gyökerező sorserőket persze nem tudjuk teljesen kioltani. Annyira azonban le lehet kötni őket, hogy rendszerünkben olyan új erők szabadulhassanak fel, melyek más irá-nyultsághoz vezetnek. Minden mikrokozmoszhoz tartozik egy aurikus lény, melyben az egész karma benne van. Amit az előző személyiségek az Önök mikrokozmoszában gondoltak és tettek, az mind fel van jegyezve karmaként az aurikus lényben. Nos, ebben a karmában van egy olyan rész, amely a plexus sacralison keresztül áramlik a személyiségbe, az élet menetétől függően. Ugyanakkor egyesek mikro-kozmoszában létezik egy olyan karma is, mely tulajdonságokból, képességekből, minőségekből, megbízatásokból és hatalmas fáradozásokból áll, Isten és az emberiség szolgálatának érdekében. Ez a karma akkor áramlik be a személyiség-be, ha az érintett személy az irányultságával és mindenekelőtt a magatartá-sával felhívja.”

  A karma nem szünteti meg a tudatlanságot. Erre csak a megismerés, azaz a Gnózis képes, ahogyan a sötétséget is csak a fény űzi el. Szóval a dolgok ok-okozati lefolyása – mint örök természeti körforgás – az időben játszódik le, ezért nem vezethet az időn túlra. Az időtől való megszabadulás csak ott lehet-séges, ahol az örökkévalóság behatol a mulandóságba. Ez csak az egyéni akarat teremtő önmegtagadása révén érhető el, miáltal mintegy légüres tér keletkezik, amelybe az örökkévalóság beáramolhat. Maga az időben végbemenő ok-okozati folyamat éppoly kevéssé tud a mulandóságból a megszabaduláshoz vezetni, mint ahogyan a víz sem képes olyan zárt edényben bizonyos szint fölé emelkedni, amelynek tetejébe levegő szorult. A vízszintes sorsfolyást ezért csak egy teljesen más, függőlegesen beáramló felettes természet, az isteni természet által lehet keresztülhasítani. Ahhoz, hogy ezt a beáramlást fel tudjuk hívni és el tudjuk viselni, s hogy a téridő világának természettörvényétől való meg-szabaduláshoz eljuthassunk, se többre, se kevesebbre nincs szükség, mint az em-ber teljes átváltozására.

  A SZENVEDÉS NEMES VALÓSÁGA, TI SZERZETESEK, A KÖVETKEZŐ: SZENVEDÉS MEGSZÜLETNI, MEGÖREGEDNI, SZENVEDÉS A BETEGSÉG S A HALÁL; SZENVEDÉS EGYNEK LENNI AZZAL, AMIT NEM KEDVELÜNK. A SZERETETTŐL VALÓ ELVÁLASZTOTTSÁG: SZENVEDÉS. SZENVEDÉS, HA KÍVÁNSÁGAINK NEM TELJESÜLNEK. SZÓVAL A SZENVEDÉS A RABSÁG ÖT TÁRGYÁHOZ VALÓ KÖTŐDÉS.

  A SZENVEDÉS KELETKEZÉSÉNEK NEMES VALÓSÁGA, TI SZERZETESEK, A KÖVETKEZŐ: EZ AZ ÚJRASZÜLETÉSRE HAJSZOLÓ SZOMJÚSÁG, MELYET GYÖNYÖR ÉS VÁGY KÍSÉR, S AMELY HIÁBAVALÓSÁGOKBAN LELI ÖRÖMÉT, VAGYIS: AZ ÉLVEZETEK, A KELETKEZÉS, A LÉTEZÉS ÉS AZ ELMÚLÁS SZOMJÚHOZÁSA.

  A SZENVEDÉS MEGSZÜNTETÉSÉNEK NEMES VALÓSÁGA, TI SZERZETESEK, A KÖVETKEZŐ: A FÖLDI VÁGY MARADÉKTALAN FELSZÁMOLÁSA RÉVÉN EME SZOMJ KIOLTÁSA, HAGYNI TOVATŰNNI, LEMONDVÁN ARRÓL, HOGY SZÁMÁRA LAKHELYET NYÚJTSUNK.

  (BUDDHA, KR.E. 5. SZ.)

  Szenvedés, gond, öregség, betegség és halál – alapvető élettapasztalat, amit egyetlen természetszülte lény sem kerülhet el. Erről az emberiség minden nagy tanítója tanúskodott. A fogékonyak számára azonban emellett mindig megpróbáltak rámutatni az emberiség óriási közös szenvedésére is, mégpedig a kiútnak, a megváltás ösvényének – mint lehetőségnek, s nemkülönben szükségnek – az egyidejű feltárásával. Attól fogva, hogy az isteni erőkkel való visszaélés miatt a tökéletes természetrendből kibukott, az emberiséget tökéletlenség és egyenetlenség kíséri.

  A mulandó természetrend legnyilvánvalóbb – jóllehet leginkább figyelmen kívül hagyott – velejárói az ellentét és a körforgás megcáfolhatatlan törvényei. E világ minden dolga viszonylagos és a kétsarkúság jegyében áll. Az élet olykor rövidebb, máskor irdatlanul hosszú ciklusokban hullámzik ide-oda e pólusok között, mint pl. ár és apály, nappal és éj, fény és sötét, háború és béke, egészség és betegség, öröm és szenvedés, múlt és jövő, születés és halál – legyen szó akár egy emberről, akár egy teljes naprendszerről. A dialektikus élettengerben ezek határozzák meg az ismert téridőrendi létvalóságot.

  A kérdésre, hogy miért kell ebben a világban élnünk és mindegyre meghalnunk, a Szentírás többek között azt válaszolja: ez a „bűn zsoldja”, vagyis az ember mindezeket saját maga okozza magának. A bűn eredeti jelentése szerint – amely az isteni egységtől való elszakadásban áll – az emberiség mindmáig bűnben és vétekben él, ahogyan arra az eredendő bűn fogalma is utal. Ilyen értelemben eszi az emberlény folyamatosan a „jó és gonosz tudása fájának” gyümölcsét. (I. Mózes 2:17)

  Ami az isteni üdvgondolattól idegen, az mulandó és kénytelen bejárni minden földinek az útját, egészen a felbomlásig. Minden megkristályosodás és diszharmónia okozója az önfenntartás ösztöne, a saját akarat, valamint az ebből feltörő vágy, amely a mulandó értékek és jelenségek megtartására irányul. Ezt a rögeszmét és alapvető zavart viszont csak szenvedés és betegség, s legvégül a halál által lehet megszüntetni. Minden szenvedést és halált jogos és létszükségből eredő iránymódosításnak lehet tehát tekinteni, amely hosszú távon az ember halhatatlan lényének megszabadulását célozza. A szenvedés, betegség, szükség és halál értelme így abban áll, hogy az embernek világosan tudtul adja a határokat, s emellett szívében – tudatosan vagy ösztönösen – feltámasztja az élet értelmét firtató kérdést. Csakis a szív ilyetén nyíltságában kezdhet hatni a belátás és az igazi felismerés, vagyis a gnosztikus érintés.
  Az eredeti lélek – mint a szellem kifejezése – visszaélt szabadságával, s ennek következménye lett a halál. Mivel azonban a lélek Istenből való volt, egy élő tulajdonság, létét folytatva egy személyiséget alkotott magának, ezt céljának tekintvén.
  Amilyen mértékben az első lelkek letértek az útról, úgy szakadt meg fokozatosan a kapcsolat a szellemmel. A lélek akkor még elképzelhetetlenül sokkal tovább élt, mint a mai halandó lélek. Majd a kozmokrátorok befolyásával alkalmat kapott arra, hogy egy személyiséget alkosson magának, amely fokozatosan a mai állapotáig fajult. A szellemszikra pedig elnémulva nyugszik a mikrokozmosz szívében.

Új hozzászólás Aktív témák