Commander

Csipetnyi.kirándulás

A WiiWare egyik sikerszériája a Gaijin Entertainment kis csapata által fejlesztett Bit.Trip sorozat. E játékok főhőse, Commender Video (akit Super Meat Boyban is tiszteletét teszi) mindegyi „epizódja” más és más játékmenettel dolgozik. De a legnagyobb elismerést eddig mindenkitől és mindenhonnan a Runner alcímű ritmus-platformer kapta.
A program jó ideig Wii exkluzív volt, ám miután a játék megnyerte az idei IGF legjobb dizájn díját, a készítők hálából kiadták PC-re is. (Teljesítve a bevezetőben említett egyik kívánságomat :) )
Játék tesztje természetesen ez utóbbi verzió alapján készült, ami egyedül a grafika fejlődésében érhető tetten. Ennek egyedüli hátulütője egy Shader Model 3.0-t támogató videokártya megléte, e nélkül nem hajlandó megmutatni magát. Ja, és egy jó tanács nVidia tulajoknak: ne nagyon Alt+Tab-oljatok a játék közben, mert kifagy! Komolyan!

Picit felugrom még a bányába, aztán megyek haza.

Tűz, víz, repülő

A játék, mint feljebb említettem, leginkább a ritmus platformer jelzővel illethető. Ezt úgy képzeljétek, el mint a Robot Unicorn Attack-ben, vagyis hősünk, Commander Video konstans sebességgel rohan a pályán. Persze időnként akadályokba meg lépcsőkbe is botlik, amiket vagy át kell ugrani vagy be kell csúszni alájuk. Ha beléjük rohanunk, akkor kezdhetjük az adott szintet a legelejéről.
Időnként olyan akadályokkal (lila kristály, deszkafal, dobozok) is találkozunk, amit nem lehet se átugrani, se alá becsúszni, ezért szét kell rúgni. Ezen felül az utolsó világban megjelenik a fal, amivel a kis sárga pöttyöket üthetjük el. Itt jegyzem meg, hogy a billentyűzetet nem lehet konfigurálni, de szerintem az alap kiosztással is jól játszható.
Ha játék közben kinyitod a füled, akkor hallod, hogy az adott zenei alap mellett minden egyes sikeresen vett akadály ad egy kis hangot. Ezáltal lényegében egy zenét kell eljátszanunk, platformer körítésben.

Az emberélet útjának felén retro erdőbe tévedék.

Video

Nini, egy ismerős arc!

Aranyos nehézség

A pályák során két gyűjtögethető elem van: az egyik egy rózsaszín kereszt, ami megváltoztatja a korábban említett alapzenét illetve az effekteket is. Ebből mindig négy van az adott szinten, amivel elérhetjük hősünk fokozatait.
A másik a kis aranytelérek, amelyek változó számban találhatóak a szinteken. Alapból csak pontot érnek, de ha sikerült az adott pályán mindet összeszedni, akkor megnyílik a Bonus Challenge, ahol retro környezetben kell minél több aranyat összeszedni. De vigyázz, mert itt csak egy életed van - ha elbuksz, nincs újrakezdés. Ha viszont itt is összeszeded az összeset, akkor a pályát PERFEKT-re csinálod meg.
A játék nehézségi fokozatai is ez alapján lettek belőve: míg az Easy-n kispórolták az aranyokat, amik elhelyezésük folytán időnként kockázatos extra manővereket igényelnek (igaz, bónusz menet sincs), addig a Perfektre keresztelt Hard fokozaton nem maradhat el egy telér se, különben visszahajít a pálya elejére.

Uccu neki!

A játék a legegyszerűbb fokozaton se sétagalopp, hiszen már a legelső világ végén kezd durvulni, a minden nehézségen ugyanolyan főellenség harcokról meg ne is beszéljünk. Persze nem kell egyből Super Meat Boy vagy I Wanna Be The Guy szintű mazochizmusra gondolni, de az átlaghoz képest ez a játék is nagyobb koncentrációt követel meg.
Ennek tükrében az összesen 36 pálya nem is tűnik olyan kevésnek, pláne, hogy nehézségenként külön számolódnak. És hogy a többi elemmel miként áll a játék, álljon itt alul: