Xbox-okra jön a Dragon Quest Builders 2

Hivatalos bejelentés még nem történt, azonban a Microsoft Store-ban már látható a játék, amely úgy tűnik, hogy egyből Game Pass-ben debütál.

Frissítve:

Alig 15 perccel ezelőtt megérkezett a hivatalos bejelentés is. A Dragon Quest Builders 2 május 4-től lesz elérhető Xbox One-on, Xbox Series X/S-en és PC-n (Windows 10). A Game Pass tulajok konzolon, PC-n és cloud rendszeren is első pillanattól megkapják a teljes kiadást, amellyel addig játszhatnak, amíg él az előfizetésük.

Eredeti hír:

A Square Enix és az Omega Force 2019-ben hozták el nekünk először PlayStation 4-re és Nintendo Switch-re, majd kicsivel később PC-re a Dragon Quest Builders 2 című sandbox akció-szerepjátékot. Több mint két éve már, hogy felbukkantak az első pletykák, hogy Xbox One-ra is megjenhet a program, azonban egészen mostanáig kellett várni, hogy végül ebből valami körvonalazódjon. Bár hivatalos bejelentés még nem érkezett a Microsoft Store-ban már látható a program adatlapja, itt a megjelenési dátum mellett az is kiderül, hogy egyből Game Pass-be is kerül a játék.

A játék korábbi, PS4-es launch trailere

A kiírások szerint a Dragon Quest: Builders 2 alig egy hét múlva, május 4-én jelenik meg Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re.