Hirdetés

Tavasszal jön csak az Elite: Dangerous - Odyssey

Korábban még arról volt szó, hogy az év elejé kapjuk meg az eddig legnagyobb kiegészítőt, de ezt a fejlesztők végül nem tudták betartani.

Hirdetés

A Frontier Developments 2014-ben először PC-re, majd 2015-ben Xbox One-ra, két évvel később pedig PlayStation 4-re hozta el nekünk az Elite: Dangerous című játékot, amellyel a mai napig rengetegen játszanak. Tavaly júniusban jött a bejelentés, hogy készül a program eddig legnagyobb bővítménye, amely az Odyssey nevet kapta és amiben többek között végre elhagyhatjuk űrhajónkat és saját lábunkon gyalogolhatunk a felfedezett planétákon. A korábbi jelentések szerint a kiegészítő 2021. elején jelent volna meg, ezt azonban nemrég a készítők elhalasztották, így a premierre csak valamikor a tavasszal számíthatunk.

Ahogy nagyon sok csapat számára, úgy a Frontier Developments-nek is nehéz volt ez az elmúlt néhány hónap, a halasztás a koronavírus, valamint az emiatt történt lezárások miatt döntötték el azt, hogy később kapjuk meg az Odyssey-t.