A Croteam anno eredetileg 2016-ban jelentette be, hogy készül a nagy sikerű, 2014-ben megjelent játékuk, a The Talos Principle folytatása. A második részről az elmúlt években szinte semmit nem hallottunk, nemrég azonban végre megérkezett a játék első előzetese, ezt láhatjátok lentebb. Akik kedvelik a belső nézetes puzzle játékokat, azoknak mindenképp érdemes figyelemmel kísérniük a programot.
PSSC23 - Befutott a The Talos Principle 2 első előzetese

Évekkel az eredeti bejelentés után végre megkapta első kedvcsinálóját a játék.
- Írta: oriic
- Forrás: GAMEPOD.hu
Percről percre
it A privát részvénycserék alapján állítólag most 5 milliárd dollárt érhet Elon Musk Neuralink cége.
it Gita Gopinath, az IMF ügyvezető igazgatója szerint az AI nagyon komoly fennakadásokat okoz majd a munkaerőpiacon, konkrétan szétverheti azt.
it Az OpenAI vezérigazgatója szerint Izraelnek hatalmas szerepe lesz az AI-kockázatok csökkentésében – Elon Musk pedig arról beszélt, hogy Kína megrendszabályozza az AI-t.
Állásajánlatok
Cég: Servergarden Kft
Város: Budapest
Cég: Contrall Ipari Informatikai Kft.
Város: Pécs
Gyors külső SSD a Goodramtól
ph A HL200 kis méretű, de 1 TB-os kapacitással is elérhető, és USB 3.2 Gen 2 interfészt kínál a gyors adatátvitelhez.
Elindult a One UI Watch 5 beta program
ma Ki mondta, hogy mobilos és számítógépes rendszert lehet csak a fejlesztés alatt tesztelni?
Szerényebb Oppo Reno10 Pro-t kap a nagyvilág
ma Kínában Dimenisty 8200-zal és 100 wattos töltésteljesítménnyel kínálják a Reno10 Pro-t, a nemzetközi piacra viszont visszafogottabb specifikációval küldik.
Kiderült, hogy mi bújik meg az ASUS új csúcs-RTX-ének hűtése alatt
ph Az eredményt néhányan talán már borítékolták korábban, de az ördög a részletekben rejlik.
Jövő héten jön Európába a Xiaomi 13 Ultra
ma A Hong Kong-i bemutató megvolt, felénk június 12-én mutatkozik be.
15,6”-es kijelzővel érkezik a NexDock XL
ph A nagyobb méret mellett vezeték nélküli töltést is kínál a Nex Computer újdonsága
Hűtött sündisznó: a Simply NUC új gépei leszámolnak a ventilátorokkal
ph A cég ezeket egyrészt a csendet igénylő munkahelyekre, másrészt poros, koszos környezetbe szánja.
- Politika
- Samsung Galaxy Watch (Tizen és Wear OS) ingyenes számlapok, kupon kódok
- Ötletek, javaslatok, hogy még jobb legyen a PH! lapcsalád
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Xbox Series X|S
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- OLED TV topic
- LG G8X - kettőn áll a vásár
- Ventilátorok - Ház, CPU (borda, radiátor), VGA
- Diablo IV
- További aktív témák...