Project CARS: 660K USD folyt be eddig a fejlesztésre

Az utóbbi időben meglehetősen sokszor esik szó a Slightly Mad Studios kezdeményezéséről, melynek keretében a Projekt CARS (Azelőtt: C.A.R.S.) című versenyjátékuk fejlesztését bárki támogathatja. Az így befizetett kisebb-nagyobb összegekért cserébe a támogatók részesedést kapnak az elkészült program eladásának hasznából.

A cég nemrég közölte, hogy a támogatók eddig mintegy 660.000 USD-t fizettek be a játék fejlesztésének támogatására. A készítők remélik, hogy a két éves fejlesztési időszak végére a befolyt összeg meghaladja majd az ötmillió dollárt. Szerintük ugyanis a Project CARS című játék eladásaiból származó bevétel akár 53 millió dollár is lehet.

A Slightly Mad Studios a profit 30%-ára tart majd igényt, a maradékot pedig azok között osztják szét, akik támogatták a versenyjáték fejlesztését. A támogatás mértékét 5 és 100 USD közötti összeg befizetésével növelhetjük, természetesen aki a legnagyobb összeggel támogatja a készítőket, az nagyobb hasznot remélhet majd a kész játék profitjából is. Aki szeretne csatlakozni a fejlesztéshez, az ezen az oldalon minden információt megtalál.

Eddig mintegy 40.000 személy vásárolt magának kisebb-nagyobb részesedést a játékból, mióta 2011. októberében elindult annak fejlesztése. A Project CARS című versenyjáték megjelenése az idei év végén várható, kizárólag csak PC-re.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények