Overwatch 2 - Már több mint 25 millión próbálták ki

A kezdeti nehézségek után egyre többen döntenek úgy, hogy adnak egy esélyt a Blizzard játékának.

Alig két héttel ezelőtt debütált az Overwatch 2, amely az előző résszel ellentétben immáron teljesen ingyenes, azaz free-to-play módban lett elérhető. Az első napokban számos gond volt a program körül (elég csak a több ezres, esetenként több több tízezres várakozási sorra gondolni), azonban mostanra viszonylag rendeződtek a gondok. Időközben a Blizzard elárulta, hogy az első tíz napban nem kevesebb mint 25 millió játékos próbálta ki a programot, de nyilván ez nem meglepő azok után, hogy ingyen elérhető a teljes változat.

Azóta történt