Kibékült a JoWood és a Piranha

Még tavaly júniusban viharos körülmények közepette szakított egymással az osztrák JoWood és a Gothic széria mögött álló német Piranha Bytes, minek következtében a fejlesztőstúdió elesett az újabb Gothic játék elkészítésének jogaitól, melyet időközben a Spellbound Entertainment-re ruházott a kiadó.

A felek némi verbális hadakozás mellet még pereskedtek egy alaposat, majd néhány hónapnyi mosolyszünet után úgy döntöttek, hogy félreteszik ellentétüket, s még az is lehet, hogy közös játékuk is lesz. A multiplatformnak tervezett Gothic 4-et értelemszerűen nem veheti át a Piranha, ám a jelenleg RPB kódnévre hallgató szerepjáték projektükön vehemensen dolgoznak a germán stúdió emberei, nem lenne különösebben meglepő, ha a JoWood égisze alatt látna napvilágot a produktum.

A békülésnek köszönhetően ráadásul a JoWood mégsem takarítja el a boltok polcairól a korábbi Gothic játékokat, mint azt korábban tervezték, a felek pedig elégedetten nyugtázták, hogy mindenki számára a legmegfelelőbb megoldás született.