Idén megjelenik az Overwatch 2?

Egy törölt Twitter bejegyzésben a hivatalos brazil PlayStation oldala 2020-as premierről írt.

Múlt év végén a BlizzConon a Diablo IV mellett bemutatásra került az Overwatch 2 is, amely bár párhuzamosan fog majd futni az első résszel, mégis rengeteg újítást kap. (Többek között sztori módot is kapunk) A fejlesztők nyilvánvalóan nem beszéltek arról, hogy mikor várható az új epizód, azonban ha hinni lehet a PlayStation hivatalos brazil Twitter oldalának, akkor idén megkapjuk a folytatást. Minden bizonnyal kicsit korai volt erről beszélnie a csatornának, ugyanis a bejegyzést azóta törölték, hivatalos visszajelzést pedig nem kaptunk a témában.

Szerintetek van esély arra, hogy 2020-ban tényleg megkapjuk a folytatást, vagy azért erre még sokat kell várnunk majd?