Csoportos kereset a Microsoft ellen (Frissítve!)

A Microsoft nemrég komoly tisztogatást hajtott végre, egymillió játékost zártak ki a Live szolgáltatásból kalózkodás miatt, meg hogy moddolt XBOX360-al játszottak, így megsértették a felhasználási feltételeket. Aki kalóz másolatú játékkal játszott, annak nincs miben reménykednie, de akit a moddolt konzol miatt bannoltak, annak talán van esélye visszakapni a becsületét, és esetleg az accountját is.

A redmondi cég ezzel a lépéssel letudottnak tekintette a dolgot, de a szerzői joggal és szellemi tulajdonjoggal foglalkozó AbingtonIP szerint nem kellett volna ennyire sietniük a bannolással. Szerintük ugyanis a Microsoft a vehemens kitiltások közepette megfeledkezett egy apróságról, nevezetesen hogy talán vissza kellene fizetni azokat az összegeket, amik még hátravoltak a Live előfizetésekből. Másrészről még egyáltalán nem biztos, hogy mindenki kalózkodásra használta a moddolt XBOX-ot, lehet hogy csak az ún. "homebrew" alkalmazásokat (Régi konzolok emulátorai) akarták így futtathatóvá tenni a gépeken. Ezek az alkalmazások pedig egyáltalán nem kalózszoftverek, így az ellenük végrehajtott akció nem csupán helytelen, de törvénytelen is. Az AbingtonIP szerint is fontos a kalózkodás elleni harc, de azért a Microsoftnak sem kellene egyből olyan eszközökhöz nyúlnia, melyek azok számára is kárt okoznak, akik nem követtek el semmi törvénybe ütközőt.

Aki úgy érzi, hogy igazságtalanul zárták ki a szolgáltatásból, az az alábbi címen tudja megadni az adatait, hogy az ügyvédi iroda kapcsolatba léphessen vele. Ezt Magyarországról is megtehetitek, nem kell amerikai állampolgárnak lenni.

Frissítés = Nem akartam újabb hírt írni, így inkább ehhez fűztem hozzá a Microsoft válaszát az AbingtonIP vádjaira.

A Microsoft szerint teljesen jogosan tiltották ki a moddolt XBOX-ot használóakat a Live szolgáltatásból, ugyanis - ahogy a felhasználói licencszerződésben le is van írva - a módosított gépeket használó előfizetők megszegték a feltételeket, és ezért a Microsoftnak teljes mértékben jogában áll az efféle lépések megtétele.

Az AddingtonIP keresete szerint a Microsoft többek között azért időzítette a bannolási hullámot erre az időszakra, mert a Halo 3: ODST és a Modern Warfare 2 játékok megjelenése  tömeges Live előfizetéseket váltott ki, és a redmondi cég minél több pénzt akart kicsikarni a potenciális előfizetésekből, mielőtt bannolták volna a módosított konzolokat.

Az új hír forrásoldalát megtalálhatjátok ezen a linken!

A Joystiq egyik elemzője, Mark Methenitis viszont kifejtette azon álláspontját is hogy bár szerinte is lehúzásnak tűnik a dolog, azért egy moddoláshoz eléggé értő személy tudatában van annak is, hogy komoly kockázattal jár a Live-hoz kapcsolódnia módosított konzollal. Bár rámutatott arra, is, hogy amennyiben a Microsoft tényleg csak azért buzdítja a felhasználókat egy szolgáltatás megvásárlására, hogy később megszüntesse azt, úgy ez eléggé megtévesztő üzletgyakorlati felfogás.

Tehát a lényeg végül is az, hogy mindazokat az előfizetéseket, amelyeket a Halo 3: ODST és a Modern Warfare 2 kalóz verziójának a használata miatt moddolt konzolokkal fizettek elő, egyáltalán nem kötelesek visszafizetni a "károsultak" részére.

Azóta történt

Előzmények