Bomb Rush Cyberfunk - Szeptemberben jön Xbox-ra és PlayStationre

A PC-s és Nintendo Switch kiadások a korábbi terveknek megfelelően augusztus közepén debütálnak.

A Team Reptile csapata 2021-ben jelentette be, hogy készül a Bomb Rush Cyberfunk című játék, amely egy külső nézetes freestyle alkotásnak készül, leginkább talán a Jet Set Radio juthat róla az eszünkbe. A fejlesztők eredetileg tavalyi premierrel számoltak, azonban az ősz folyamán elárulták, hogy extra időre van szükségük, így elhalasztják a megjelenést az idei évre. Pontos megjelenési dátumot sokáig nem kaptunk, végül idén áprilisban jelezték, hogy a PC-s és Nintendo Switch verziók augusztus 18-án érkeznek, valamikor később pedig megkapjuk a PlayStation és Xbox verziókat is. Utóbbiakról a minap végre ismét hallottunk, a készítők ugyanis jelezték, hogy alig néhány extra hetet kell csak várnunk és a Sony és a Microsoft konzoljaira is megkapjuk a programot.

A Bomb Rush Cyberfunk augusztus 18-án debütál PC-n és Nintendo Switch-en, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re pedig szeptember 1. napján jelenik meg.

Azóta történt

  • Bomb Rush Cyberfunk teszt

    A Jet Set Radio szelleme újjászületett a Bomb Rush Cyberfunk képében. De vajon milyen lett az eredmény? Egy ütős nosztalgiabomba, vagy egy idejétmúlt unalomtenger? A válasz meglepő lehet.