A tartalom
Ma, amikor a szép hosszú múltra visszatekintő kiadók egymással versengve gyártják nosztalgiázós játékgyűjteményeiket, a Capcom teljesítménye igazán örvendetes ezen a téren. Akkor, amikor a Pac-Man a legerősebb gépeken is szaggat, a Sonic-gyűjtemény hibáiért pedig maga a fejlesztő kér bocsánatot, a Capcom konstans jó teljesítményt nyújt. A Mega Man-gyűjtemények, az eklektikus Capcom Arcade Stadium kollekció, és a Street Fighter II évfordulós ünnepe is remekül sikerült. A nevével sokat eláruló Capcom Fighting Collection is főleg dicséreteket érdemel, bár az is kétségtelen, hogy egy fontos komponens nagyon hiányzik belőle.
De az efféle technikai részletek előtt vegyük inkább számba, hogy mi is van a csomagban. A tíz játékból álló gyűjtemény felét az angolul Darkstalkers, japánul pedig Vampire néven ismert széria alkotja. (A pontos játékcímeket nem nagyon fogom használni, mert olyanok, mintha egy laborban direkt arra tenyésztették volna ki őket, hogy összezavarják az embert.) Ennek első része volt a Capcom első verekedős játéka a sorozatban készített Street Fighter II-verziók után (közben), vagyis egyfajta reakció volt a hatalmas számban megjelenő rivális automatákra. Amikor megjelent, a csodálatos pixelgrafika, az egymást csépelő őrült karakterek és az egész képernyőt beborító EX-támadások Japánban egész népszerűvé tették – regények, mangák, sőt, még egy anime-széria is született belőle, pedig hát története nem nagyon volt. A remek hátterek, effektek és karakterdesign mögött még a játékmenetre is jutott idő: ez volt az első verekedős játék, amelyben ugrás közben, a levegőben is lehetett védekezni, és a reversal ellentámadás is itt debütált. A karakterek fantasztikusan animált szörnyek voltak: vámpír és vérfarkas, múmia és átkozott szamurájpáncél, jeti és zombi – no meg a széria legismertebb karaktere, Belial lánya, Lilith nővére, a szukkubuszok úrnője, Morrigan voltak a tíz karakter közt.
[+]
A második rész bizonyos tekintetben inkább Champion/Super/Turbo-jellegű bővített kiadás volt, de a négy új játszható karakter, illetve a Hunter Chain nevű speciális kombórendszer még így is hatalmas előrelépést jelentett. Aztán megérkezett a Vampire Savior, a harmadik rész, amely a mai napig a legnépszerűbb, igazi kultstátuszt élvező része a sorozatnak. Az összesen 15 játszható karakterből négy teljesen új, a pályák fantasztikusak, az új harcrendszer pedig extrém tempót diktál. Megvallom, belőlem hiányzik a tehetség, hogy ezt akár csak közepes hozzáértéssel is kihasználjam, de az online csatákban egyértelmű volt, hogy másokat nem köt gúzsba ennyire a bénaság átka. A harcosok két gombnyomással új alakot ölthetnek, rövid időre fantasztikus képességekre szert téve. A nagyszerű játék Japánban igen sikeres lett, Amerikában viszont megbukott – nem véletlen tehát, hogy a két további kiadás (igazi folytatásnak nem nagyon nevezhetők, elsősorban a karakterfelállással variáltak), valamint a gyűjteményes kiadások és konzolos portok nagy része már nem is kapott angol megjelenést.
[+]
Az öt Darkstalkers mellett a kollekció felkínál még két játékot a Pocket Fighter néven ismert, szupercuki designt viselő játékok közül: a Super Puzzle Fighter leginkább a Puyo Puyo-játékok követője, a Super Gem Fighter pedig egy nagyon furcsa verekedős játék. Utóbbiban az aranyosra vett karakterek szokásos harcait a kombók nyomán tömegesen feltűnő drágakövek dobják fel. Ezeket gyűjtögetve, majd elhasználva karakterünk különleges támadások egész garmadáját képes elsütni. A Super Puzzle Fighterben ugyanezek a színes drágakövek potyognak, feladatunk pedig az, hogy a lehető legnagyobb azonos színű mezőket alakítsunk ki, majd ezeket a kör alakú blokkokkal felrobbantsuk, optimális esetben láncreakciók sorát elindítva.
[+]
A maradék három játék közül az egyik a Hyper Street Fighter II, amely ugye a Street Fighter II öt hivatalos verzióját tartalmazza kisebb változásokkal (például a hátterek nem változnak részről részre). Ott van aztán a Cyberbots, amelyben természetesen hatalmas robotokban üldögélő pilóták esnek egymásnak. Előbbi határozza meg harci képességeinket, utóbbi pedig az arcade módban megélt történetet. Az eredeti játéktermi gépből Európába alig pár darab jutott, így a legtöbbek számára – az emulátorokon kívül – ez lehet az első találkozás a játékkal.
[+]
Még inkább ez a helyzet a gyűjtemény utolsó komponensével: a Red Earth soha korábban nem volt elérhető konzolokon, így különleges gesztus ennek portolása. (Ráadásul ehhez vélhetően extra munkára is szükség volt, hisz a gyűjtemény maradékától eltérően ez a CPS3 játéktermi hardveren futott.) A fantasztikus pixelmágia és a fantasy világ mögött egy remek játék rejlik, amely egyedül játszva sokkal többet kínál, mint a korabeli verekedős játékok, hiszen lényegében négy eltérő RPG-kampányt tartalmaz. A Quest módban a karakterek szintet lépnek (és ezzel új mozdulatokat tanulnak), gyógyító kaját találnak és elemi támadásokat biztosító varázsgömböket használnak – a csaták végén pedig még kivégzések is lehetségesek. A játék legnagyobb hiányosságát, és bukásának fő okát a kevés karakter jelentette – legyen bármilyen gyönyörű is, négy irányítható harcossal egy verekedős játék egyszerűen nem válhat igazán népszerűvé.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
