Assassin's Creed Syndicate teszt

Unity után szabadon

A Syndicate két fontosabb játékmenetbeli tényezőt hozott magával az Assassin’s Creed univerzumába. Az egyik az eszköztárunkban keresendő, ugyanis a játék elég korai szakaszában hozzájutunk egy csáklyaszerű alkalmatossághoz, ami igencsak komoly előrelépést jelent a közlekedésünk meggyorsításában. Rendkívül könnyedén és gyorsan ránthatjuk fel magunkat a legmagasabb épületek tetőszerkezetére, de talán a legnagyobb hasznát komolyabb túlerő esetén tapasztalhatjuk meg, üldözőinket egy szempillantás alatt lerázva. A vertikális közlekedés mellett, horizontálisan is jól használható az eszköz, ugyanis két pont között kifeszíthetünk egy kötelet, amin aztán könnyedén átmászhatunk akár nagyobb távolságban lévő objektumok között is. A másik játékmenetbeli tényezőnek is köze van a közlekedéshez, ugyanis London utcáin szép számban trappatnak lóvontatta szekerek, fogatok, esetleg méretesebb postakocsik, melyeket nyugodt szívvel elköthetünk. A szállítmányozós, csempészős feladatok mellett a legélvezetesebbek az utcai fogatharcok. Még ha olykor kicsit furán is viselkednek ezek a járgányok, feldobják a cselekményt a menekülős, rombolós, lövöldözős szekvenciák. Még át is ugorhatunk egyik szekérről a másikra.


[+]

A fejleszthetőség nem csak a karaktereink szintlépéséből származó képességpontok elköltésében merül ki, ugyanis egy halom fegyvert, kiegészítőt vagy eszközt vásárolhatunk magunknak, melyeket tovább tudunk erősíteni egy kis plusz befektetéssel. A gyűjtögetésnek ezúttal nagyobb haszna van, főleg a különlegesebb, ritkább nyersanyagok esetében, mivel az értékesebb fegyverek craftolásához ezekre lesz nagyobb mértékben szükségünk. Ha pedig már ennyire belemerültünk a fejlesztésekkel kapcsolatos dolgokba, akkor jegyezzük meg, hogy főhőseink mozgásban lévő vonat bázisán még bandafejlesztésekre is elszórhatjuk az összekuporgatott javakat. Ezzel komolyabb segítőket bérelhetünk fel, vagy kémeket aktivizálhatunk egy-egy küldetés során.


[+]

Nem mehetünk el szó nélkül a vizuális megvalósítás mellett sem főleg, hogy ezúttal óvatosabb duhajként bántak a fejlesztők a poligonszámokkal, effektekkel és textúraméretekkel, ugyanis a Unity után mintha kisebb visszalépés lenne tapasztalható. Nem egyszer pislogunk majd azért a részletek láttán, az utcákat róva a lovaskocsival tényleg az 1800-as évek Londonjában érezzük magunkat, az épületbelsők pedig most is szinte megszólalnak. Szép, részletes, hangulatos a Syndicate és maga London is, viszont számos elnagyoltabb, szegényesebb tereppel is lehet találkozni. A nyüzsgő kikötő sokkal látványosabb is lehetne, igaz, az Elizabeth Tower megmászása azért kárpótol a laposabb temzei ladikokon való ugrándozásért. Ezen fukarkodásnak viszont meg is lett az eredménye, szinte teljesen stabilan kapjunk a 30 képkocka per másodperces képfrissítést, ráadásul az elődöt játszhatatlanná tevő hibáknak és nevetséges bugoknak ezúttal nyoma sem volt. A hangok, zenék és szinkronok szokás szerint peckesen megállják a helyüket, a karaktereink csipkelődése bár nem mindig üti meg a kellő mércét, még is üde színfolt a két ellentétes nemű testvérpár assassin. A lokalizáció is érdemel néhány dicsérő szót, nem finomkodtak a fordítás kapcsán, stílusos és át tudja adni a hangulatot.


[+]

Az biztos, hogy a Syndicate egyenesbe hozta a szekeret, de kevésbé erőltetett hasonlattal élve, azt is mondhatnánk, hogy tökéletesen hozta azt, amit eddig is kaptunk az Assassin’s Creed játékoktól. Kár, hogy ennél többet nem nagyon adtak hozzá az univerzumhoz, mindenesetre London, a csáklya, és a lovaskocsis harcok feldobták kicsit az eddigi játékmenetet. Ha picit szusszannánk a történet küldetései között, bóklászva az utcákon jópofák a véletlen események, mint a rablók üldözése, vagy az illegális boksz meccsek. Ezúttal is gyűjtögethetünk, elköthetünk hajót, vagy lovaskocsis versenyekre nevezhetünk. Hangulati elemként ideálisak a korábbi részekre való visszautalások (látogatást teszünk egy Kenway kúriában), megint betalált az első világháborúba tett időutazás, és a töltőképernyőkön még tanulhatunk is, mivel olykor érdekes információkat osztanak meg velünk a korszakról és London jellegzetességeiről. A végeredmény a Syndicate esetében nyugodtan felfogható egy pozitív meglepetésnek, azonban a rajongók többsége már biztosan vár valami igazán újra.

Pro:

  • London varázslatos lett;
  • jópofa a két főhős;
  • a fejlesztési, fejlődési rendszer jól működik.

Kontra:

  • Kicsit bátrabban is hozzányúlhattak volna az alapokhoz;
  • olykor botladozik a harcrendszer;
  • vizuális orgia kapcsán skótok voltak a franciák.

84

Az Assassin’s Creed Syndicate október 23-ától érhető el PlayStation 4-en és Xbox One-on, a PC-s verzió ellenben csak november 19-én érkezik.

Rage23

Azóta történt

Előzmények

  • Assassin's Creed Syndicate előzetes

    Ismét orgyilkolni megyünk az év végén a viktoriánus kori Londonba, ahol az öklök puffanásától és a lovaskocsik csörtetésétől lesznek hangosak az utcák. Közeledik az Assassin's Creed: Syndicate.