Új hozzászólás Aktív témák
-
KillBorn
senior tag
-
zsigus
őstag
A wiki szerint a GTX680= 3090 GFLOPS
-
konyi79
addikt
Én azt hittem a ps4 támogatni fogja a 4k megjelenítést, ezzel kiléphetne a sony a gödörből. Persze év végéig még bármi változhat, sőt az is elképzelhető a sony csak a spec egy részét tette közzé, és kivárja mit lép az MS.
-
B3NCEKEMENCE
csendes tag
Igazából Abu felkelhetne és írhatna egy oldalt, mit is tud majd ez a négyes pléhstáció. Uff uff
[ Szerkesztve ]
-
Malachi
addikt
én végignéztem az IGN live streamet, ős PC-s létemre. nagyon kíváncsi voltam, mit mutat a SONY és elsőre elég meggyőző a kicsike. trükkös persze, mert igazából nem mondtak szinte semmit, meg sem mutatták a konzolt, árat kb. sem tudunk, csak annyit, hogy karácsonyra a fa alá lehet tenni.
a FF sorozat atyaúristene annyit mondott, hogy az E3-ig várjunk, ott még jobban leesik majd az állunk. úgy tippelem, hogy ott lesz a "nagy" bemutató, minden részlettel.
ami nagyon tetszik - kb. öt-hat éve elkezdték megkeresni a legnagyobb feljlesztők, stúdiók emebreit és megkérdezték, milyen legyen a következő gen., hogy könnyen, gond nélkül tudjanak fejleszeni rá és ne jelentsen akadályt a hardver. nagyjából így alakult ki ez a teljesítmény, úgy tervezik, hogy már a megjelenésnél is bőven elég lesz, később viszont még komolyabb grafikát tudnak majd kihozni belőle.
ahogy láttam, a vacak stream ellenére, azzal már most sincs gond. nagyon jól nézett ki minden, és egy-két tech demó tényleg álleejtős volt. bőven hozza egy mostani csúcs PC szintjét a látvány, és úgy gondolom, ebbe már nem igazán lehet belekötni - sőt, az öregemberes animáció az arccal...olyat még PC-n se láttam.
kell egy ilyen gép, PC-t én már nem fejlesztek egy ideg mostantól, talán majd 2-3 év múlva, ha esetleg újra meglépne látványban a konzoloktól. azzal, hogy a Blizzard is "elbukott", nem is tudom, maradt-e még cég, ami csak PC-re fejleszt, az viszont biztos, hogy nagyon erős címek jönnek majd, kizárólagos konzol exkluzívként, amiből már nem akarok kimaradni.
-
zsigus
őstag
Furcsa, hogy megtartották a PS4 elnevezést. A négyes nem szerencsétlen szám japánban?
Én eddig abban a tudatban éltem, hogy biztos nem PS4-nek fogják hívni, erre meglepődve olvastam reggel, hogy mégis.
[ Szerkesztve ]
-
Def26
félisten
Battlefield volt még ami direkt pc -re fejlesztett, és abból kreált egy konzol verziót. A legutóbb azt olvastam, hogy BF4 -ben ez már megfordulni látszik. Konzolokra fejlesztik elsősorban, mert nagyon sok lehetőséget látnak a nextgenekeben (amiről persze nem beszélhetnek ).
Hát kíváncsi leszek, mert egyre több PC -s nagyágyú dönt úgy, hogy pénzt is szeretne keresni és előtérbe helyezik a konzolokat. Diablo 3 ennek az első komoly jele...[ Szerkesztve ]
Fanboy Status: PS4:On, Xbox:On, apple:On, samsung:Off, Microsoft:Off, Audi :On,
-
Peetey91
senior tag
Szerintem valos az a 300 GBP, kb 340-350 Euro, nalunk meg ahogy lenni szokott 140-150 korul indul. De ne legyen igazam!
-
Def26
félisten
Erről nem hallottam. De ahhoz képest nagyon szépen néz ki pc -n.
Peetey91: Egy Wii U basic pack 249 font. Nálunk ez 78.000Ft. tehát ha 300 font lesz a ps3, sztem az olyan 100k körül nyit itthon is.
[ Szerkesztve ]
Fanboy Status: PS4:On, Xbox:On, apple:On, samsung:Off, Microsoft:Off, Audi :On,
-
Pöttön
őstag
Pont ezt akartam írni én is.
Az öreg emberes animációnál egyszerűen én is le zsibbadtam táltott szájjal a látványtól.
Engem meggyőzött már most a Sony.
Várom a konzolt!
A Blizzard melett a Bungie okozott nagy meglepetést nekem ami ugye a konkurencia (Xbox) egyik huzó címét (Halo) adta ki.
És a következő játéka jön PS4-re.[ Szerkesztve ]
A sport a legjobb kikapcsolódás...
-
Ki gondolta volna
És valahol igazuk is van..vigyed
Pedig egy idő után le fognak állni a készítők a régi generációra való portolással. A PS3 ban van még mondjuk 2-3 év, de nem hinném hogy olyan hosszú életű lesz mint mondjuk a PS2. Egyszerűen túl nagy a szakadék a két generáció közt. Annyi extra ficsörrel rendelkezik a PS4 hogy jujj[ Szerkesztve ]
All→M8
-
vigyed
tag
Erős,szép és jó, de a PS3-at nem cserélem le. Majd késöbb a PS5-re...
Goodbye everybody......
-
gyáliSanyi
őstag
Egy 1,87 teraFLOPS-os GPU most milyen VGA-nak felelne meg a PC-knél?
Live poor, die ritch.
-
Def26
félisten
Itt már van PS4 előrendelés. 20 font. [link]
Fanboy Status: PS4:On, Xbox:On, apple:On, samsung:Off, Microsoft:Off, Audi :On,
-
veterán
Nagyon ketlem ,hogy 100 ezerbol ezt kihozzak.
Egy 7850 45ezer kb , 8magos amd proci is 45+ , es akkor meg hol van a gep tobbi resze ?[ Szerkesztve ]
-
Televan74
nagyúr
Én úgy gondolom teljesen felesleges összehasonlítani a pc -s grafikuskártyákkal.
Kíváncsi leszek majd rá , mennyivel könnyebben lehet majd portolni pc -re.Amikor nincs remény! Jusson eszedbe nincs isten, csak én!
-
-
-
zsigus
őstag
A kamera: "A PlayStation 4 elengedhetetlen kelléke lesz a PlayStation 4 Eye kamera, ami egy körülbelül 186x27x27 milliméteres, téglatest. Videózni legfeljebb 1280x800 pixel x 2-ben lehet vele, ekkor a 60 FPS-t simán tartja. A rögzített videók RAW és YUV formátumban kerülnek mentésre. A rögzítési távolság nagyjából 30 cm, a látószög 85 fok."
A másik fontos dolog (Gaikai): "Másrészt a kisegítő alkalmazások használatával PlayStation 4-es játékainkat táblagépeken, okostelefonokon és a Vitán is magunkkal vihetjük, ahogy azt a Wii U esetében is láthattuk. A digitálisan megvásárolt játékokat szinte azonnal játszhatjuk, és miközben mi a már merevlemezünkön lévő darabbal játszunk, a többi szépen töltődik a háttérben még akkor is, ha a konzol ki van kapcsolva (ilyenkor a kontrollerben található másodlagos processzorra hárul a feladat) what???. Szó volt arról, hogy a PlayStation 4 nem lesz visszafelé kompatibilis, ezt viszont a Sony cáfolta: bejelentették, hogy minden PS3-as játék a felhőből lesz elérhető. "
[ Szerkesztve ]
-
félisten
Jaguar magok? Amik a Brazost valtottak le pc fronton? Cell utan csak nekem vicces?
Vissza kell vinnem pár kazettát.
-
Def26
félisten
válasz Plazmacucci #75 üzenetére
Hát ezekre könnyebben programoznak, és nem lesz akkora szakadék a pc portolás között sem. Sztem jó ötlet volt váltani.
Fanboy Status: PS4:On, Xbox:On, apple:On, samsung:Off, Microsoft:Off, Audi :On,
-
GTA fácsebukról. Keresd a hibát
All→M8
-
wednesday
őstag
Igen. Bár szerintem ez nem lesz veszteséges gép, olyan, mint a PS3 biztosan nem.
Eleve már egy "kitaposott ösvényen" lehet haladni hardware tekintetében. Nagy része már adott, AMD már "rég" kifejlesztette ezeket a komponenseket, csak csiszolni kell rajtuk, hozzá igazítani az elvárásoknak (a CELL-el ellentétben). A blu-ray is adott már, nem olyan méreg drága, mint PS3 esetében. Ezen az új koncepción látszik, hogy tényleg olcsóbb modellről van szó, ellenben a PS3-mal.Azt is el tudom képzelni, hogy inkább gyakrabban cserélnek konzolt pl: 4 évente. Az nem is lenne egy rossz dolog. Eleve könnyebb lenne tervezi, rövidebb időtávra, olcsóbb lehet a konzol is. Ez a 7-8 év nagyon sok a mai világban. Nem is lehet pontosan előre látni, merre felé haladunk, aztán kell egy brutál drága gép, tök ismeretlen fejlesztő környezet, kezdeti nehézségek stb.
-
félisten
-
zsigus
őstag
Időközben megerősítették, hogy a használt játékok sem lesznek blokkolva: [link]
wednesday: Minél tovább húzzák az aktuális generációt, annál több pénzt keresnek az eladott játékokból, úgy, hogy fejlesztésre (új konzolra) nem költöttek. Nyilván nem lehet a végtelenségig húzni, de szvsz nem fognak rövidíteni a konzolok élettartamán. Rossz ötlet lenne.
A PS3 is talán már behozta a beleölt pénzt, még ha nagyon lassan is, az elődök - és úgy néz ki, hogy az utódok - pedig szerintem messze nem voltak olyan veszteségesek mint a PS3.
[ Szerkesztve ]
-
pzstm
titán
a visszafelé kompatibilitás elég jó dolog...kérdés, hogy is kell elképzelnem ezt a cloud alapú PS3-as játékot...ami nekem megvan lemezen PS3 játék azt neadjisten digitálisan is meg kell vennem újra? Vagy nem teljesen értem is itt prohardveren a leírásban sem találtam meg. Vannak tényleg szimpatikus feature-k, de azért új Xbox-ot is megvárom
iPhone 15 Pro Max 256GB Black |Macbook Air M1|Xbox Series X|Írhatsz nyugodtan, de x64 alatt nem barátkozom :)| I'm not special...I'm just limited edition!
-
Crucio
aktív tag
úgy gondoltam, jövőre gépet kéne fejleszteni második szülinapja alkalmából, de akkor inkább egy Next Gen konzol, nagyon tetszik az új PS. Bár alapvetően az Xbox-ot jobban szeretem, de eddig meggyőztek, csak azt sajnálom, hogy erre nem lesz Halo
Egyébként itt havidíjas lesz itt a Playstation Network? Mert ha mondjuk online játszani "ingyenes" lesz, akkor ezt veszem -
Kanczy
veterán
Engem nem annyira a nyers számok és a hardver, mint inkább a játékok, a használat és a kinézet érdekelne
You don't get it, son. This isn't a mudhole... It's an operating table. And I'm the surgeon. (Batman: The Dark Knight Returns)
-
zoltanz
nagyúr
Kérdés egyszeres vagy dupla pontosság mellett produkálja ezt a FLOPS értéket.
Manapság egy előnye van ha nem vagy szegény, színvonalasabb ellenségeid lehetnek
-
-
mcmike
őstag
Az jó hír hogy csak év végén jelenik meg, akkor ebben az évben gyakorlatilag PC-t sem kell fejleszteni a megjelenő játékok és azok PC portjai miatt...legközelebb majd csak jövőre...
LIDL Richard featuring Billy Auchan...
-
pzstm
titán
akkor megnyugodtam, hogy nem én vagyok a hülye
az mondjuk kérdéses, hogy pl digitálisan újra meg kell-e vennem mondjuk vagy ilyesmi...
iPhone 15 Pro Max 256GB Black |Macbook Air M1|Xbox Series X|Írhatsz nyugodtan, de x64 alatt nem barátkozom :)| I'm not special...I'm just limited edition!
-
soundsonic
aktív tag
válasz callmeakos #77 üzenetére
Az ott a gta alatt egy GW2-s póló vagy akármi? Csak azért mert annó megjelenéskor feltűnt néhány gamepad nyomógombos kép a neten..
-
robyeger
addikt
B3NCEKEMENCE-nek is: ez egy számítógép, akár hogy is nézzük (és nem vibrátor, amivel tojásfehérjét akarunk felverni egyesek véleménye szerint), szóval marketing bullshit az egész, hogy áron alul adják a konzolt és majd a játékokon hozzák vissza a bevételt és ezért kell védeni bármilyen más univerzálisabb felhasználástól. Ha veszek rá windowst, ugyan mi kifogása lehetne a microsoftnak? Ez PC-sen nézve olyan középkategória lenne, tehát ahhoz hogy csúcs grafikus élményt hozzunk ki belőle, úgy is kifejezetten PS4 játékokban kell gondolkodni, nem lennének egymás konkurenciái, max annyi történne, hogy többen vennék meg a gépet...
[ Szerkesztve ]
Keresem a 9th Company: Roots Of Terror játék magyar feliratos változatát,mindenféle megoldás érdekel; Intel Pentium-D940/''C1''stepping/ (1.3V-200x16) @ (1.43V-333x12) 4Ghz
-
wednesday
őstag
Igen, én is csak spekulálok, nincs rálátásom a helyzetre.
De úgy gondolom egy 8 évre tervezett konzol sokkal veszteségesebb az első 3 évben. Te is úgy fogalmaztál, hogy talán már behozta az árát. Ezt mindenképpen el akarja kerülni a Sony vezetése. Ez a gép is bizonyítja. Lehetett volna itt durvább hardware-t már most beletenni (adott lenne, hogy most is erősebb AMD-s cuccok menjenek bele) és megint arra spekulálni, hogy a játék eladásokból majd fedezik a kezdeti igen jelentős veszteségeket.
Egy 4 éves ciklust én nem érzek egyébként kevésnek, lehet nem jól gondolom.
Egy olcsóbb, és életképesebb gépet lehet piacra dobni, ami nem termel akkora veszteséget. A köv. generáció is ráépülhet a rövidebb idő miatt, nem kell a nulláról kezdeni, a kompatibilitás visszafelé még könnyebb lehetne stb.[ Szerkesztve ]
-
zsigus
őstag
Hát...szvsz igen, meg kell venni majd újra a PS3-as játékokat.
Egyik gyártó sem csinált még olyat, hogy egy konzol összes dobozos játékához ingyen biztosítják a letölthető verziót (sem a PS2->PS3 váltáskor, sem az Xbox Classic->Xbox360 váltáskor, stb., egyedül a Nintendo foglalkozik a visszafelé kompatibilitással, de ők is hardveresen oldják meg, ami itt nem lehetséges, csak akkor ha belepakolnak "egy PS3-at is" a PS4-be).
robyeger: Az oké, hogy ez egy PC alapú gép, de elhiszed nekem, hogy ha megpróbálnál rátenni egy windows-t nem menne? Akkor sem, ha mondjuk linux telepítésre lenne lehetőség. Hackelni kellene hozzá, és ezt nem nézné jó szemmel az MS, sem a Sony.
wednesday: Arra próbáltam utalni, hogy a PS3 egyedi eset volt, és ha a PS4 fejlesztése jóval olcsóbb (úgy néz ki, hogy az) akkor hosszú távon jobban járnak ezzel az élettartammal.
[ Szerkesztve ]
-
gianni85
veterán
felőlem (picit) drágábban is jöhet, de ide vele maximum az US/JP start után pár héttel és az összes bemutatott játékkal a nyitókínálatban
-
ViZion
félisten
Végre PC-hez közelít, remélem lesznek majd jó emuk, hogy PC-n is lehessen tolni a játékokat
Hold on, trying to give a fuck... Nope, not Happening • Powered by Fedora Linux • "Az élet olyan sz@r, szerencsére a felén már túl vagyok" Al Bundy
-
Def26
félisten
"Az oké, hogy ez egy PC alapú gép, de elhiszed nekem, hogy ha megpróbálnál rátenni egy windows-t nem menne? Akkor sem, ha mondjuk linux telepítésre lenne lehetőség. Hackelni kellene hozzá, és ezt nem nézné jó szemmel az MS, sem a Sony."
No meg, miért akarna egy konzolra felerőltetett op. rendszeren valaki pc -s játékokat tolni?
Fanboy Status: PS4:On, Xbox:On, apple:On, samsung:Off, Microsoft:Off, Audi :On,
Új hozzászólás Aktív témák
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Samsung Galaxy S23 FE - nincsen sárkány
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Xbox tulajok OFF topicja
- Fűnyíró topik
- Bestbuy játékok
- Kupon kunyeráló
- Ghost of Tsushima - A PC-s kiadás több mint 170 régióban elérhetetlen lesz
- TCL LCD és LED TV-k
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen