Új hozzászólás Aktív témák

• #38619 Bad Pritt nagyúr

  Új Válasz 2014-04-04 14:58:56 #38619

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Bad Pritt

  nagyúr

  Crimson Tide

  Bírom Tony Scott filmjeit, mondhatni az egyik kedvenc rendezőm volt, nagyon sajnálom, hogy azt tette, amit tett másfél éve nyáron, nem számít milyen indokból. Stílusos módszerekkel dolgozott, volt egyedisége a filmjeinek, pedig nem voltak tökéletes alkotások, sőt! Mégis jó volt nézni őket, mert nagyon jó ütem- és arányérzéke volt az öregnek, precízen adagolta az infókat és az akciókat.
  A Crimson Tide pedig a legjobb filmjei között van, a maga nemében egy mestermű. Habár nem volt Scott szándékában, hogy túl éles kritikával illesse a haditengerészetet, mégis telibe torpedózta az admirálisok önérzetét, mivel az egész hidegháború alatt az egyik legnagyobb félelme volt mindkét félnek, hogy ezek az eszközök, amik a világ legnagyobb pusztító erejével rendelkeznek, ilyen-olyan okból esetleg kicsúsznak az irányítás alól, amiben volt is némi ráció. Sokszor párba is állítják a Crimson Tide-ot a Hunt for Red Octoberrel, mivel mindkettő hasonló dilemmákat vázol fel, épp csak más megközelítésből és szerény véleményem szerint a tengeralattjárós filmek legjobbjai, közvetlenül a Das Boot után.
  A másik központi témája a filmnek a két iskola közti nagyon éles vonal: a hidegháborúban edződött kapitány és a poszt bipoláris kor tiszti karát megtestítő első tiszt párharca a hatalomért tulajdonképp megtestítője volt a 90-es évek orosz és amerikai haditengerészetének és jellemző, hogy a mai napig nem zajlott le a "váltás" még ezekben az óriási és jól felszerelt hadseregekben sem (nemhogy nálunk...). Ramsey kapitány mindenre elszánt főtiszt, akinek katonai neveltetése magába foglalta a nukleáris fegyverekkel való csapásmérés lehetőségét is, amit ő szemrebbenés nélkül meg is tenne (persze annak vajmi kevés esélye volt, hogy tényleges atomháború következzen be a hidegháború alatt, de a "worst case scenario" mindkét oldalon működött).
  A harmadik jól eltalált témája a filmnek, amit szerencsére Scott nem tolt az arcunkba, mert lehet sok lett volna, a filmben Radcsenko nevű kitalált forma által vezetett nacionalista szélsőségek térnyerésétől való félelem, ami pedig a közvetlen poszt-szovjet kor egyik nagy kérdése volt: a Szovjetunió és a jól berendezett szocialista rendszer széthullása után annak politikailag és gazdaságilag is erős tagjai milyen lépéseket fontolhatnak meg, hogy hatalmuk és erejük megmaradjon? Kiktől kell félni és meddig? Nagyon érdekes kérdések voltak ezek, de szerencsére Tony bácsi nem húzott el olyan irányokba amihez nem ért, ő megmaradt az Alabama fedélzetén és jól is tette: nagyon erős színészek (Washington, Hackman, Mortensen, Gandolfini) tolmácsolásában zajlik a hatalmi párharc, miután nem sikerül a nukleáris csapást megerősíttetni, a régivágású tökös kapitány pedig jól megszórná a teljes orosz keleti partot atommal, ami az első tiszt szerint nem éppen jó ötlet, úgyhogy összeakasztják bajszaikat. Mindemellett van ám tengeralattjáró párharc, majdnem elég a tengeralattjáró, mert a szakács túlpörkölte a kávét, süllyedés majd emelkedés, visszaszámlálás, nem is egy, hőstettek egész sora... egy pokolian pergő, soha nem lankadó akciódráma, amit még a kutya jelenléte sem képes elrontani. A zenéje pedig 90-es évek Hans Zimmerjének legjobbja, érdemes meghallgatni, mert ma már csak árnyéka önmagának a mester.
  Összességében egy olyan film a Crimson Tide, ami végig és nem vicc, tényleg végig, két órán át képes fenntartani a feszültséget. Egy olyan mestermunka, a Man on Fire és True Romance mellett, amik miatt szerintem mindenki szívesen fog emlékezni Tony Scottra, nyugodjon békében!

  [ Szerkesztve ]

  Some motherf*ckers are always tryna ice skate uphill.

Új hozzászólás Aktív témák