Xbox360 tesztek

725 teszt

minden tesztek hírek

Cikkek

  • Deus Ex: Human Revolution - Teszt

    Kevés manapság az olyan játék, melyben valóban nyílt világot találunk. A Deus Ex ezen kevesek közé tartozik, itt tényleg kis túlzással bármit megtehetünk, amit csak akarunk.

  • Alice: Madness Returns - Teszt

    Bár már nem ma jelent meg American McGee sikerjátékának folytatása, de egy tesztet mindenképpen megérdemel, mert az első része nagyon tetszett.

  • Call of Juarez: The Cartel - teszt

    A western típusú játékok eléggé hiánycikknek számítanak, pedig láthattunk már rá példát a tavalyi évben, hogy igen is lenne rá igény, hiszen a Red Dead Redemption egyenesen tarolt.

  • Limbo - Teszt

    Rég volt már egy jó platformjáték PC-re, ami ráadásul az agytekervényeinket és reflexeinket is próbára tette. De most itt a Limbo.

  • Bastion - Xbox Live Summer of Arcade

    Tavaly is és idén is nyár elején a Microsoft útjára indította a Summer of Arcade címre hallgató játéksorozatát, ahol a legkülönfélébb és legszórakoztatóbb Arcade játékokat kínálják nekünk. Nézzük meg együtt, hogy mit kapunk a pénzükért.

  • Child of Eden - Teszt

    Nagyon szépen néz ki, nagyon jól is szól, de valami mégis hiányzik…