Bevezetés és telepítés

Az idősebb játékosok bizonyára emlékeznek még az id Software által kiadott Wolfenstein 3D című játékra, ami 1992. május 5-én jelent meg PC-re. A programot a Muse Software által készített Castle Wolfenstein és Beyond Castle Wolfenstein inspirálták, melyek az 1980-as években nagy népszerűségnek örvendtek. A Wolfenstein 3D című játéknak nagy szerep jutott abban, hogy az FPS műfaj PC-n is elterjedjen. Akkoriban sokan játszottak a programmal, ugyanis shareware változatban is kiadták, amit bárki ingyen letölthetett a készítők oldaláról. Íme egy kis ízelítő az eredeti játékból:

A Wolfenstein 3D című játékban William Joseph Blazkowiczot alakítottuk, akivel meg kellett szöknünk a nácik fogságából, majd a végén magával Hitlerrel is le kellett számolnunk. A program sikerét később a 2001-ben megjelent Return to Castle Wolfenstein című játékkal akarták újjáéleszteni, ami végül sikerült is, népszerű lett a játékosok között a program, így hát nekiláttak a történet folytatásának. A 2009-ben kiadott Wolfenstein című játék azonban már nem szólt akkorát, mint szerették volna. Ám most a Machinegames és a Bethesda újra felkarolta a franchise-t, és belefogtak a Wolfenstein: The New Order megalkotásába. Lássuk, milyen lett a program.

A Wolfenstein: The New Order lett az első játék a franchise történelmében, melyhez szinte semmi köze nincs a korábbi részeket készítő id Software csapatának. Egyedül a John Carmack által írt id Tech 5 játékmotor az, ami hozzájuk köthető, minden más tekintetben a Machinegames felel a program készítéséért. A bemutató a Steames kiadásról készült, melyet a játék hazai forgalmazója bocsátott rendelkezésünkre (Ezúton is szeretnénk megköszönni nekik a felajánlást).

Az első dolog, ami szemet szúr a Wolfenstein: The New Order telepítésekor, az a mérete. A program 43,6 GB helyet foglal el a merevlemezen, ami minden, csak nem kevés. A Machinegames kétféle kiadást készített a játékból, egyiket a régi konzolokra, a másikat pedig az új-generációs készülékekre. PC-n ez utóbbi jelent meg, ami jóval kidolgozottabb textúrákat tartalmaz, viszont a mérete is annak a duplája lett. Ez a kiemelkedően magas helyfoglalás kísértetiesen hasonlít a 2011. októberén megjelent Rage című játékéra, emlékszem, akkor is mennyire megütköztünk a 21,2 GB méreten.

A másik enyhe meglepetés akkor ért, amikor egy Intel Core i7-3770 processzorral, 8 GB memóriával és egy 3 GB-os AMD Radeon R9 280X videokártyával rendelkező gépen komolyan beszaggatott Ultra felbontásban a Wolfenstein. Eddig minden játékot röccenés nélkül vitt a gépem maximális beállítások mellett, ez most kifogott rajta. Hozzáteszem, hogy a probléma csak az átvezetőknél és szkriptelt eseményeknél jött elő (Amikor lövöldözni kellett, semmi gond nem volt a játékkal, még maximumon sem). De inkább levettem High részletességre, mert sok hasonló jelenet van benne. Így már tökéletesen futott a program.

Sokan panaszkodtak a PC verzió problémáira (Erről egyébként mi is beszámoltunk), melyek között komolyabb hibák is előfordultak. Volt, hogy fehér képernyő fogadta a játékosokat betöltéskor, máshol erőteljes lassulásról és textúraproblémákról számoltak be. Ennek oka pedig nem más, mint az id Tech 5 motor, vagyis pontosabban az abban alkalmazott megatextúrázás technológia, amit felépítésükből adódóan a mai PC-k nem tudnak megfelelő hatékonysággal kezelni (Abu85 részletes leírását az id Tech 5 motorban alkalmazott technológiákról itt olvashatjátok).

Túllépve a technológiai nehézségeken, ideje rátérnünk végre a játék bemutatására, utoljára még annyit, hogy azok számára, akik szeretnek turkálni a beállítások és konzolparancsok között, sok egyéb lehetőség is rendelkezésre áll a játék futásának optimalizálása érdekében. Jómagam idő hiányában ezeket nem próbáltam ki (Elvégre már itt a Van Helsing II, arról is cikket kell írnom). Viszont miután levettem High beállításra, onnantól kezdve tökéletesen működik, nincs akadás, lassulás, sem textúrahiba. Érdemes feltenni a legújabb VGA-drivereket is, nálam most a 14.4-es WHQL Catalyst van, azzal nincs probléma.

Történet

FIGYELEM! A történet bemutatásával az első egy-két óra eseményeit is kénytelen vagyok leírni, ugyanis ez maga a játék tutorial része, ahol ismertetik az irányítást. Aki egyáltalán semmit nem akar megtudni a történet kezdetéről, az lapozzon a következő oldalra!

A Wolfenstein: The New Order című játék egy alternatív világban játszódik, fiktív események alapján. A program cselekménye 1946-ban veszi kezdetét, amikor is a szövetségesek egy köteléknyi nehézbombázóval Lengyelország partjai felé tartanak, hogy csapást mérjenek az ott található náci erődítményre. Információik szerint ugyanis a sziklafalba vájt kastély a búvóhelye a németek zseniális, de őrült tudósának, Wilhelm "Deathshead" Strasse tábornoknak, akinek kiiktatásával végre fordíthatnának a háború menetén. Blazkowicz is részt vesz az akcióban, így újra őt kell majd irányítanunk játék közben.

A küldetés nem épp sétagalopp, ugyanis az őrült tudósnak köszönhetően a Harmadik Birodalomnak komoly technológiai fölénye van, olyan gépezetekkel kell felvenniük a harcot, amit eddig még nem nagyon láttak. Bármennyire is igyekszik Blazkowicz és csapata, végül elfogják őket, majd a tábornok arra szólítja fel hősünket, hogy két társa közül válasszon, ki maradjon életben. Itt kettéágazik a játék, annak függvényében, hogy melyiküket választjuk (Egyikük az elektromos berendezések rövidre zárására tanít meg, míg másikuk a zárfeltörésre). Mondjuk ennek a történetre nincs jelentős befolyása, a fő sztori ugyanaz marad, csak pár mellékfeladat zajlik másképpen.

Végül nehezen bár, de sikerül megszöknünk a kastélyból, ám ahogy kiugrunk az ablakon, robbanás történik és egy repülő fémdarab fejbe találja Blazkowiczot. Egy halászhajó menti ki, végül kórházba kerül, de nem tudnak rajta segíteni. Éber kómába esik, ezért átszállítják egy speciális intézetbe, ahol szintén értelmi fogyatékos betegeket ápolnak. Blazkowicz 14 évet tölt ebben az állapotban, miközben körülötte zajlik az élet. A klinikára néha ellátogatnak a nácik, hogy a betegek közül elvigyenek pár embert, akiket azután nem látnak többet.

Végül eljön 1960. októbere. Hősünk lassan magához tér, aminek az őt ápoló nővérke nagyon megörül, ezért azonnal hívja is a szüleit, akik voltaképpen a kórház vezetői. Ám nem sok idő marad az ünneplésre, mert újra eljön a német tiszt az embereivel és közli a doktorral, hogy nincs tovább szükségük a szolgálataira, majd módszeresen elkezdik kivégezni a betegeket. Az orvosok ezt nem akarják hagyni, így hát végül őket is megölik, egyedül a nővérke marad életben, akit a katonák a tiszttel együtt elvisznek. Csak egy őr marad, hogy kivégezze a maradék pár beteget. Blazkowicz eközben feltűnés nélkül megszerzi a mellette lévő ételhordó asztalkán heverő kést, majd amikor ő kerülne sorra, megöli az őrt és elindul kiszabadítani a nővért.

Némi harcot követően végül sikerül elmenekülniük, a nővér elviszi őt a nagyszüleihez, a német tiszttel egyetemben, aki a lövöldözés kezdetén a csomagtartóba menekült. Blazkowicz itt szembesül a kegyetlen valósággal, miszerint a II. Világháború befejeződött, a nácik győzedelmeskedtek, most pedig ők uralják az egész világot. New Yorkra atomcsapást mértek, de London, Moszkva és Peking sem úszta meg következmények nélkül a háborút. Ellenállás nem létezik, aki szembe mer szállni a Harmadik Birodalommal, kegyetlenül elsöprik az útból.

Blazkowicz nem az az ember, aki fél szembeszállni a nácikkal, ám jelenleg egyedül nem sokat tehet ellenük. Szerencsére az előző részekből már ismerős "Kreisau kör" nevű ellenálló csoport tud neki segíteni, ám ennek tagjait nemrég elfogták és nem lehet tudni, hol vannak. Blazkowicz egy láncfűrész segítségével kivallatja a német tisztet, aki elárulja, hogy a foglyokat Berlinben őrzik. Hősünk első küldetése tehát az, hogy kiszabadítsa őket az oroszlán barlangjából...

Innen veszi kezdetét maga a játék, a kiszabadított katonákkal együtt - akik között az a társunk is ott lesz, amelyiket megmentettük az elején - beállunk az ellenállás soraiba, majd nekiállunk, hogy felvegyük a harcot a németekkel. Az ellenállók bázisa szintén Berlinben található, Blazkowicz itt találkozik egy régi ismerősével, valamint különféle fura figurával, akiket egyébként közelebbről is megismerünk a történet során. Legtöbbjük még küldetésekkel is megbíz, így ajánlott elbeszélgetni velük, sok érdekességet hallhatunk. Szintén rengeteg háttéranyagot tudhatunk meg a kiragasztott újságkivágásokból, akit mélyebben érdekel ennek a fiktív világnak a sztorija, olvassa el őket, érdemes.

Játékmenet és irányítás

A Wolfenstein: The New Order című FPS játéktól sokan azt várták - többek között én is -, hogy visszahozza a klasszikus lövöldözős játékok hangulatát. Nehéz feladat ez, hiszen amióta a Wolfenstein 3D megjelent, a játékosok is generációváltáson estek át. A fiatalok hozzászoktak a modern háborús játékokhoz, manapság már csak a hozzám hasonló őskövületek hiányolják a régi FPS címek hangulatát. A Machinegames viszonylag jól vette az akadályt, bár az kétségtelenül érződik a programon, hogy amellett, miszerint igyekeztek megőrizni a klasszikus FPS játékok jellemzőit, gondoltak a konzolosokra is, akik a jelenlegi vásárlói réteg gerincét adják, számukra is fogyaszthatóvá kellett tenniük a programot.

A Machinegames csapatának dicséretére legyen mondva, hogy a klasszikus FPS játékmenetből viszonylag sok jellemzőt sikerült megőrizniük (Viszont emiatt elképzelhető, hogy a mai, Call of Duty és Medal of Honor játékokon edződött ifjúság pár dolgon meg fog lepődni, ha kipróbálja). Vegyük például az életerő-rendszert, itt nem tudjuk azt megcsinálni, hogy elbújunk egy fedezék mögé, majd onnan pár másodperc múlva teljesen meggyógyulva indítunk rohamot. Itt bizony életerő-csomagokra lesz szükségünk a felépüléshez, bár azért a készítők némi könnyítésként beletették, hogy ha 20 alá esik a HP mennyisége, akkor odáig felgyógyulunk (Afelett is van korlátozott regeneráció, de nagyon limitált formában). Egészségünk megőrzése érdekében nem árt némi páncélt magunkra ölteni, így kevésbé sebződünk harc közben. A rejtekhelyen minél többször aludjunk, így 10 ponttal növekszik permanensen a HP, sokszor ez életet menthet.

Pajzsokat sok formában találhatunk, az ellenfelek által elhullajtott sisakokon át a golyóálló mellényeken keresztül egészen a robotokról leszakadt darabokig minden felhasználható védelemre. Érdemes széttörnünk a pályákon található ládákat, melyekben értékes felszerelések lapulhatnak: lőszert, páncélt, elsősegélycsomagot és sok hasznos holmit szerezhetünk így. Persze az a legjobb, ha minél kevésbé sérülünk, érdemes fedezéket keresnünk és onnan kihajolva osztani az áldást. Mondjuk arra figyeljünk, hogy a nagyobb kaliberű lövedékek elől ne faasztal mögé bújjunk, mert seperc alatt cafatokra szedik őket. Még a betonoszlopok is széttörnek egy idő után, legjobban akkor járunk, ha valami fémből készült fedezéket keresünk. Persze ez fordítva is igaz, mi szintén szétlőhetjük a nácikat védő objektumokat, ezt nagyon jól megcsinálták a Machinegames csapatának tagjai.

Aki játszott az eredeti Wolfenstein 3D-vel, az emlékezhet rá, hogy a nácik halomra lövésén kívül sok titkos helyet is találhattunk a pályákon, melyekben a fegyverek, lőszerek és gyógycsomagok mellett kincsek is lapultak. Akkor még pontszámokat kaptunk a pályák végén, így, aki rábukkant egy ilyen kincseskamrára, sok ponttal gazdagodhatott. Nos, ez visszatért a New Order esetében is, szintén sok érdekesség található a helyszíneken, melyek között térképeket, titkos dokumentumokat, titkosírás kódokat és aranykincseket is találhatunk. Bár itt már nem pontokat kapunk értük, hanem achievementeket. Egy biztos: aki mindet össze akarja szedni, annak legalább kétszer végig kell játszania a programot, mert olyan ajtók mögött lapul némelyik, melyeket csak akkor tudunk kinyitni, ha az adott mesterséget megtanító társunkat mentettük meg (Azok kedvéért, akik nem olvasták az előző oldalt: a sztori elején választanunk kell két társunk között, egyik az elektromos ajtók rövidre zárására, a másik a mechanikus zárak feltörésére tanít meg).

Az egészet úgy kell elképzelni, mint a Batman: Arkham játékok esetén. A pályákon meghatározott számú rejtett objektum található. Minden helyszínen van egy térkép - általában irodákban, asztalokon, a falra kitűzve és hasonló helyeken bukkanhatunk rájuk -, melyet ha felveszünk, megjelenik a pálya komplett alaprajza a titkos kincsekkel együtt, melyek egy kérdőjellel vannak bejelölve. Persze azt magunknak kell kitalálnunk, hogy mik azok és hogyan férhetünk hozzájuk. Sok esetben rejtekajtók mögött helyezkednek el, melyeket egy mechanizmus aktiválásával nyithatunk ki (Elforgatható gyertyatartó, kihúzható könyv, stb.).

Aminek legjobban örülök a Wolfenstein: The New Order című játék kapcsán, hogy a készítők nem erőltették benne a QTE-t (Quick Time Event - Amikor billentyűket kell nyomkodni meghatározott időben és sorrendben, másképp azonnal Game Over. Ez kontrollerrel egyszerű, de PC-n, egérrel és billentyűzettel irányítva rémálom, alaposan elcseszheti a hangulatot. Lásd pl. az új Tomb Raider játéknál.). Ugyan lesz pár alkalom, amikor a robotkutyák elől kell menekülni, de ehhez elég megtanulni a futás közbeni ugrást és csúszást, másra nem lesz szükségünk. Ezen kívül csak akkor van némi QTE, amikor késsel védekezünk a kutyák és katonák ellen, ilyenkor bal gombbal csapkodunk, jobban védekezünk. Szerencsére a Machinegames csapata belátta, hogy nem mindenki kontrollerrel játszik - főleg PC-n -, így nagyon helyesen hanyagolták a dolgot. Ez egy nagy pirospont részemről.

De sajnos a Wolfenstein: The New Ordernek van egy olyan sajátossága is, ami miatt néha elment tőle a kedvem. Ez pedig a checkpointos mentési rendszer. Egy "old school" jellegű játékban miért nem lehet manuálisan menteni? Igaz, hogy viszonylag sokszor ment a játék, de ez az ellenőrzőpontos baromság főleg azoknál a részeknél idegesítő, ahol egy szál késsel a kezedben kell lopakodnod és hosszú perceket töltesz azzal, hogy kifigyeld az őrök mozgását, a biztonsági rendszer működését, a lézerek útvonalait, stb. Itt elég egy hiba és máris véged van, késsel nem győzhetsz le egy egész tucatnyi ellenfelet. Márpedig ilyen rész sokszor van a játékban, itt nagyon sok idő telik el, mire eljutsz a következő ellenőrzőpontig. Amikor meg már hatodszor halsz meg és az egészet elölről kell kezdeni... na, az enyhén szólva idegesítő.

Két fegyver, dupla élvezet

A Wolfenstein: The New Order egy valódi, ízig-vérig old-school hangulatú FPS játék, ahol nem fogunk hiányt szenvedni lövöldözésből. Az akciórészek jól meg vannak csinálva, többféle módszerrel célt érhetünk a németek likvidálását illetően, bár bőven lesznek olyan esetek is, ahol nem lesz választásunk. A leglátványosabb, mikor két fegyverrel egyszerre irtjuk az ellenfeleket, de a lopakodásnak is megvan a maga varázsa (Már amikor mi magunk döntünk mellette, nem pedig kényszerűségből használjuk).

A korábbi Wolfenstein játékok szinte kivétel nélkül "agyatlan" lövöldék voltak, a The New Order alcímet viselő epizód azonban már ennél többet nyújt. Teszi ezt úgy, hogy közben hű marad a régi FPS-ek "darálós" játékmenetéhez. A németeket szitává lehet lőni, így meglehetősen véres jelenetek is láthatók harc közben. A fegyvereknek kicsi a visszarúgásuk, így, még mindkét kezünkben géppisztolyt tartva sem kell attól tartanunk, hogy a lövedékek nagyja kárba veszne - már ha pontosan célzunk. Lőszert csak annyit találunk, amennyi kell, nem fogunk dúskálni, de hiányt sem érzünk majd harc közben.

A játék nagy részén lehetőségünk van megválasztani, hogy milyen harcmodorban küzdünk meg a katonákkal. Összesen négy stílus létezik, melyek a következők: Assault (Két fegyver), Demolition (Gránátok), Stealth (Lopakodás és kések), valamint Tactical (Távcsöves puskák). Perkeket szerezhetünk, melyek segítségével jártasak leszünk a különféle fegyverek és stílus alkalmazásában. Ahhoz, hogy megszerezzünk egy Perket, teljesíteni kell annak követelményeit. Például ha késsel a kezünkben hátulról sikerül leszúrnunk három katonát, akkor megkapjuk a "késdobálás" Perket, innentől akár több kést is magunknál tarthatunk és az utolsó kivételével a többit el tudjuk dobni, távolról intézve el a célpontot.

Specializálódni ugyan nem tudunk kizárólag csak egyikre, mert sok esetben kénytelenek leszünk egy meghatározott stílust használni, ráadásul akadnak ellenfelek, akiket nem lehet pl. hátbaszúrni, mert páncélt viselnek. Viszont minél többet használunk egy adott stílust, annál több ilyen Perket érdemes megszerezni hozzá, hiszen jóval hatékonyabban és könnyebben haladhatunk segítségükkel. Ez ugyanúgy igaz azokra is, akik darálni szeretnek, számukra az Assault perkek jelenthetnek előnyt (gyorsabb fegyvertöltés, nagyobb lőszerkapacitás, stb.). Ami érdekes, hogy az Assault csak dupla fegyver esetén működik, akkor nem, ha csak egyik kezünkben fogunk stukkert. Viszont nem kell mindkettőből egyszerre tüzelnünk a bónuszok megszerzéséhez, így lőszert spórolhatunk.

Lopakodni főleg akkor érdemes, ha az adott területen tisztek is találhatóak, ugyanis ha lövöldözni kezdünk, ők riadót fújnak, minek eredményeképpen sokkal több katonával kell megküzdenünk. A képernyő jobb felső részén láthatjuk, hogy hány tiszt van a közelben és milyen messze vannak tőlünk (Pl.: Signal Detected 4m, 48m). Ekkor még alig pár katona járőrözik a terepen, így van esélyünk a tisztek közelébe lopakodni és kiiktatni őket, mielőtt riadóztathatnák a többieket. Persze nem kell egy Splinter Cellt megszégyenítő lopakodási rendszerre gondolni, viszonylag egyszerű a dolgunk, az őrök általában nem keresztezik egymás útját, így nem kell olyasmire figyelni, hogy pl. eltüntessük a hullákat (Ezt egyébként sem tehetjük meg).

Ha mégis lebukunk, vagy eleve nem foglalkozunk a dologgal és két fegyverből egyszerre tüzelve, vadul rárontunk a németekre, a tisztek riadóztatnak, ekkor a "Broadcasting Alarm" felirat jelenik meg és pirosra vált a képernyőn lévő kijelző. Annyit azonban nem árt tudni, hogy - bár néhol úgy tűnt, mintha a katonákat irányító mesterséges intelligencia nem állna a helyzet magaslatán -, a túlerő képes lehengerelni. Ezért nem minden esetben kerülünk ki győztesen, ha kizárólag a frontális harc mellett döntünk. Érdemes előbb csökkenteni a hátrányunkat, valamint használni a taktikai lehetőségeket is.

A fegyverekhez menet közben fejlesztéseket is találhatunk, melyek nagyon megnövelik hatékonyságukat. Legérdekesebb segédeszközünk a lézervágó, ami kezdetben csak drótkerítések és láncok elvágására alkalmas, ám később megtaláljuk az erősebb változatát, amivel már fémlemezt is apríthatunk, valamint mellette fegyverként is használhatjuk azt. Újratölteni az elekromos állomásokon tudjuk őket, de egy minimális energiát maguk is elő tudnak állítani, bár ez lassú folyamat. Fontos tudni, hogy a pályákon nem mindig esnek utunkba ezek a fejlesztések, érdemes körülnézni a rejtettebb helyeken.

Germánia, a világ fővárosa

Habár a Wolfenstein: The New Order sem mentes teljesen a mai játékokat sújtó behatárolt területek, szkriptelt jelenetek, valamint lineáris pályák átkától, a helyszínek változatossága némiképp kompenzál bennünket. Megfordulunk Lengyelországban, Németországban, Angliában, sőt, a végén még a Holdra is ellátogatunk. A Machinegames csapata kiváló munkát végzett ennek a képzeletbeli világnak a megalkotásával, melynek alapjául Hitler egykori bizalmasának, a fegyverkezési miniszter és főépítész Albert Speernek terveit és makettjeit használták fel. A Führer által megálmodott Welthauptstadt Germania (Germánia, a világ fővárosa) egy grandiózus terv volt, melynek keretében Berlint teljesen átépítették volna, ám erre végül nem került sor, mindössze pár épület készült el 1937. és 1943. között.

A játékban ellátogathatunk a náci birodalom szívébe, megtekinthetjük, hogyan festett volna Berlin, ha elkészül a Welthauptstadt Germania projekt. Ugyanezeket a monumentális betonszerkezeteket látjuk Londonban is, amivel teljesen megváltozott a városkép, ráadásul a mindenfelé olvasható német nyelvű feliratoknak, valamint a rádióból szóló propaganda üzeneteknek köszönhetően valóban úgy érezzük, hogy a nácik befolyása és ideológiai eszményképük a világ minden pontján érvényesült. Ahogy haladunk előre a történetben, a falon egyre több újságkivágást találhatunk, melyek között olyanok is akadnak, melyek a mi akcióink következményeiről számolnak be.

A hangulatot az is fokozza, hogy a szereplők anyanyelvükön beszélnek, vagyis az angol mellett német, illetve lengyel szöveget is hallhatunk, ami nagyban hozzájárul az egyedi atmoszférához. Emellett lehet találni lemezeket, melyeken a mai ismert slágerek német feldolgozásait hallgathatjuk meg. Sok hangfelvételt kapunk a szereplőktől is, de ezeket csak a menüben tudjuk meghallgatni, játék közben nem, mint például azt a BioShock esetében is tettük.

A Wolfenstein: The New Order című játékot úgy harangozták be, hogy legalább kétszer érdemes lesz végigjátszani az eltérő idővonalnak köszönhetően. Nos, én ugyan még nem vittem végig kétszer a játékot - még az elsőnek is alig jutottam a végére -, így nem tudom 100% bizonyossággal írni, hogy valóban eltérő a végjáték. Azt viszont megerősíthetem, hogy ameddig próbáltam, odáig nem volt nagy különbség a két idővonal között, mindössze némelyik helyszínen más-más ajtókat tudtam kinyitni, így némiképp eltérő útvonalon jutottam el a pálya végére.

Függetlenül attól, hogy sok eltérés nincs közötte, érdemes mindkettőt kipróbálni, hiszen elég jó a játékmenet, ráadásul csak így tudjuk megszerezni az összes begyűjthető tárgyat. Különösen az Enigma kódok felkutatását ajánlom, velük ugyanis új játékmódokat lehet megnyitni (999, Ironman, Walk in the Park és Hardcore), így tovább bővítve az élményfaktort. A Wolfenstein: The New Order című játék egyszeri végigjátszásra nagyjából 10-12 óra környékén képes lekötni az embert, de persze, aki minden zugot felfedez és megkeresi az eldugott kincseket, az pár órával többet is eltölthet vele. Ha ehhez hozzávesszük a kétszeri végigjátszást, úgy alaphangon akár 20 órára is leköthet minket a játék.

Miután kiszabadítottuk társainkat és eljutunk a Kreisau kör főhadiszállására, itt nem árt elbeszélgetnünk a csoport tagjaival, némelyikük ugyanis feladatokkal bíz meg minket, melyek teljesítése tovább lekötheti majd figyelmünket. Mivel az ellenállás központja Berlinben található, így még a legrövidebb kiruccanáson is lehet arra számítani, hogy német katonákba botlunk. A fő történeti szál feladatai egyébként igencsak változatosak, nem abból áll a dolgunk, hogy menjünk el ide, öljünk meg mindenkit, majd térjünk vissza. Járműveken közlekedhetünk, szabotázsakciókat kell végrehajtanunk, belopakodni egy szigorúan őrzött börtönbe, később pedig fogolyként önként bevonulni egy koncentrációs táborba, hogy megtaláljunk és kiszabadítsunk valakit. Szóval unatkozni nem fogunk, az fix.

A képernyő bal felső sarkában néha láthatunk kis ikonokat, melyek a mellékfeladatainkat, valamint egyéb, útközben felmerülő problémáinkat jelképezik. Sokszor előfordul, hogy a megoldáshoz nem vezet egyenes út, hanem kitérőket kell tennünk a továbbjutás érdekében (Például a lágerben egyik rab arra kér minket, hogy ha véletlenül a nácik bázisa felé tévednénk, öljük meg azt a tisztet, aki előszeretettel kínozza a bent lakókat). Mindent összevetve, jócskán el van látva tartalommal a Wolfenstein: The New Order című játék, ráadásul nem véletlenül kapott 18+ besorolást, hiszen erőszakos, valamint néhol erotikus jelenetek is díszítik a repertoárt. Végtére is Blazkowicz 14 évig kómában volt, van mit bepótolnia.:)

Megrázó jelenetek is akadnak szép számmal, Blazkowitczot - vagy éppen a társait - többször is megkínozzák a nácik, egyszer pedig egy szétroncsolt arcú német tiszt közvetlen közelről néz ránk, miközben próbál beszélni, valamint sokszor látunk katonákat, akiket szemünk előtt lapít ki egy lezuhanó tárgy, de egyébként is sok véres jelenetet látunk menet közben. A fegyverek nyomán leszakadnak a végtagok, a robbanások cafatokra tépik a katonák testét, szóval nem viccből szerepel a 18-as karika a dobozon. Összességében véve azonban a játék tényleg nagyon jó, hosszú idő óta ez az első FPS, amit nem untam meg egyszeri végigjátszást követően.

Vélemény és értékelés

Mindent összevetve nekem tetszett a Wolfenstein: The New Order című játék. A Machinegames csapata bebizonyította, hogy igenis van igény az ilyen "old-school" stílusú lövöldékre. Habár van benne egy-két dolog, amit szerintem hanyagolniuk kellett volna (például a checkpointos mentési rendszer), még így is az egyik legjobb FPS játék, ami az utóbbi időben megjelent. Nem csak lövöldözésből áll, a háttértörténet komolyan ki van dolgozva, a karakterek is szerethetőek, valamint háttéranyaggal is bőségesen ellátták a programot.

Ami a grafikát illeti, korábban már leírtam, hogy nálam Ultra részletesség mellett komolyan beszaggattak az átvezető jelenetek (maga a játék nem), így visszavettem High beállításra, mert elég sok ilyen van benne és zavart. A képek is így készültek, ezért azokon nem a maximális beállítás látható. A Bethesdától kapott sajtóanyag tartalmazott pár képet, melyeket maximális részletesség mellett készítettek, egyiket ide berakom, hogy lássátok, milyen látvány elérésére képes az id Tech 5 motor. Véleményem szerint nincs semmi baj a játék grafikájával, szimplán csak a szoftveres megatextúrázás még mindig nem működik elég hatékonyan, annak ellenére sem, hogy a Rage megjelenése óta kétségtelenül finomítottak rajta. Persze ez a fejlesztők hibája is, hiszen azóta már rendelkezésre állnak olyan videokártyák, melyek hardveresen képesek kezelni ezt a technológiát. Ennek ellenére mégis a szoftveres megoldást erőltették rá a PC kiadásra.

Bezzeg a PlayStation 4 és XBOX One kiadásokban kihasználják a hardveres gyorsítást, ezért ott lehet is látni, hogy maga a technológia tökéletesen működik. Viszont a PC változat továbbra is szoftveres megoldást használ, így itt újra előjöttek a Rage esetén is tapasztalható problémák. Ezek 2011-ben még elfogadhatóak voltak, hiszen az akkori hardverek még nem voltak képesek ezt kezelni, de 2014-ben már igenis vannak olyan VGA-k (Többek között a GCN-es Radeonok), melyek képesek hardveres megatextúrázásra. Manapság elég mostohán állnak a játékfejlesztők a PC platformhoz. Értjük mi, hogy a konzolok jelentik a fő bevételi forrást, de attól még, ha már kiadták PC-re is a programot, nyugodtan kihasználhatnák a rendelkezésre álló lehetőségeket.

Ami magát a látványt illeti, arra azt kell mondjam, hogy amíg közel nem megyünk valamihez, addig nagyon szép, de azért nem véletlen az sem, hogy nem lehet kikapcsolni a mélységélességet (Depth of Field). A karakterek szépen ki vannak dolgozva, főleg az arcok kialakítása sikerült jól, de ez szerintem főleg annak köszönhető, hogy sok átvezető van a játékban, ott pedig kihangsúlyozzák a szereplőket. Viszont a terepen már elég sűrűn látni alacsonyabb részletességű textúrákat, szerencsére viszont már egyáltalán nem olyan vészes a helyzet, mint a Rage esetében volt. Lövöldözés közben pedig amúgy sem a falat fogjuk bámulni, bár amikor bejárjuk a már kipucolt helyszíneket kincsek után kutatva, bizony észrevesszük őket.

A hangokat illetően korábban már elmondtam, hogy szerintem a szinkronszínészek minden elismerést megérdemelnek - bár Blazkowicz monoton narrációja egy idő után picit zavaró, ennek ellenére az ő hangját is jól eltalálták -, a fegyverhangok is jól sikerültek, ahogy a háttérben hallható zörejek és az ellenfelek kiabálásai, kutyák morgása és nyüszítése, minden a helyén van. A zenék is jók lettek általánosságban, ráadásul dinamikusan változnak a játékmenet függvényében. A pályákon fellelhető bakelitlemezeket érdemes meghallgatni, különféle slágerek német átdolgozásait tartalmazzák. Sok hangfelvételt is lehet hallani különféle emberektől, melyek kiegészítik az amúgy kiváló háttérsztorit.

Véleményem szerint a Wolfenstein: The New Order az utóbbi idők egyik legjobb FPS játéka lett, amiben tökéletesen keveredik az old-school lövöldék darálós játékmenete és a komplex háttérsztori. Ami ellene szól, az a hatalmas mérete, hiszen majdnem 45 GB helyet igényel, ami még a mai több terabájtos merevlemezek korában sem áll mindenkinek rendelkezésére. A textúrák lehetnének picit élesebbek, de akkor valószínűleg ennél is több helyet foglalna a program. Sokkal nagyobb baj a készítők azon döntése, hogy PC-n nem használták ki a hardveres megatextúrázást, ha ezt megtették volna, a felhasználók nem tapasztalnak későn töltődő textúrákat, lassulást és egyéb technikai problémákat.

Ami a játék belső tartalmát illeti, arra nem lehet panasz. Habár eddig nem vettem észre, hogy nagy eltérés lenne a választható két idővonal között, de a pályákon elhelyezett rengeteg gyűjthető tárgy miatt mindenképp érdemes legalább kétszer végigjátszani a programot. Igaz, hogy nincs benne multi, de az egyjátékos történet alaposan ki van dolgozva. Nem egy szimpla lövöldözős játék, ugyanakkor nincs túlbonyolítva sem, pár zavaró apróságon kívül (ellenőrzőpontos mentési rendszer) semmi gond nincs vele. A Wolfenstein: The New Order című játék megvásárolható Steamen 50 euróért, vagy dobozos formában, 9.000 forint körüli áron.