Védjétek a falakat az utolsó lélegzetig!
Ha a számos technikai hibán és a magas alapvető rendszerigényen felül a Rome II-vel kapcsolatban kritikát kell megfogalmazni, akkor a sokat akart a szarka esetét lehetne felhozni: egyszerűen túl grandiózus volt ahhoz az előző Total War, hogy minden funkciója olajozottan működjön. Az Attila esetében jobban rendbe szedett célokat és több küldést kell teljesíteni fejezetekre osztva, és bár megmaradt a még mindig kusza és nehezen átlátható belpolitikai hatalomjáték felülete, azt figyelmen kívül hagyva is teljesíthető egy-egy végcél, ami egyébként továbbra is tucatnyi játékórában mérendő.
A Total War játékok különlegessége mindig is a különféle birodalmak hadseregeinek sokszínűsége volt, és azáltal, hogy az Attila népvándorló és fosztogató hatalmat is felkínál a játékos számára a területközpontúak mellett, a játék több frakcióval, többféle módon és több nézőpontból is végigjátszható anélkül, hogy az ember az európai hegemóniáért vívott harcra ráunna. Az Attilát játszva játékösszeomlással nem, egy bakival mindenesetre a prológus során találkoztam, ami egy pont után lehetetlenné tette a támadást a térképen, így egy régebbi mentést vissza kellett töltenem, hogy a kampányt folytatni tudjam. Amúgy is javallott gyakran menteni, valami zavar még mindig akad a kódban, és nem jó, ha tíz évet kell visszamenni az időben valami bug miatt. Más jelentős technikai hibával nem találkoztam, és az öregedő hárommagos AMD rendszeremen még éppen élvezhető képkockasebesség mellett tudtam a gigászi csatákat és a térképes teendőket lefolytatni. Nyilván az erős vas jobb grafikát szül, de azért nem kell bankot rabolni, hogy az Attila elinduljon.
Ami nem változott és jó hír, az a térkép és az összecsapások elképesztően részletes látványvilága, de a csatakiáltások és a csörrenő kardok morajlása is hozzájárul, hogy tényleg egy háborús szimuláció közepén érezzük magunkat. A fegyverek és harci ruházatok, a városok és a tájak, valamint a csaták és a gazdasági menedzsment kísérőzenéi is autentikusak, úgyhogy a Total War: Attila is hamar elérte azt, hogy hajnali negyed háromkor, fáradtan és álmoson még egyszer rálépjek az end turn ikonra, és egy újabb körnek nekifussak, ez pedig, azt hiszem, a legjelentősebb bók, amit a fejlesztők kaphatnak.
Számomra az Attila a Napoleon óta a legjobb Total War játék, talán azért, mert újdonságok helyett ez is az előd csiszolására és hibáinak kijavítására koncentrált, ami sokkal gördülékenyebb játékmenetet és kellemesebb perceket – mit perceket: napokat eredményezett. Aki szereti a stratégiai játékokat és lenyűgözi a Total War sorozat monumentalitása, annak biztosan nem kell csalódnia az Attilában. Én sem tettem, és már várom a következő játékot a szériából. De addig is akad még tennivalóm Róma omladozó falainál.
Pro:
- Remek grafika, végletekig kidolgozott tájak, térképek és egységek.
- Kellemes zene a térképen, csatazaj ütközetkör.
- A legtöbb technikai hiba kijavítva, bár nem mindegyik
- Változatos hadseregek, számos újrajátszási lehetőség.
- Egy hosszú hadjárat is több tucat játékórát jelent.
Kontra:
- Nem árt az erős vas a jó képkockasebességhez.
- A mentések még mindig hajlamosak a bugra.
- A töltési idő bár csökkent, még mindig sokat kell várni két csata vagy kör között.
Értékelés: 85
