Bevezető, sztori, játékkép

A száguldás szerelmesei biztosan egyetértenek velem: autós játékból még mindig túlontúl kevés van; olyan legalábbis biztosan, ami valóban forradalmasítaná, vagy legalább megújítaná a versenyjátékok világát. Szerencsére az idei év vége mindenképpen kényeztet minket: Xbox One-on a Forza Horizon 2, PS4-en a Driveclub szórakoztatta a vad aszfaltszaggatásra és dagonyázásra vágyókat. A buliból a Ubisoft sem maradhatott ki, ők természetesen egy multiplatform alkotással szálltak versenybe. A játékot eredetileg úgy tervezték, hogy kizárólag PC-re jelenik meg, ám az új generációs konzolok piacra kerülése megváltoztatta a fejlesztők véleményét, így Xbox One-ra és PlayStation 4-re is kiadták azt, később pedig még Xbox 360 port is készül belőle. Bár a pedál fémig nyomása itt is fontos lesz, a The Crew kicsit más aspektusba helyezi a száguldozás örömét, mint konkurensei, hiszen nagyjából tízezer négyzetkilométernyi terepet nyújt át szabad játszóterül. Az Ivory Tower és az Ubisoft Reflections (többek között a Driver-sorozat is utóbbiak nevéhez köthető) műhelyében készült játék ezen felül meglepően erős sztorivonallal is rendelkezik, így akár azt akarod, hogy egy játék szépen végigvezessen mindenen, akár inkább fejest ugranál a szabadságba, itt megtalálod számításaidat.

Beköszöntött a válság, óriásira nőtt a munkanélküliség, az emberek pedig próbálnak megélhetést keresni. A detroiti fényűzés véget ért, olyan autógyárak mennek csődbe, mint a Ford, vagy a Chrysler, a város pedig a fizetésképtelenség státuszába lépett. A valóságtól némileg sötétebb hangulatot festő háttérsztori hőse éppen ezért nem is lehetne más, mint egy harmincas éveiben járó fiatalember, Alex Taylor, aki éjszakai versenyekre járva próbál meg pénz és izgalmat keresni. A sebesség mámora természetesen elkíséri a mindennapi életben is, fittyet hány a törvényre, olyan bandákkal vegyül, melyek nem éppen a szabályok betartásáról híresek. A játék itt indul; az első indítás után rögtön egy autós üldözésbe botlunk, ahol árkon-bokron keresztül száguldozva kell lekoptatnunk magunkról a zsarukat. Az első feladatot nagyon könnyen lehet abszolválni, természetesen a rendőrök hogy, hogy nem pont lemaradnak rólunk, mi pedig megmenekülünk, így felkereshetjük cimboránkat, Harryt, aki hasznos utasításokkal lát el a ránk váró versenyeket illetően.

A Ford furgont nagyon gyorsan egy sportosabb járgányra cseréljük, majd a célpontot kijelölve máris indulhatunk az öldöklő versengésekben. A verseny leküzdése után egy Dayton nevű srácot kell elfurikáznunk a kijelölt helyre, ezzel is megismerve Detroit utcáit. Akárcsak a filmekben, itt sem jár az illegális versenyzés pozitív következményekkel, hiszen főhősünk testvérét ez idő alatt lelövik az utcán, majd nem sokkal később Alexre az FBI is lecsap, teljesen földbe döngölve az addigi viszonylag jónak mondható életét. Hogy még inkább moziba illő történetet kapjunk, öt évvel később a Szövetségi Nyomozóiroda alkut ajánl Alexnek: ha segít felderíteni a bűnszövetkezeteket, akkor bizony szemet hunynak a kihágások felett, és teljesen új életet kezdhet. Miután Alexszel kénytelen-kelletlen belemegyünk az üzletbe, a kékruhások pénzt nem kímélve indítanak utunkra, kezdésként rögvest olyan verdákat kínálnak fel, mint a Dodge Challenger, a Ford Mustang, vagy a Nissan 370Z.

A buli igazán csak ezután kezdődik, megkapjuk lényegében az egész USA-t, olyan híres nagyvárosokat átszelve, mint Los Angeles, San Francisco, Chicago, Dallas, Las Vegas, Washington, Miami, New York vagy a sok-sok másik település. Mindegyik a valóságnak megfelelően készült, ám természetesen jóval kisebb kiadásban: bő másfél óra kell ahhoz, hogy egyik partról a másikra átérjünk, ami jól mutatja, hogy mekkora a már korábban említett bejárható terület. Hogy a hatalmas utazások között se unatkozzunk, random módon helyeztek el feladatokat, versenyeket, kihívásokat, felderítenivalókat, melyek között szlalomfutam vagy checkpoint is található (ezekről a későbbiekben esik szó). A játék erősen épít az internet-adta lehetőségekre (olyannyira, hogy netkapcsolat nélkül ki is hajít minket a játék, mintha egy MMO-ban lennénk), ugyanis maximum négy barátunkkal együtt fedezhetjük fel az egész földrészt, megosztva egymással a megszerzett tudást, útleírásokat és a versenyek helyszínét. Nagy hiba lett volna, ha ezeket a távolságokat mindig kocsival kellene leróni, de nyilvánvalóan a fejlesztők is tudták ezt, így működik a gyors odaugrás, vagyis egy kattintással már teleportálhatunk is egy másik államban (és korábban felfedezett) található versenyre. Haverjainkat ezekre is meghívhatjuk, csak hát ezzel nem nyerünk túl sokat, mivel a játék nehézségi szintje az ismerősök számához igazodik, szóval érdemes lehet inkább saját tudásunkra támaszkodnunk, azaz a szóló üzemmódot választanunk.

A játékmenet egyébként kettős érzést kelt az emberben. Sokszor olyan sebességgel jönnek a tárgyak, hogy szinte észrevehetetlenek, a mellékfeladatok végrehajtása pedig szinte minden esetben szükségesek ahhoz, hogy járgányainkat minél jobb tartozékokkal szerelhessük fel. Az autók ugyanis teljes mértékig testreszabhatók, értsük ezalatt, hogy játszadozhatunk a felfüggesztéssel, a rugózással, a nyomatékkal, a nitróval, a jobban tapadó gumikkal, de a vizuális élményekről sem kell megfeledkeznünk, hiszen festéseket, dísztárcsákat, és minden pimpeléshez szükséges eszközt bevethetünk, hogy saját igényeinket kielégítsük. Ha már az előbb MMO-párhuzamot hoztam, itt az autónk egy ezerféle módon fejleszthető karakternek felel meg, amelyre ugyanúgy pakolgatjuk a +5-ös felfüggesztést és varázslatosan jó gumikat, mint ahogy ork sámánunkra is rakosgattuk a mágikus zsákmányt. A törésmodell nem rossz, legalábbis külsőleg látványos, ám az irányíthatóságra egész pontosan zéró hatással jár; ami nem baj, hiszen míg egyik pillanatban még csak néhány autó van a vidéki, poros úton, pár perccel később pedig már egy belvárosban keveredünk dugóba, ami mondjuk egy kétszázötven kilométer per órás hajszánál szinte lehetetlenné teszi a kocsik kikerülését. Ilyenkor ütközünk, borulunk, majd némi idővesztés után, és látszólag gallyra ment autóval folytatjuk a küzdelmeket.

Módok, játékmenet, összegzés

A vezetési tudás fejlesztése végett többféle játékmóddal találkozhatunk, melyek eltérő kihívásokkal kecsegtetnek. Van a Climb, azaz a mászás, ilyenkor egy hegyen felfelé kell a lehető leggyorsabban célba érnünk – követhetjük a kitaposott utat is, de persze ha éremre vágyunk ez nem ajánlott. Az Escape módban a rendőrök elől kell elmenekülnünk, a Follow választásakor a kijelölt pontokon át kelt haladnunk a pályán, a Jump esetén pedig óriás ugratókon kell átrepülnünk, minél több időt a levegőben töltve. Van még a Slalom, melyben az úton elhelyezett virtuális nyilakat kell az általuk megjelölt irányban megkerülni, természetesen minél gyorsabban és ügyesebben. Ezzel persze még nem ért véget a módok listája, az előbbiek inkább csak minimisszióknak tekinthetők. Ezeknél grandiózusabbat is találunk, az egyik ilyen a Go to játék, ahol egy előre megadott időintervallum alatt kell egyik pontból a másikba elérnünk, méghozzá úgy, hogy az őrült tempó közepette is megfelelő döntéseket hozunk a forgalom, a rendőrök és az útvonalat tekintve.

A Collect már más tészta egy kicsit, a térképen elhelyezett tárgyakat kell megkeresni és begyűjteni, de persze nem úgy, hogy karakterünkkel megállunk, kiszállunk és összekotorjuk az éppen oda helyezett téglákat, hanem átszaladunk rajtuk, amit a gép elszámol nekünk (itt egyébként jól jöhetnek az online cimborák, több szem többet lát alapon). Az Outrun a klasszikus checkpoint versenyeket tartalmazza, röviden arról van itt szó, hogy minél messzebbre jussunk. A szakaszok megtételére mindig egy előre beállított idő áll rendelkezésre, ami a következő pont elérésekor automatikusan növekszik a távolságnak megfelelően kiszámolt másodperc mennyiséggel, vagyis minél gyorsabbak vagyunk, annál nyugodtabban teljesíthetjük a két rész közötti kilométereket. Említést érdemel még a Follow másik változata, ahol egy adott autót kell követnünk, aminek a vezetője természetesen igyekszik minket lerázni, hirtelen mozdulatokkal, kanyarokkal, éles váltásokkal nehezíti meg helyzetünket, vagyis mondhatni teszteli reflexeinket. Nem lenne a The Crew sem igazi versenyjáték, ha nem lenne benne Race, azaz szimpla futam, ilyenkor több más elszánt pilótával kell megküzdenünk azért, hogy elsőként lássuk meg a célnál a kockás zászlót.

A változatos játékmódokban örömünket lelhetjük, ám azért sok helyen került porszem a gépezetbe. A legrosszabbak az autós üldözések, vagyis amikor minket próbálnak térdre kényszeríteni a zsernyákok. Ezek igen sokszor idegesítik fel az embert (engem legalábbis mindenképp), hisz az elénk beálló, kék és piros villogóval felszerelt kocsik ugyanis gyakorlatilag elpusztíthatatlanok, ha becsapódunk egy torlaszba, akkor repül minden alkatrészünk, de ha ezt elkerüljük, akkor seperc alatt lerázhatjuk őket, vagyis az autós játékokban tapasztalt felhasználóknak nem jelent nagy kihívást ezen a téren a program. Nem tetszik sajnos a grafika sem, rengeteg idő mehetett el arra, hogy lemodellezzék Amerika szinte teljes egészét a hegycsúcsoktól a tengerpartokon át a városokig, de azért egy kicsit jobban oda lehetett volna figyelni arra, hogy az úton épp a családjaikat meglátogatni igyekvő sofőrök ne gyökkettővel haladjanak, és autóik ne úgy nézzenek ki, mintha dobozokra szereltek volna négy kereket. Las Vegas eredetiben neonfényes városa, Manhattan felhőkarcolóval teli merőleges utcái, vagy Los Angeles ikonikus helyszínei igencsak lehangolóan festenek. Az egy dolog, hogy a szintén elég méretes világgal rendelkező GTA5 köröket ver e téren a The Crew helyszíneire, de hogy helyenként az előző generációs Need for Speedek is látványosabbak legyenek, az azért elég meredek.

Ahhoz, hogy a The Crew-t maradéktalanul élvezzük, meg kell látni a szépségét, ami a tájban rejtőzik. Mert hiába készültek nagyjából egy sémára a versenyek, hiába lehetne ezeket néha-néha unalmasnak gondolni, a lemenő nap sugarai, vagy az éjszaka leple alatt versenyzéssel eltöltött idő olyan élmény, amit sokan megtapasztalnának egy igazi autó volánja mögött is. Az amerikai autópályák pedig különleges érzéseket generálnak az emberben, érdemes mindenféle küzdelem nélkül elautókázni a keleti partról a nyugatira, vagy fordítva, csak azért, hogy átéljük, miként változik a városias és fás környezet sivatagossá, majd hegyvidékivé. Ebben a The Crew minden konkurens szoftvert legyőz, még nagy ellenfelét, a messziről hasonló, de igazából teljesen más élményt kínáló Forza Horizon 2-t is. Nagyszerű dolog, hogy az autók személyre szabhatóságát is ennek megfelelően a lehető legtágabb értelemben engedték, egyszerűen nincs olyan helyzet, melyre nem tudnánk megfelelő négykerekűt összeeszkábálni. A különféle típusú útszakaszok még nagyobb koncentrációt igényelnek, nem mindegy, hogy betonúton, a mamutfenyők közötti sárban, vagy sziklákkal teli meredek dombságban kell az autót egyenesben tartanunk. Az irányítás mondjuk nem tökéletes, kicsit későn érzékeli a kocsi, hogy mit szeretnénk, és ha már felfogja iránymutatásunkat, akkor arra gyakran sokkal erősebben reagál a kelleténél.

Összegzésként elmondható, hogy a The Crew erőssége egyértelműen a változatosságában, valamint az óriási, megismerésre váró és felderítésre sarkalló világában rejtőzik. A fejlesztőcsapat nagyon koncentrált arra, hogy számos játékmóddal tegye izgalmassá, egyedivé, különlegessé az élményeket, mely amellett, hogy tökéletesen sikerült, sajnos néhány más fontos dolgot negatívan érintett. Az egyik ilyen természetesen a grafika; nyilvánvalóan a hatalmas terület bivaly erőforrásokat igényel, nem véletlen, hogy PC-n az optimális gépigény jóval-jóval komolyabb az ajánlottnál is. Ám talán éppen ezért várta volna el az ember azt, hogy még jobban kidolgozott autók legyenek a játékban, plusz mondjuk a környezetre is illett volna egy kicsit jobban odafigyelni, szebben megrajzolni, nem olyan jó az, hogy még kvázi egy hatalmas tölgyfán is úgy suhanunk keresztül, mint forró kés a vajon. Az viszont örömteli, hogy egyjátékos módban is bőségesen tartogat izgalmakat a versenyzés, hiszen több tíz órányi játékmenetre kell számítani. Az online lehetőségeket is kiválóan kihasználták a fejlesztők, jó móka barátokkal összeállni, mivel így könnyebben meg lehet ismerni a tízezer négyzetkilométernyi területet, nem utolsó sorban pedig elég kompetitív érzéseket kelt az, hogy más bandák ellen megküzdve uralhatjuk például Amerika bizonyos részeit. A The Crew tehát nem okoz csalódás azoknak, akik szabadidejüket egy folyamatosan megújuló, már-már végeláthatatlanul nagy világban szeretnék versenyzéssel eltölteni, vagy akik az online cimbikkel szeretnének napi pár órát játszadozni, ám akik forradalmi grafikára, a valóságot megugró irányításra, vagyis intelligens gépi ellenfelekre vágynak, ők már nem fognak maradéktalan boldogsággal felállni a PC vagy a konzol elől.

Pro:

• Óriási, de tényleg irgalmatlanul nagy bejárható terület
• Számos eltérő, izgalmas és jól megkomponált verseny
• Változatos tájat és sokféle útszakasz
• A barátokkal való online kergetőzés villámgyorsan összehozható

Kontra:

• Talán a hatalmas méretek miatt idejétmúlt grafika
• Lassan reagáló irányítás, főleg kormányzásnál
• Nagyon buta ellenfelek, akik sokszor simán a falnak mennek
• Kissé nehezen átlátható menü és térkép
• Gyenge fizikai modellezés

Értékelés: 75

A The Crew PC-re, PlayStation 4-re, Xbox 360-ra és Xbox One-ra jelent meg. Megvásárolható az 576 KByte üzleteiben és webáruházában.