LEGO Jurassic World teszt

Irányítás, elég-e ez a sikerhez, összegzés

Az alant látható kép jól demonstrálja, hogy a fejlesztők maximálisan kihasználták a gombokban rejlő lehetőséget, és egy billentyű több funkciót is ellát. Ettől függetlenül viszont nagyon könnyen megszokható a vezérlés, egy-két misszió után már mindenre automatikusan rááll a kezünk, a karakterek mozgatása, a lehetőségek átadása, az építés vagy céllövés sem okoz majd különösebb gondot. Egyedül a járművek vezethetősége igényel némi türelmet, ugyanis a kormányzás mindig attól függ, hogy merre áll a szerkezet, és ugye közben még a gázadásra és a fékezésre is figyelni kell.

Lego Jurassic World
[+]

Hogy aztán mennyire fogja a játék elnyerni az emberek szívét, az egyelőre még nagy kérdés, az viszont kétségtelenül igaz, hogy aki már játszott az eddigi változatokkal, és szerette azokat, ő bizony a mostani résznek is nagy elánnal fog nekiugrani. Adott ugyanis egy jól felépített, filmre épülő sztori, és ha valami kultikus, akkor a Jurassic Park mindenképpen annak számít, mivel bő húsz évvel ezelőtt is akkorát ütött a dinós film, hogy mindenki odáig volt érte. Most pedig, hogy végre tényleg – még ha LEGO emberkék formájában is – belülről is át lehet élni a történetet, az szinte kötelezővé teszi ezt a darabot.

Lego Jurassic World
[+]

A TT Games ugyan ígéretéhez képest nem adott az eddigi részekhez képes mást, a kiváló, nagyon jól optimalizált grafika és a széles platformtámogatás kétségtelenül kelendővé teheti a Jurassic Worldöt. Ami igazán jó lépés volt, az az, hogy minden részből kapunk valamennyit, azaz nem csak a régi filmek történtén gördülünk keresztül, hanem a most moziba kerülő rész érzését is megadja nekünk a játék. Az irányítás nagyon jó, a közös cselekmények pedig mondhatni még élvezetesebbek, ketten tényleg nagyon jó buli végigvinni a sztori módot, hiszen így közben van kivel beszélgetni, és valamelyes könnyebb is lesz teljesíteni a ránk váró feladatokat. Nekem attól függetlenül nagyon elnyerte a tetszésemet a Jurassic World, hogy a korábbi változatokhoz képest egyáltalán nem lett más a játékmenet, hiszen ez a rész is tartalmaz annyi izgalmat és kihívást, hogy aki megvásárolja, az sok kellemes órát fog eltölteni vele.

Pro:

  • Nagyon szép grafika
  • Jó irányíthatóság
  • Kiváló játékmenet, filmes élmény
  • Eredeti zene-összeállítás
  • Remekül kivitelezett multiplayer
  • Sok pálya és karakter

Kontra:

  • Nincs kimondott újítás
  • Egyedül nem mindenkit fog hosszútávon lekötni

Értékelés: 90

A játékot PlayStation 4-en teszteltük, de elérhető Xbox One-ra, Xbox 360-ra, PC-re, PS Vitára, Nintendo 3DS-re, PlayStation 3-ra és Wii U-ra is.

Legendd

Azóta történt

  • F1 2015 teszt

    A Codemasters legújabb F1-es fejlesztésében az idei és a tavalyi szezont élhetjük át, az előzőekhez képest jobb a grafika, valamint javítottak az ellenfelek intelligenciáján és az irányíthatóságon is.

  • LEGO Dimensions előzetes

    Az építőkockás játéksorozat következő részét a Traveller's Tales fejleszti, ami számos szuperhőst felölel, és már nem csak a képernyők kapnak benne szerepet.

  • LEGO Marvel's Avengers teszt

    Amerika Kapitány, Vasember és a többi Marvel szuperhős visszatér, hogy ismét megmentsék a műanyagba öntött világot.

Előzmények

  • LEGO Jurassic World előzetes

    Idén sem maradunk LEGO játékok nélkül, két hónap múlva a műanyag dinoszauruszok világába látogathatunk el a Jurassic World mozifilm megjelenése alkalmából.

  • LEGO Batman 3 teszt

    Futószalagon érkeznek a LEGO játékok, a Denevérember és kompániája már harmadszor látogat el a műanyag univerzumba. A rajongók egy része örül, de a kérdés adott: jó ez nekünk?

  • LEGO Marvel Super Heroes – Teszt

    Forradalmi fejlesztésről nem számolhatunk be, de a franchise-ra jellemző lendületes játékmenet, kiemelkedő szavatosság és humor még mindig élvezetes kombinációt ad. Ezúttal az összes Marvel hőssel a főszerepben.