Lawn Mowing Simulator teszt

A szimulátor műfaj legújabb tagjában a zöld gyepre gurulhatunk, hogy Nagy-Britannia elburjánzott kertjeit szépen rendbe tegyük, és ebből csináljunk karriert.

Lehetne ez jobb is

A Lawn Mowing Simulator legerősebb része maga a játékmenet, ami számomra meglepően jól sikerült, átgondolt, élethű, és még tanulni is lehet belőle. Az egy dolog, hogy minden fűnyíró kicsit másképp működik – nem mindegy, milyen szélesen lehet velük vágni, vagy mennyire erős a motorjuk, esetleg mennyi levágott füvet képesek tárolni. Ha már kint vagyunk a terepen, először is végig kell szaladni a kerten, és össze kell szedni az ott hagyott szerszámokat, nagyobb köveket és más tárgyakat, ezek ugyanis komoly károkat tudnak okozni a munkagépben. Figyelni kell, milyen magasra kéri vágni a füvet az ügyfél, ahogy arra is, hogy ne terheljük túl a fűnyíró motorját. A 10-12 cm-es füvet jóval könnyebb nyírni, mint a 28-30 centis gazt, és ez mind megterheli a pengéket és a motort is, hogy az üzemanyag-fogyasztásról ne is beszéljünk. Szintén vigyázni kell a kert egyéb elemeire, gyakran érzékeny virágágyásokat kerülgetünk. Ha sikerül egy-egy drága növényt lekaszálni, vagy kifutni az ajánlott időből, akkor némi levonást kapunk a bérből, így érdemes tényleg nyugodtan, odafigyelve gurulni a zöldterületen.

Van egyébként valami bizarr módon relaxáló és kielégítő élmény az ilyen jellegű fűnyírásban. A gyönyörű kisvárosi környezetben egész kellemes érzés rendbe rakni a túlnőtt füvet, hogy a jól végzett munka után takarosan lenyírt, szép tiszta kerteket hagyjunk magunk mögött. Ám az érem másik oldalát is hamar meglátni. Ez egy kifejezetten monoton, még szimulátor-mércével mérve is vontatott tevékenység. A helyszínek már a karrier elején is igen nagyok, nem ritkák a 30-40 perces munkák, a fűnyírók őrjítő kerregésével együtt pedig ez bizony fárasztó tud lenni. Én magam kedvelem a mások által unalmasnak tartott szimulátorokat, legyen szó repülőkről, vonatokról vagy kamionokról, de fűnyírás közben többször úgy éreztem, mintha a fogamat húznák. Nagyon hiányzik a játékból egy multiplayer komponens, legalább kettesben nemcsak gyorsabban lehetne haladni, de szórakoztatóbb is lenne az egész.

Lawn Mowing Simulator Xbox

A karrier mód mellett még két lehetőségünk van, az egyik a Challenge mód, ahol speciális feltételekkel, például minimális üzemanyaggal vagy szoros időhatárral kell lenyírni a kerteket. A másik a szabad nyírás (Free Mow), itt a karrierben megnyitott gépeket és helyszíneket kombinálhatjuk tetszés szerint, akár változó időjárási körülményekkel. Mindkét játékmódra azt lehet mondani, hogy jó, hogy vannak, de ugyan minek húznánk velük az időt, ha a karrierben legalább pénzt is kapunk ezért a robotmunkáért. Nekem legalábbis egy porcikám se kívánja, hogy „munka után” még kihívásokat is teljesítsek, vagy kedvtelésből zümmögjek körbe-körbe valahol.

Technikai értelemben is van mibe belekötni. Bár egy kifejezetten igényes, tisztességes produkcióról beszélünk, egy szarvashiba sajnos becsúszott, legalábbis a megjelenés előtti változatban biztosan. Érdekes, hogy a játék kizárólag PC-re és Series X|S-re jelent meg, vagyis „next-gen exkluzív”, ennek megfelelően aránylag szép és gyorsan tölt, de a képfrissítéssel komoly bajok vannak. A mozgás 60 fps-t céloz, de ez minden helyszínen képes nagyon durván beszakadni, bizonyos szögbe fordítva a kamerát ennek úgy ránézésre a harmadát hozza. Ez nemcsak az illúziót rombolja le, de a játékmenetet is negatívan befolyásolja. Akkor, amikor figyelni kéne a fel-le ingó fordulatszámra, vagy finoman kéne kerülgetni a kert elemeit, kifejezetten rossz érzés látni ezt az akadozást. Nincs róla információm, hogy vajon patchelik-e, de illő lenne, főleg, hogy egy Series X-ről beszélünk. Más gond nincs vele, minden szempontból abszolút korrekt munka, kár ezért a csiszolatlanságért.

Lawn Mowing Simulator Xbox

Valahol kellemes meglepetés a Lawn Mowing Simulator, mert egy olyan témából hozza ki a potenciált, amiről korábban nem gondoltuk volna, hogy értelmes játékot lehet készíteni. Szépen felépített, átgondolt, időnként egész érdekes alkotás, ami egy kicsit meg is kedveltette velem a fűnyírás intézményét. De csak egy kicsit, mert kellő változatosság híján nem képes elkerülni a témában rejlő buktatókat, a végtelenül hosszú, unalomba fulladó megbízásokat, akadozó képfrissítéssel és multiplayer nélkül pedig nem tekinthető komplett csomagnak. Kezdésnek viszont nem rossz – aki úgy gondolja, érdekelheti, lesse meg, talán ráakad egy új hobbira.

Pro:

  • egy különleges téma igényes feldolgozása;
  • szép környezetek, modern gépek valódi márkákkal;
  • jól működő karrier mód.

Kontra:

  • zavaróan akadozó képfrissítés;
  • nincs multiplayer;
  • rövidtávon is unalmassá képes válni.

60

A Lawn Mowing Simulator PC-re (Steam) és Xbox Series X|S-re érhető el.

dreampage

Azóta történt

Előzmények

  • Microsoft Flight Simulator teszt

    PC után Xbox Series konzolokra is megérkezett a Microsoft forradalmi szimulátora, a rég várt Flight Simulator pedig ezeken a gépeken sem okoz csalódást.

  • Train Sim World 2 teszt

    Tovább száguldanak a vonatok a Dovetail Games szimulátorában, amiben most már akár londoni metrót is vezethetünk, és kaptunk néhány érdekes újdonságot is.