Űrből zűrbe
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy icike-picike bolygó, amin éppen parányi hidegháború dúlt. A helyzet mégis olyan forróvá vált, hogy egy, az atomháború árnyékában már kifejezetten az emberiség túlélése miatt aggódó alapítvány aprócska kolonizáló űrhajót küldött a végtelen űr mélyére – keressenek új otthont, landoljanak ügyesen és népesítsék be a Föld utódját! A gyönyörűen csillogó rakétára eszes tudósok és orvosok és tanárok szálltak fel, és a Fedora-1 minden késlekedés nélkül elindult ki-tudja-meddig tartó útjára. Két évszázad, nagyjából öt generáció sorsa pergett le a fedélzeten, amikor egy incifinci galiba nyomán az űrhajó teljes legénységével egyetemben nem elég, hogy egy vízzel borított bolygóra zuhant, de a darabokra esett rakétatest messze a lustán hullámzó felszín alatt állapodott meg – messze az égtől és az űrtől, még távolabb távol a menekülés lehetőségétől, mélyen, a permanens sötétség birodalmában.
Ebből a felütésből, az űrbéli baleset és az ismeretlen vízalatti világ kombinációjából sokféle játékot ki lehetett volna hozni – adná magát valami Soma-szerű horror, egy BioShock-jellegű komor akciójáték, a Terror from the Deep megbocsátást nem tűrő taktikai kihívása, vagy akár egy újabb idegen bolygó tudományos felderítése á la In Other Waters. A Harold Halibut azonban nem ezeket az utakat járja: egy fanyar humorú, szedált tempójú, igencsak kattant alakokkal teli kalandjátékról van szó – ha hangulati párhuzamot keresünk, talán Wes Anderson egyedi, azonnal felismerhető filmjei említhetők meg első helyen.
[+]
A játék központi alakja a valószerűtlenül elnevezett Harold Halibut – ő a darabokra szakadt város (az egykori rakéta) jól síkosított csövekkel átjárhatóvá tett világában afféle mindenes: ezermester, takarító, szerelő, gondnok. Mivel ő már a víz alatt született, csak álmodozni tud az új világok felderítéséről – így aztán elsősorban az foglalkoztatja, hogy a világát minden téren irányító All Water cég már megint milyen módszerekkel monetizálta a vízalatti élet egy új vetületét. Hősnek nevezni erős túlzás lenne: már állandó borostája és görnyedt testtartása sem e szerepre predesztinálja, de jelleme még távolabb tartja ettől a pozíciótól. Harold még azt sem tudja igazán, hogy mire is vágyik – manapság szinte elképzelhetetlennek tartja, hogy úgy istenigazán boldog lehessen. Főnöke, az egyébként tisztelve szeretett tudósasszony, Mareaux leginkább úgy bánik vele, mint egy különösen lassú eszű gyermekkel, nyugtalan barátnője otthagyta, barátainak életét sajátjánál sokkal pezsgőbbnek és izgalmasabbnak tartja, ráadásul a játék legelején a Fedora egyetlen rendőre rögvest rabosítja is.
[+]
Szerencsére börtön híján Haroldunk könnyen szabadulhat, csak azért, hogy visszatérjen évek óta változatlan életéhez: segít Mareaux kísérleteiben, dohogva suvickolja le az All Water-ellenes graffitiket, üzenetet visz és dobozt hoz. A játék napokra bontott felépítése remekül működik: napközben bőven van időnk bejárni a Fedora különböző szintjeit és elbeszélgetni minden ismerősünkkel – aztán, ha már minden opcionális feladattal végeztünk, jöhetnek a fontos feladatok, amelyek előbb-utóbb alvással zárulnak. A feladatok terén különösen mély dolgokra nem kell számítani: a fejlesztők explicit módon történetet akarnak mesélni, és nem a játékos képességeit akarják próbára tenni. Nincs kalandjátékos tárgyhasználat, nem létezik rossz párbeszéd-opció a dialógusok során, nem lehet meghalni vagy elakadni – és persze hiányoznak az RPG-elemek, a kraftolás, netán a morális döntések is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
