Crysis 3 - Teszt

Kampány

Nézzük akkor a 3. rész történetét. Előre is szeretném leszögezni, hogy a tesztjeimben próbálok teljesen spoilermentesen írni, viszont akaratlanul is becsúszhat egy-egy kisebb spoiler, ahhoz hogy teljesen megérthető legyen a játék.

Időben kicsit nagyot ugrottunk a 2. részhez képest, ugyanis 24 évvel járunk a Crysis 2 eseményei után, pontosabban 2047-ben, a helyszínünk továbbra is New York, legalábbis ami megmaradt belőle.  Az elmúlt időszakban ugyanis a C.E.L.L erők ( Crynet Enforcement & Local Logistics ) egy kupolát, úgynevezett Nanodome-ot húztak a város megmaradt romjai fölé, ez lett a Liberty Dome. A hivatalos változat szerint a megmaradt Ceph erők koordinálása, és felkutatása miatt készítették a Nanodome-okat, de mint később kiderül ez egyáltalán nem így van.

Főhösünk továbbra is a 2. részben megismert Alcatraz, vagyis inkább Prophet. Itt egy kicsit álljunk meg, ugyanis akik játszottak a második résszel emlékeznek rá, hogy az afroamerikai katona öngyikos lett, mégis hogy lehetséges, hogy az ő hangját halljuk és az ő emlékeit láthatjuk? A válasz mondhatni "egyszerű". A 2. rész végén a nanruha integrálódása teljesen befejeződött, és a benne tárolt korábbi tulajának az emlékei és öntudata átvette az irányítást Alcatraz teste felett, lényegében eggyé váltak. A 3. részben természetesen még tovább változnak a dolgok, de ez legyen meglepetés, a játék végére szerintem mindenki meg fog lepődni.

A játék egy igen komoly és látványos jelenettel indul, ugyanis mint láthatjuk, Prophet az elmúlt időszakot a C.E.L.L. rabságában töltötte egy speciális börtönben. Viszont mint várható volt, egy kisebb csapat a segítségére siet, és kiszabadítják őt, miközben egy régi bajtárs is megjelenik. Ő nem más mint Michael "Psycho" Sykes akit a Crysis Warhead eseményei óta nem láthattunk. Meglepetésünkre öregebben, és a nanoruhája nélkül érkezik a megmentésünkre. Hogy pontosan mi történt vele az a végigjátszás során kiderül, de azt előre lehet tudni, hogy nem önszántából vetette le a nanoruhát.
Innentől kezdve a játékban két fő dolgunk lesz. Először is vissza kell jutnunk Psycho főnökeihez, akik az ellenállást irányítják, majd ezek után szépen sorjában megakadályozni a C.E.L.L vállalatot abban hogy teljesen az uralmuk alá vonjanak mindent.

A történetre többet nem szeretnék kitérni, ismét egy olyan sztorit kapunk ami nem egy Oscar-díjas alkotás, de bőven találunk majd benne meglepő dolgokat és fordulatokat. Amit személyesen sajnáltam, hogy bár egy-két kisebb utalás volt rá, de nem láthattuk újra az első részben megismert idegen egységeket.

Térjünk rá a grafikára. Mint Crysis játék, mindenki azt várta, hogy grafikailag a lehető legtöbbet fogjuk kapni. Ez teljes mértékben meg is valósult, még a konzolokból is kisajtolták szerintem a teljes erejüket, míg PC-n ha megfelelő konfigurációval rendelkezünk, akkor láthatjuk a játék teljes szépségét. De komolyan, a lehető legkisebb fűszálat is lemodellezték olyan szinten, hogy az már szinte hihetetlen. Minden elismerésem a Crytek-nek, kár hogy túl nagy a játék gépigénye ehhez a részletességhez.
Hangok terén nem sok változás történt a második részhez képest, minden egyes fegyverhang, robbanás, zörej teljességgel megfelelően szól. A zenék szintén jók lettek, bár azért lehet érezni, hogy befejező részben már nem Hans Zimmer szolgáltatta a muzsikát.  Nem mintha gond lenne a zenékkel, de ilyen téren a 2. rész nekem jobban tetszett.


A kampány végigjátszása során nem csak a fegyverek terén, de nanoruhánk fejlesztésével kapcsolatban is találhatunk újdonságokat, bár nem túlzott mértékben. Utóbbinál újra lehetőségünk van a fejlesztésekre, de itt most nem kell külön idegen mintákat gyűjtenünk, hanem a pályákon elszórt “Upgrade Kit”-ekkel van lehetőségünk a módosításokra.  A történet során visszatérnek az előző részben láthatott fegyverek, de ezek mellé vadiúj halálosztókat is kapunk. Ezek közül az egyik.a kompozit íj, melynek különlegessége hogy láthatatlan módban is képesek vagyunk harcolni úgy, hogy közben nem szűnik meg az álcázásunk. A másik újdonság a Typhoon névre keresztelt pusztító eszköz, mellyel olyan sebességgel tudunk végezni az ellenséggel, amilyet még nem láthattunk korábban. Ezeken kívül lesz még néhány újdonságunk ilyen téren, de meghagyom a felfedezés örömét a játékosoknak is.

Egy érdekes újdonságot behoztak a készítők, miszerint lehetőségünk van őrtornyok, illetve bizonyos Ceph egységek hackelésére is ( Pl.: Pinger ) Mindezt egy rövid QTE (quick-time event) keretében csinálhatjuk, ami kezdetben még érdekes volt, de sokadjára inkább már zavaró.

Összeségében a kampány során egy teljesen átlagos sci-fi lövöldét kapunk, mely bár élvezhető, túl sok potenciált hagytak benne a készítők. Az sem a legjobb hír, hogy nagy átlagban 5 óra alatt végigjátszható a játék normál fokozaton, amin esetleg az összegyűjthető extrák segítenek 1, maximum 2 órával. A korábbi beharangozó videókban egy nagy sandbox játékra számíthattunk, sajnos ez sem valósult meg igazából. Nem azt mondom, hogy hiányzik teljesen a játékból, de inkább több kisebb sandbox stílusú pályarészlet van, egyáltalán nem lettek megvalósítva azok, amiket a fejlesztők ígértek.  Néha az ellenfeleket irányító AI is tud érdekességeket összehozni, de ezek felett már szinte szemet is lehet hunyni.  PC-sek meg ugye a hatalmas gépigényre panaszkodnak, meg tudom érteni őket, bármennyire is gyönyörűen fest a játék.

Egy dolgot mindenképp szeretnék azért megemlíteni. Azok akik végigjátszották a játékot, ne menjenek sehova utána, ugyanis a stáblista után kapni fogunk egy plusz jelenetet is, amit érdemes megnézni.

 

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt