Eljő a halál
Fenyegető puska az egyik kézben, összecsukott balta a másikban – előttem az Yharnam sötét utcáin nyüzsgő őrültek egész csapata. Elszaladhatnék mellettük, de nem hiányzik, hogy a fél városon át kergessenek, hogy pont a legrosszabbkor érjenek utol, így muszáj leszámolnom velük. Az első suhintásom térdre borítja az egyiket, pontos lövésem pedig kiiktat egy másikat. Az őrjöngő tömeg lassan magához tér a döbbenetből, de ekkor már késő, vérben úszó fegyverem halálos táncot lejt. Már csak egy figura van életben, amikor ismerős, félelmetes morgás hangzik fel a messzeségből, diadalittas hangulatom rettegéssé változik – megint vérfarkasok közelednek. Fél perccel később, egy rosszul időzített kitérést követően élettelen testem földre rogy. Elbuktam. Megint.
A Bloodborne, csakúgy, mint a Demons’ Souls és a két Dark Souls meglehetősen nehéz játék. Az első végigjátszás valamivel könnyebb talán, a nagyjából negyven órával később kezdődő New Game+ viszont bődületesen nehéz lett. A stílus is hasonló, távolról a Bloodborne simán illeszkedik a Souls-sorozatba – a részleteket megismerve azonban kiderül, hogy igen lényeges különbségek is vannak. Noha néhány komplexebb rendszer elveszett, a Bloodborne jóval játszhatóbb lett, mint „elődei”.
A falak díszítése látványos, ám biztonságban azért nem érzem magam. [+]
De térjünk előbb ki arra, ami nem változott: továbbra is egy összetett fejlődési rendszerrel bíró akciójátékot kapunk, ahol a küzdelem jóval taktikusabb, mint egy szokványos God of War-szerűségben. A stamina mennyisége és regenerációs tempója szabályozza harci mozdulatainkat. Ellenfeleink halálos szándékkal törnek a nyakunkra, így a kitérés és ellentámadás ritmusának kiismerése létfontosságú. Szintén ismerős lesz a pályaépítés is, főleg az első két Souls veteránjainak: noha a városi környezet mindenképpen új szín a From Software játékaiban, az azonban, ahogy a pályarészletek mindenféle rövidítések, levágások megnyitásával fantáziadús módokon kapcsolódnak össze, igencsak jót tesz a Bloodborne-nak.
Yharnam városa sok-sok órányi felfedezést kínál. És óriási veszélyeket... [+]
Szintén nem változott sokat a küzdelmeken túl a fejlődés. Természetesen a pontos rendszer kicsit más: lélek helyett vért kell gyűjtenünk, fegyverünk erősítéséhez vérkövek és rúnák kellenek, de a játék felépítése e téren jobbára ismerős lesz a Soulsok veteránjainak. Természetesen halál esetén a nálunk levő, pénzként és tapasztalati pontként szolgáló vér hullánknál marad, és ha nem akarjuk végleg elveszíteni, bizony vissza kell szereznünk (néhány ellenfél ezt el is rabolhatja, ilyenkor a világító szeműeket kell keresni). A pihenés és a teleportálás ezúttal tábortüzek helyett lámpásoknál történik – a központi területen pedig sírokban nyílnak meg az újabb és újabb térkapuk.
Ha titkos kincsekre, rejtett járatokra vágyunk, minden sarkot fel kell kutatnunk. [+]
A Souls-széria egyedi többjátékos-módja – ahol véletlenszerűen tudunk játékosokat megidézni, illetve ahol csaknem bármikor megszállhatják a játékunkat agresszív játékosok – is felismerhető módon került át ide. Igaz, ezúttal nem földre rajzolt ikonnal, hanem harangok megcsengetésével tudunk másokat behívni, de a végeredményen ez nem változtat. Egy haverral (a Network menüben megadott jelszóval ezúttal direktben is meghívhatjuk ismerőseinket) az oldalunkon hatalmas élmény a felderítés, a küzdelem, csak persze ilyenkor hajlamos magát elbízni az ember, amit a Bloodborne azonnal képes megtorolni.
Pajzs helyett is fegyver
A legtöbbet talán a harcok rendszere változott, mégpedig annak a két fontos változásnak köszönhetően, hogy ezúttal nem tudunk varázsolni, illetve a pajzshasználat gyakorlatilag értelmetlenné vált. Ilyen eszközöket alig-alig találni a játékban, úgyhogy vagy kétkezesre nyitott fegyverünket forgatjuk nagy elánnal, avagy összecsukott pengénk mellé lőfegyvert fogunk. Bár a lőszer mennyisége elég korlátozott, a jókor megejtett lövés csaknem minden ellenfelet megállít és sérülékennyé tesz.
A közelharc lesz tehát elsőszámú eszközünk, fegyvereink forgatása pedig jó reflexeket igényel. Mivel pihenéskor feltöltődő gyógyitalunk nincs, az egyik leghasznosabb manőver az ellentámadás, amellyel egy kis életerőt visszatölthetünk. Persze ez sokszor kockázatos, de ennek kitanulása mégsem igazán opcionális – ennek használata nélkül ugyanis szinte lehetetlen leküzdeni ellenfeleinket.
A Molotov-koktél és a fegyvereinknek elementális sebzést adó pergamenek igen hasznosak. [+]
A pajzsok eltűnése nem hangzik fontosnak, pedig átlakítja a teljes játékot. Ettől minden harc kényszerűen fürgébbé, intenzívebbé válik, ám mégsem veszít semmit a feszültségből és a taktikusságból. Még most sem értem teljesen, hogy ezt hogyan találták és dolgozták így ki, mindenesetre pompásan működik. A varázslatok használata már jobban hiányzik, bár tény, hogy e világba nem feltétlenül illettek volna tűygolyót lövő és fénydárdát hajigáló karakterek. Ezek helyett legalább tengernyi tárgyat kapunk, melyek jó része csatákban is felhasználható. A változások sorát növeli, hogy ezúttal nem kell a nálunk levő tárgyak súlyával foglalkozni, cserében páncéljaink (illetve inkább: ruháink) fizikai védelmet nem, inkább csak ellenállásokat biztosítanak.
A kisebb főellenfelek is halálos fenyegetést jelentenek. [+]
A Bloodborne nem csak nagyszerű látványvilágot és kiváló harcrendszert kínál, hanem hihetetlen mennyiségű titkot is. Szinte minden zónában vannak elrejtett tárgyak, csak bizonyos körülmények mentén megjelenő ellenfelek, vagy épp szövetségesek. Az egyik ellenfél barátságos lesz, ha egy bizonyos páncélt viselünk, máshol pedig az ellenfelek lesznek erősebbek, ha egy bizonyos tárgyból van sok nálunk. A felfedett titkok listája napról napra nő a fórumokban, amelyek böngészése különleges metajátékot biztosít.
A Bloodborne a hosszú töltési időket és a ritka szaggatást leszámítva technikailag is mestermunka lett. Minden környezetből árad a gótikus horror hangulata, az ellenfelek, és főleg a boss-ok pedig hihetetlenül groteszk és brutálisan gonosz kisugárzású lények. Az ember óvatosan halad előre, hisz minden sarkon valami új és potenciálisan halálos csapda vagy lény várhat rá. Rettegünk és meghalunk és átkozódunk és újra próbálkozunk. Hibáinkat azonnal megtorolja a játék, győzelmeink rövid életűek. És mégis élvezzük minden pillanatát.
A Bloodborne csak PlayStation 4-re jelent meg.
Pro:
- Fantasztikus hangulatú helyszínek
- Remekül megújított harcrendszer
- Továbbra is varázslatos multiplayer
- A PS4 eddigi legjobb játéka
Kontra:
- Nagyon sokat tölt
- Itt-ott hajlamos szaggatni
95
