Új hozzászólás Aktív témák
-
kymco
veterán
válasz FireKeeper #11889 üzenetére
A négy evangélium, ami benn maradt a Bibliában elég korán keletkezett, és az írói vagy szemtanúi voltak az eseményeknek (Máté, Márk, János) vagy Péter munkatársaként, Péter és más apostolok beszámolójaként gyűjtötte össze az anyagot (Lukács). Ezt a korai gyülekezetek mind hiteles anyagnak tartották. Ezek a gyülekezetek egymástól térben elszórva éltek és a keresztényüldözés miatt, többnyire egymástól elszigeteltek voltak. Érdekes, hogy ennek ellenére mégis ez a négy ott volt a liturgiában. Nincs még államvallás, nincs egyházszervezet... Erre sok írásos bizonyíték van, többnyire levelek, igemagyarázatok formájában.
Később, mikor már a szemtanúk, tanítványok, evangélisták nem éltek, divatba jött, hogy újabb és újabb evangéliumokat írni a meghalt tanítványok, bibliai szereplők nevében. Így született Tamás, Júdás evangéliuma, Mária Magdolna evangéliuma stb... Ezek történészek által is bizonyítottan 150 után születtek, ami 120 évvel Jézus halála utánra tehető. A nyelvezete, szóhasználata, tartalma (gnoszticizmus) ezt erősíti meg. Nem arról van szó tehát, hogy kivették őket a Bibliából, hanem bele sem kerültek, mert nem voltak hitelesek.
Ennek utána lehet nézni a neten, nem titok.www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
válasz Horka1 #11903 üzenetére
Most nincs idő a részletekre, de kíváncsi lennék a reinkarnációra a Bibliában valamint arra, hogy milyen történelmi források alapján állítod, hogy a Niceai zsinaton változtattak a Biblián, esetleg megemlíthetnéd szintén alátámasztva, hogy mit vettek ki belőle?
És megjegyezném, hogy attól, hogy van közös két dologban, a két dolog még nem ugyanaz. A gyerekem plüsstintahalának is van szeme és nekem is, ettől még eléggé eltérünk...
Így, ha fel tudsz mutatni közöset a hinduizmus és Jézus tanítása között, attól még teljesen eltérőek... más következtetéseket vonnak le a világról, alapvetően ellentétesek...A kereszténység érzelmileg tanítja hinni az embereket Ez hülyeség, aki ilyet állít. hazudik.
Ellenben a Biblia azt tanítja:
2 Pét. 1,5-7:
"Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt,
A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet,
A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet."
Róm. 12,2b
"...és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával..."www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
válasz Horka1 #11903 üzenetére
És még egy kiegészítő. A gnoszticizmus NEM tudásalapú. Titkos tanok tanítását végzi, kb olyan, mint a jelszó tudása istenhez... egyfajta rítus, módszer tanulását, amivel istenhez lehet közel kerülni. Akik ismerik ezeket a tudásokat magasabb rendűek azoknál, mint akik nem ismerik. Tehát hazugság a gnózist tudásalapúnak nevezni úgy, hogy nem nevezzük néven a tudás milyenségét...
A gnosztikus irodalom tényleg nagyon érdekes és tanulságos olvasmány. Érdemes olvasgatni... de nincs sok köze az Újszövetséghez... már csak a keletkezési idők miatt sem.www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
Megértelek téged, engem is nagyon zavar, amikor papok, lelkészek bűneiről hallok. Ez is mutatja, hogy nincs "űbermencs", és a Biblia pont ezt tanítja. Az ószövetség legtiszteltebb embere mind a zsidók mind a keresztények számára Mózes mellett Dávid király. Egyikőjük élete sem makulátlan, és azt a Biblia le is írja. Főleg Dávid bukott hatalmasat, pedig Isten által felkent király volt, aki sokszor megtapasztalta Isten vezetését, megélte Isten csodáit, élő kapcsolatban volt Istennel...
A Biblia valós képet ad az emberről, nem propaganda anyag. Íme az ember, a megváltásra szoruló, az önmagában csak elveszi képes stb...
Szomorú vagyok, mikor ilyen híreket olvasok, de hát pont olyanok, mint mi. Csak a médiát nem érdekli, ha egy átlagember teszi ezt. Hírértéke az előbbieknek van. Évente meghal autóbalesetben majd ezer ember (kb 800 tavaly), de hírértéke a nem halálos balesetet okozó bucinak volt, annyira, hogy az össz média megjelenése nagyobb volt, mint bármely politikusnak a Parlamentből.www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
Érdekes, hogy milyen megengedőek tudunk lenni egyes társadalmi csoportok tekintetében, más csoportok esetében pedig nem. Pedig a bűn tekintetében nincs különbség.
Még bennem is ott van, hogy súlyosbító tényező kell, hogy legyen bizonyos társadalmi szerepvállalás mellett elkövetett bűncselekmény.
Most vonatkoztassunk el a pedofil papok izgalmas, de már unalomig mantrázott példájától.
Ha valaki 1 millát lop, azt nem nézzük olyan nagy bűnnek, de ha ezt segélyszervezet munkatársaként teszi az éhezőktől elvéve, akkor felmegy a pumpa. Ellenben ha valaki egymillát lop egy gazembertől, azt már erkölcsileg talán fel is mentjük....
Ha pedig ÉN teszem, akkor kimagyarázom, hogy szükségszerű volt, megérdemelte, nem is fog hiányozni, nekem ez egyébként is járt....
Relativizáljuk a bűn fogalmát.
Valójában ugyanolyan bűn, ha egy családapa erőszakoskodik a lányával, mint amikor egy pap teszi.
Ugyanolyan bűn, mikor valaki segélyszervezetben lop, és ha egy multitól. A bűn következménye lehet más, talán társadalmi hatása s, de a bűn, az bűn marad.www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
válasz D1Rect #12038 üzenetére
Bocs, nem vitázom, ha zavar az, hogy tényeket várok. Írtál egy jó nagy közhelyekkel és csúsztatásokkal teli hozzászólást, erre én ezt megkérdőjeleztem... Majd te kérdeztél valamit....
Ezek után elvárod, hogy a kérdéseddel foglalkozzam? Majd azután, ha az állításoddal foglalkoztunk egy kicsit.
Persze jöhetsz a feudalizmussal a tized kapcsán... de ez azért érvnek elég gáz....www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
válasz D1Rect #12036 üzenetére
A cuckának szánt kommentedből kiderül, hogy gőzöd sincs a dolgokról, de véleményed, az van...
Elkobzott vagyon egy jelentős részét járadék formájában adták vissza, ami azt jelenti, hogy x évig fix összeget kap az államtól. Több egyházközségről tudok, ahol csak így tudták megoldani, mert az ingatlan visszaadását nem lehetett megoldani. Az az érv, hogy a vagyonszerzés ingoványos talaj... elég ingoványos, mert egyrészt sejtetsz, de nem beszélsz konkrétumokról, ezzel általánosítasz, továbbá egy kicsit még erkölcsileg legalizálod is a kommunisták lopásait, kvázi mit robin hood-ét...Műemlékvédelem.
Konkrét törtnet. Egy vidéki városban felépít 110 éve egy gyülekezet önerőből egy templomot. A rendszerváltásokat megússza, de mikor 100 éves lesz a templom, a város "megbünteti" a gyülekezetet azzal, hogy műemlékké teszi. Nem lehet akárhogy fűtést korszerűsíteni, nem fedheti be akárki a beázó tetőt, nem lehet csak úgy átépíteni....
A város egyik szimbólumaként nem lehet vele akármit tenni a tulajdonosnak.... Igenis, szvsz, ha a város profitál a látványból, és még elvárásai is vannak, akkor segítse az állagmegóvást is... szerintem ez tiszta sor szvsz...
De tudnék más konkrét példákat felhozni arra, hogy miért jogos igény az állami szerepvállalás a műemlékvédelemben.Iskolafenntartás. Nos itt látom nálad a legnagyobb zavart, de érveid itt is vannak.
Az egyházi iskola nem kap több pénzt, mint a nem egyházi iskola. Állami feladatot lát el, és ezért jár neki az azonos elbírálás. Nem többet kap, hanem majd egy évtizedig kevesebbet kapott, mint a hasonló feladatot ellátó állami, önkormányzati intézmény. Ezt nem én állítom, tudtommal maga az állam is elismerte... még a szegfűszagú vezetés is...www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
Az alapfelvetésed hibás. Az egyházak nem az állami adóból tartják fenn magukat.
A helyi gyülekezetek (reformátust ismerem, de vsz a katolikus és a többi sem tér el jelentősen) magukat tartják fenn. Amennyiben ez nem megy, akkor az egyházmegye, ami a gyülekezetek egy nagyobb közösségét jelenti, ha ez sem megy, akkor az országos egyház segít. Tehát a papot nem az állam fizeti.
Amiben állami pénz lehet:
- állami feladatokat ellátó egyházi intézmény feladatfinanszírozása
- műemlékvédelem
- 1%.
- olyan állami érdekek támogatása, amit egyházi szervezetek látnak el.... (nálunk pld a kistérségi drogprevenciós rendezvényeinket támogatta az önkormányzat, cserébe viszont az önkormányzat drogprevenciós stratégiáját mi "adtuk")
- kárpótlás
- hittan után óradíj
Ennyi, nincs több... nem az állam tartja el a gyülekezeteket...www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
válasz D1Rect #12054 üzenetére
Megint ez a csúnya demagógia.
Ha tudnád, hogy az önkormányzatok milyen erővel tolták a veszteséges intézményeiket az egyházak kezébe.... Ki kellett adni egy körlevelet, hogy jól gondolják meg a gyülekezetek az átvételt...
Az állam pedig uniós jogot sért, ha azonos szolgáltatásért kevesebbet ad szvsz... talán eu. bíróságot is megjárt ez az ügy.
Tehát csak lassan a demagógiával... hallom ezt eleget a politikusoktól...A mi gyülekezetünknek pontos nyilvántartása van a pénzügyeiről, amit rendszeresen ellenőriznek több oldalról is... Sőt még nyilvános is, mert évente beszámolón hozzuk nyilvánosságra az éves adatokat. És minden ref. gyülekezetnél ez van.
[ Szerkesztve ]
www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
Ezek a briliáns csúsztatások...
Tehát te a mai helyzetet a középkor eseményei alapján elemezed. Azon időszak alapján, ahol a feudális úrnak, aki az államot képviselte, joga volt az első éjszakához esetenként. Tehát ebből a korszakból kimazsolázod a templomépítéses sztorit, és belehelyezed a 21 sz. államiságába... Ugye jól értelek?És ugye azt is jól értem hogy te egybe kezeled állami támogatásként, az állami feladatvállalás finanszírozásától kezdve a kárpótlásig mindent....
Ha az érvelésed továbbfejlesztem, akkor te és én is állami támogatásból élünk, bár megdolgozunk a pénzünkért, de ha máshonnan nézzük, akkor visszavezethető az államra ugyanúgy... briliáns...www.refujvaros.hu
-
-
kymco
veterán
válasz D1Rect #12065 üzenetére
Az, hogy ugyanezt a középkorban el lehet mondani a budai várra, amit te a katolikus egyház középkori templomaira mondtál... Kiragadod a történelmi helyzetből a dolgokat, idehelyezed a 21%-ba, és köpködsz rá... akkor teheted ezt a budai várral, a diósgyőri várral, a fertődi kastéllyal is... de köpködheted egész Bécset, Pozsonyt, és így tovább...
www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
Te nem érted szvsz. Ma ha templomot épít egy gyülekezet, az úgy teszi, ahogy mi is... önerőből... 100 éve, mikor templomot épített egy gyülekezet, azt is önerőből tette. Ha ref. gyülekezetről beszélünk, akkor 400 évvel ezelőtt is önerőből tette.
Persze, voltak templomok, amik nem önerőből épültek 5-600 éve. meg 1000 éve is kötelezte az a szemét I. István a falvakat, hogy közösen építsenek templomot. Megértem, hogy mai napig fájó dolog ez, csak anakronisztikus, ahogy a 20.-21 sz. század liberális szemléletével számon kéred azt a néhányma is álló kb 5-600 éves templomunk építésének körülményeit a mai kereszténységen.
www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
válasz D1Rect #12074 üzenetére
Rendben, leírom: milliárd.
De ehhez református oldalról le kellene írnom azt a vagonnyi kórházat, iskolát, szeretetotthont, iszákos mentő, drogrehabilitációs, családgondozó, hajléktalan ellátó intézményt, amire a túlnyomó többségére a pénznek jut, és ezek egy részével szinte nem is foglalkozik az állam, tehát ha nem lenne, akkor az államnak kellene kiépíteni, az embereket kiképezni és fenntartani.
A Bethesda kórház jelentős finanszírozási hiányát az egyházunk egészíti ki a hívek zsebéből. Pedig országos feladatkörrel bíró, speciális ellátó kórház, ahol többnyire nem református gyermekeket látnak el. A gyerekeim nem nagyon voltak még ebben a kórházban szerencsére, de nem hőbörgök, hogy az én egyházra szánt pénzem ateista szülök gyerekeit gyógyította. Már leírni is szörnyű ezt a hülyeséget nekem...www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
válasz Peethy #12080 üzenetére
Alapvetően nem örülök annak, hogy az állam egy csomó területen, ilyen pld a a szeretetotthonok területe, de ma már az ovik, iskolák is esetenként ide kerülnek tolja el magától a kötelező feladatait, mert nem tudja az önkormányzati rendszeren keresztül ellátni.
És ott is vegyes érzések vannak bennem, mikor az egyház átvállal ilyen feladatokat. Az egyház nem szolgáltatóház. Nem szolgáltatásokat nyújtunk az embereknek, hanem Isten örömhíréről kell beszélnünk alapvetően. De ez nem megy diakónia nélkül, nem megy anélkül, hogy nem érjük el a társadalmat...
Egy biztos, szerintem sincs így jól.... de nem tudom, mi lenne a jobb...www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
Nem értem, mi a célod ezzel a szőrszálhasogatással. Írtam, hogy nem adóforintból épülnek a templomok, és ezt így tartom jónak. Mi az, ami nem világos ebből?
A válaszom tartalmazza a kérdésedre a választ, és még plusz infót is, ezért ragaszkodom a fogalmazásomhoz. A plusz pedig az, hogy jelenleg sem zajlik ilyen, vagyis nem általános.www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
ha az egyháztagok nem tartják elég fontosnak a saját egyházukat ahhoz, hogy eleget összedobjanak a fenntartásához, akkor nincs szükség arra az egyházra.
A helyzet ennél árnyaltabb. Magyarországon ezek szerint csak azok lehessenek gyülekezet tagjai, akiknek van pénzük... és a sok drogost, alkoholistát akit elég jó hatékonysággal integrál vissza a társadalomba pld a kékkereszt és ráckeresztúri ref. drogrehabilitációs központ, pedig az állami eü ellátásra kell bízni, ami elég rosszul működik, de sebaj...Egy normális társadalom felméri, hogy milyen hasznot hajthat számára a keresztény felekezetek társadalmi munkája, és ami jó, azt erősíti, támogatja. Egy normális társadalom nem önti ki a vízzel együtt a gyereket is.
Számos történetet tudok alkoholból való szabadulásról 15-20 év masszív alkoholizmus után, széteső családok, életek újraindulásáról... és mindezeket nem az Aktívban látom, megszerkesztett sztárriportok hazugságain keresztül, hanem a saját szememmel.
Kb 40 olyan embert ismerek személyesen, aki Jézus segítségével szabadult az italtól, kb 20-at, aki a drogtól, tíznél több családot, akiknek rendeződött az életük, pszichiátrián csak szedált, de mára egészségesen élő embereket... Ha ezekről a dolgokról lemond a társadalom, mert valamikor beleverték a fejükbe, hogy a kereszténység azonos az inkvizícióval és a feudális elnyomással, akkor megérdemli ez a társadalom a sorsát....www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
-
kymco
veterán
A lelkészt a gyülekezet fizeti. A gyülekezet adja össza azt a pénzt, amiből megél. Ha nem megy a gyülekezetnek, akkor nincs pénz. Egy településen egy özvegy lelkész három gyerekkel fél év alatt csak háromhavi fizut kapott, mert nem volt pénze a gyülinek erre...
És a gyülekezet vezetői, nem a lelkész dönti el évről-évre, hogy mennyit kapjon. A mi lelkészünk 4 idegennyelvet beszél, most fog doktorálni, és kb annyi a fizetése, mint egy auchan pénztárosnak....
Csak turkálj nyugodtan a lelkészeink zsebébe.
www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
azt felhaboritonak tartom, hogy lapatoljuk bele a penzt az egyhazakba, anelkul hogy akar csak a legkisebb modon is szamonkerhetoek vagy ellenorizhetoek lennenek.
Ebben hol szerepel az, hogy lapátoljátok bele a pénzt... Hol az a pénz, ami tőled van, és nem számol el vele a gyülekezet?
Esetleg adományt adtál? Egyházfennartói járulékot fizettél?
Szvsz egyiket sem. Ennek ellenére kelted a hangulatod, hogy lapátolod bele a pénzt, és még sok ember az egyházba, és nem tudja mire megy.
A valóság pedig az, hogy nem a te pénzedről van szó, tehát nem értem a felháborodásod, és aki pedig befizet, az ellenőrizheti, hogy mire megy.
Az adományról, egyházfenntartói járulékról, amit a gyülekezeti tagok önkéntesen befizetnek, igen is tudják mire megy el, mert nyitott a gyülekezet gazdálkodása. Nálunk havonta készül tájékoztatás a bevételekről és a kiadásokról. Van egy gyülekezeti bizottság, amely rendszeresen ellenőrzi a pénzforgalmat, és egyházi szinten is zajlik ellenőrzés.Tehát még egyszer nem a te pénzedről van szó... tehát amiért felháborodtál, alaptalan. Amiről pedig most írsz, az nem a felhábordásodról szól, hanem a gyülekezeti tagok önkéntes pénzeiről.... És azok, akik lapátolják, tehát nem te, igenis utána tudnak járni, hogy mire megy a pénz....
www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
A pályázati pénzek nagyon szigorú elszámolás alá esnek. Igazolni kell, mire megy. Az iskola, kórház stb... szvsz tökéletesen átlátható, a pénzeket könyvelővel, könyv vizsgálóval és még ki tudja mivel kell hitelesíttetni, tehát a hőbörgésed igazából azt a pénzt érinti, ami nem a te adóforintod, aminek az elköltését azok, akik befizetik, ellenőrizhetik...
Csak könnyebb azt hazudni (csúsztatni, elkenni), hogy a perselypénzt nem látom mire költik, ezért az összes pénzt nem látom mire költik, nem látom, hogy mire megy az adóforintom....
De itt én ezt a meddő vitát lezárom. Ha ebből nem érted a felvetésed és érveid ellentmondásaiban rejlő komikumot, akkor nem én vagyok az, aki segíteni tud neked...
www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
Vond le a kárpótlást, vond le az 1%-ot, vond le a hitoktatást, vond le a kulturális örökségi rekonstrukció költségét, és ami marad, azt pedig szíved joga firtatni.
A határon túli magyar gyülekezetek támogatását, és a kistelepülések lelkészeinek támogatását... szíved joga firtatni ezen kiadások szükségességét, bár megjegyzem, hogy Gyurcsányék se nagyon tiltakoztak ezen költségek ellen, de te keményebb vagy náluk....
Tegyed... mondom szíved joga....
De én is adózom, és én jónak tartom, hogy pld kistelepülések, határon túli magyarság megtartásának érdekében van ilyen lehetőség... az én adóforintom is megy erre. Vedd úgy, hogy az enyém megy erre, meg sok más hozzám hasonlóan adózóé, akiket szintén képvisel a törvényhozó....www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
Én konkrétan válaszoltam, arról nem tehetek, hogy kétbites válaszokat akarod megérteni csupán. Én nem kerültem a választ, csak csökönyös vagyok... én szerintem rendesen válaszoltam...
A többiről már tényleg nem érdemes beszélni.
Bocsánatot kérek a többszöri "hazugság" jelzőért... elhamarkodott voltam...www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
válasz lao ce #12154 üzenetére
Bármennyire is meglepően hangzik, de a kereszténység nem a kalodarendszerről szól. A kereszténység a szabadságról szól.
De a szabadság nem határtalanságot jelent. Ezt gyakran összetévesztik az emberek.
Ha azt mondod egy építésznek, hogy építsen valamit, visszakérdez a peremfeltételekre. Mert nem lehet csak úgy építeni. Jó, ha tudja hova épül, mi lesz a funkciója, mekkora az alapterület, milyen a környezete az új épületnek stb..
Ezekre az információkra szüksége van, hogy szabadon tervezhessen. Pedig ezek határokat szabnak meg, de ezek nélkül nem lehet dolgozni.
De jöhetnék a KRESZ szabályaival is, hogy ahhoz, hogy én szabadon eljuthassak az ország bármely szegletébe, be kell tartanom szabályokat, és fel kell tételeznem, hogy mások is ezt teszik.
De ettől még nem lesz a kereszténység a szabadság példája.
A kereszténység abban különbözik az összes vallástól, hogy felszabadít attól, hogy meg kell felelned Istennek. Nem lehet valójában kiengesztelni, nem lehet áldozatokkal, imákkal, böjttel lekenyerezni, nem lehet szertartásokkal szándékának módosítására bírni. Felesleges próbálkozni. Nincs szükség rá. Egyszerűen kapcsolatban kell lenni vele, és minden rendben van...
Ha van Istennel kapcsolat, akkor minden van, ha nincs, akkor semmi.
A kapcsolat alatt értem azt, amit korábban linkeltem, hogy beengedem az életembe. (mert képes vagyok kizárni az életemből)
Nekem keresztényként nincs megfelelési kényszerem. Nincs egy keresztény ideál, amit el kell érnem különböző technikákkal, hanem nyugodtan lehetek az, aki vagyok. Nem kell más emberré lennem, mások viselkedését, viselkedésmódját magamra erőltetnem, nem kell elnyernem az Isten jóindulatát cselekedeteimmel. Ha kapcsolat van, minden van, ha nincs, akkor semmi.
Szent Ágoston mondja: "Szeress, és tégy, amit akarsz..." Ez elég nagy szabadságot jelent szvsz...Ennek ellenére a keresztényéghez az aszkézis, a puritán élet, a szigorú szabályoknak megfelelés, a törvénykezés, erős morális kényszer tapad.
Miért? Mert ugyanabba a hibába esünk, mint a zsidó nép anno, és szinte minden vallás követője. Hogy könnyebb előre lefektetett játékszabályok szerint élni, könnyebb kimondott szabályoknak megfelelni, mint folyton a lelkiismeret alapjáén dönteni. Könnyebb egy standard "nem élő" ideához viszonyítani magam, mint keresni és aszerint élni, ahogy és amilyenre Isten teremtett. ÉS könnyebb a többi embert is a "halott" ideák alapján értékelni, skatulyákba tenni, mint nyomon követni egy-egy egyedi személyiség dinamikus változását, keresni Isten egyedi arcát benne....Könnyebb azt mondani, hogyha nem feküdtem le mással, akkor nem csaltam meg a feleségem. Jézus azt mondja, hogy hülyeség. A megcsalás nem a testi érintésnél kezdődik. Értelmetlen a törvényi megfelelés igazolása.
Istennek nem tudod felmutatni, hogy jó vagyok, mert nem tettem semmi rosszat, mert Isten látja a szívet, és nem dől be a féligazságnak.
Akkor most a gondolatrendőrséghez értünk? A nagy testvérhez, aki mindent lát és mindenért megfizet?
Nem egészen... Mindent lát, és mégsem fordul el... És mindent megfizet. Nem fizettet, mert mi nem tudunk fizetni, a megfelelési kényszerünkkel nem lehet fizetni. Hanem Isten fizet helyettünk.
És itt van a szabadság. Nincs tartozásom Isten felé, csak az, hogy szeressek. (ez most nem az a szentimentális, szirupos érzés.)
Ez az a peremfeltétel, ami kell az élethez, mint ahogy kell peremfeltétel az építésznek.
Ezentúl szabad vagyok... És ezt a szabadságot tanulom megélni...www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
A másik dolog, amit sokszor oda tudtok vetni, hogy van x ezer keresztény felekezet.
A kísértés ott van bennünk, hogy a hangsúlyt a szabályok megalkotására és betartására helyezzük, mert bár siralmasabb, de egyszerűbbé válik az élet. Én ezt megtettem, letudtam, cserébe pedig várom, hogy Isten is megtegye, letudja... Tehát a keresztény felekezetek is választhatják a könnyebb utat. Egy hierarchikus felépítésű, szabályokkal átszőtt közösség könnyebben kezelhető technikailag.
Másrészt a sok felekezet jó része hasonlókat gondol, mint amit írtam. Mások a liturgiai elemek, más a habitusa a szülőföldjének, a hangsúlyok máshol vannak dolgokban, de a lényeg egy sok esetben. Tehát nem is marad olyan sok nem hasonlót valló felekezet, gyülekezet.
Én a Bibliából vettem, amit leírtam, és a Biblia az, ami egybeköti a keresztény felekezeteket, ha már amolyan látható kapcsot akarnék felmutatni. Amennyire hűséges a Bibliához egy közösség tanításaiban, megélt hitében, annyira keresztényi. Ilyen egyszerű a dolog. A Bibliából bár sokan mást mondanak, főleg azok, akik nem igazán ismerik, de van véleményük, nos a Bibliában, amiket leírtam egészen jól le lettek írva több helyen is, nehogy azt higgyük, hogy elírás... hogy komolyan vegyük. Isten nem azért szeret minket, mert hiper jó keresztények vagyunk, sőt...Aki pedig mást mond, és kereszténynek vallja magát, nálam megkérdőjeleződik a bibliai hűsége.Anno pont ez a felismerés indította a reformációt el, és a római egyház a mai napig küzd a reformáció előtti tanainak fertőzéseivel.
A reformáció valójában nem új dolgot hozott, hanem Krisztust vette komolyan. És nem véletlen, hogy újszövetségi igeszakasz gyújtotta lángra anno...www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
válasz Horka1 #12168 üzenetére
De félreértettél.
Isten eme szabadságát a kegyelmével lehet megkapni, ez az az ajándék, amit a Biblia Jézusnak nevez. Jézus nem megkerülhető. Ettől még kegyelem marad, ettől még szabadság marad. De Jézus nem megkerülhető.Nem akarok más vallásokat fikázni, mert nem az a lényeg, mint egy üzletben, hogy azt választom ki, ami a legjobban bejön nekem. A hal is válogathatna, hogy benzinben, fagyállóban, konyakban stb vagy vízben akar úszkálni. Némelyiknek jobb a színe, jobb az illata, finomabb, de a szabadság életérzését a víz jelenti számára.
Ez nem kaloda, hanem peremfeltétel.www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
Vsz azért nem, mert nem vagy a közelükbe. A kábszeres igen is igyekszik meggyőzni a másikat, hogy jó a szer mindenre... esetenként az így eladott szerből szerzi be a saját adagját... Úgyhogy a példa sántít... de értem én, hogy miért ezt vetted elő... mert a kábszeresekhez hasonlítod a hitet...
Egyébként a kommunista rezsimnek is ez volt a jelszava, bár egy kicsit másképp fogalmazva: hinni a templomban kell...www.refujvaros.hu
-
kymco
veterán
Elorantjuk a *voros ordogot* ,mert arra mindenki ugrik?
Ahogyan te eldöntöd, hogy mit kellene tennie egy hívő embernek, ez a múlt rendszerbeli élményeimet idézi...
Én ezzel nem kommunistáztalak le, és szvsz a párhuzam nem volt kevésbé bántó, mint nálad a kábszeres példádnál....www.refujvaros.hu
Új hozzászólás Aktív témák
- Xbox tulajok OFF topicja
- Olcsó és visszafogottan elegáns kompakt AIO jön az ID-Cooling berkeiből
- Megérkezett a legújabb és eddigi legátfogóbb 3DMark teszt
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Formula-1
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Futás, futópályák
- További aktív témák...
- Gigabyte GA-H81M-DS2 rev:2.1 LGA 1150 alaplap
- IPhone SE2 2020 64GB megkímélt akku 86%
- Asus P8H67 LGA 1155 alaplap
- Bomba ár! Fujitsu LifeBook E754 - i7-4712MQ I 8GB I 128SSD I 15,6" I HDMI I Cam I W10 I Garancia!
- Bomba ár! Fujitsu LifeBook E754 - i5-4GEN I 8GB I 128SSD I 15,6" FHD I HDMI I Cam I W10 I Garancia!
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen