Új hozzászólás Aktív témák
-
guga
Közösségépítő
maxi thx. az olvasatot
Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó
-
guga
Közösségépítő
"Na, ebbe aztán belekutyultál mindent. Viszont elég életszerű, hiszen így működik az embernek az agya. Csapong, kavarog benne egyszerre sok minden."
Üdv! Van ennek koncepciója, s nem a kavargás mentén halad, viszont elég csapongónak hat.
Egyszer elképzeltem egy filmet, amiben nincs főszerep, ehhez az íráshoz hasonló, átadják a szereplők egymásnak a pillanatnyi főszerepet, s pár percig belelátunk az életébe, gondolataiba, s ahogy elhalad mellette valaki más, a kamera már azt az embert, s az életét követi. Ha nincs is központi sztori, ami mentén halad, attól válik élővé, hogy minden egyes szereplő megfűszerezi.Van egy másik "hülye" ötletem is, ami egyelőre a megvalósítás fázisában tart, értsd úgy, hogy a bungiban kurva hideg van, amíg ki nem tavaszodik a lábam be nem teszem oda
A lényege, hogy nincs történet, csak befejezés, de annak nagyon sok változata.
A pici novellákból, ami mind egy soha meg nem írt történetnek a vége, lehet következtetni arra, hogy a történet mi maga. Így kell megspórolni egy regénytStart Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó
-
-
guga
Közösségépítő
Maxi thx
Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó
-
guga
Közösségépítő
válasz molnarpeter #15 üzenetére
Csak nem kórházban vagy, esetleg csuklóra rögzített?
Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó
-
guga
Közösségépítő
maxi thx. az olvasatot meg a többit is, most nincs időm mindegyikre válaszolni, mert lépek melózni.
Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó
Új hozzászólás Aktív témák
- Gigabyte GA-H81M-DS2 rev:2.1 LGA 1150 alaplap
- IPhone SE2 2020 64GB megkímélt akku 86%
- Asus P8H67 LGA 1155 alaplap
- Bomba ár! Fujitsu LifeBook E754 - i7-4712MQ I 8GB I 128SSD I 15,6" I HDMI I Cam I W10 I Garancia!
- Bomba ár! Fujitsu LifeBook E754 - i5-4GEN I 8GB I 128SSD I 15,6" FHD I HDMI I Cam I W10 I Garancia!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen