-
GAMEPOD.hu
Samsung Galaxy SIII Mini [olvasd el a Téma összefoglalót!] FÜGGETLENÍTÉS / WAREZ TILOS!
Új hozzászólás Aktív témák
-
Mzombi
aktív tag
Megpróbáltam azt is, amit javasoltál, igazából mindent megpróbáltam és semmi..:/
Lehet majd csak egyszer a Win7-tel fog menni... De mondjuk amíg nincs kint frissítés, addig nem is nagyon kell.
Erről jut eszembe, ha jön frissítés, akkor azt a mobilon keresztül is lehet majd frissíteni, nem csak a Kies-sel, ugye? -
nagyúr
A processzek kilövésének a mini esetében a világon semmi haszna. Az első android amire nem tettem fel task managert és nem is fogok. Ugyanis annyi ramja van, hogy ha tele van is szinte bármi belefér, azon kívül úgy vettem észre, hogy a touchwiz is a kezünkre játszik mert úgy látom kilépés után nem tartja az appokat mindenáron a ramban. Másrészt a memóriában lévő programok nem kérnek processzoridőt, mert alvó állapotban vannak, csak akkor lassítják a telefont, mikor éppen betölti a rendszer a ramba.
-
nagyúr
Nem próbálom ki, ismerem nagyjából az összeset. Na jó, ez erős túlzás, de próbáltam sokat és mind egyforma. Nekem arra kell, hogy alkalmazásokat indítsak róla és ez pont megteszi.
Akkor átfogalmazom: a samsung úgy módosította a rendszert, hogy ne pazarolja a memóriát. Így már jó? -
RicoRR
tag
kösz mindenki.
Nova launcher Pro egy kezelő felület, ha jól veszem ki? UI?más: a beállításaim, adataim automatikusan mentődnek valahova vagy nekem is kell csinálnom néha egy back upot? hova google, vagy samsung account, és hogyan? köszi!
[ Szerkesztve ]
-
trobi28
addikt
Természetesen mindenki azt használ amit akar,én sose szerettem a Touchwizt.
A legjobban a gesztusok lehetősége hiányzik belőle.Pl ha lehúzom az újam bárhol a kijelzőn akkor lejön az értesítési felület,nem kell a tetejéig nyúlni ami nem is áll mindig kézre.Meg ha feltolom az újam akkor előjön a multutasking (vagy amit beállítasz) ,na ezek jó dolgokRicoRR: Igen
[ Szerkesztve ]
Boldogok a tudatlanok, akiket nem terhel gondolat súlya!
-
trobi28
addikt
Alapból a beállításaid nem mentődnek csak néhány adat,névjegyzék,wifi jelszavak,letöltött appok stb,ezek a googlenél vannak mentve ha úgy van beállítva a telefonod.Beállítások mentéséhez és itt az appok beállítására gondolok root kell és TitaniumBackup.
Boldogok a tudatlanok, akiket nem terhel gondolat súlya!
-
Robex
csendes tag
Sziasztok!
Van lehetőség a telón az üzenetek,galéria....jelszavas védelmére?? -
retesz147
addikt
nálam is előjött a Gtalkos probléma.....nem kapom meg a csevegéses üzeneteket, mikor belépek offline-ba mutatja és akkor jelentkezik be....és már 3x-4x .com.android mit tom én mi váratlanul leállt és kicsit befagyasztja a rendszert.....a másik telómra meg jönnek az üzenetek rendesen.......
Xiaomi 13 eu dev...
-
nagyúr
Ez érdekes, mert a skypeot is a háttérbe lehet tenni a vissza gombbal, a háttérfolyamat nyitva marad.
Tarantula33: engem meg az idegesít, hogy miért a beépített sd kártyát használja mindenre, mentésre, backupra, hiába backupolok sd kártyára, ha formázáskor elveszik minden.
-
retesz147
addikt
válasz retesz147 #972 üzenetére
a gombos megoldás se frankó....nem jönnek meg az üzenetek és mikor visszalépek ki van jelentkezve, utána meg leáll a program....
de jobbat mondok.....a gmail-re érkező e-mailek se jönnek meg.....beléptem a beállításokba->google fiók....és a szinkronizáló ks gömb piros és azt írja, hogy Szinkronizálási hiba....de a mocskos fb az bezzeg megjön.....azt hol kell letiltatni, hogy ne jöjjenek meg a csevegéses üzenetek?
remélem a 4.1.2 nálam is megoldja a dolgot
Xiaomi 13 eu dev...
-
retesz147
addikt
válasz retesz147 #973 üzenetére
A(z) com.google.process.gapps folyamat leállt......miután ezt kiírja, onnantól se Gtalk, se Gmail se semmi ami a googleval kapcsolatos......Örülök....
a beállítások->fiókok->google->Fiókoknál a piros kör a szinkronizálási hibával, majd, ha rákattintok, akkor az Internet szinkroniz.-nál van a felkiáltó jel a szinkronizálásnál.....
másnál van ilyen probléma??
Xiaomi 13 eu dev...
-
retesz147
addikt
nincs nincs.....és a wifi se kapcsol le....van folyamatosan wi-fi-m....de nem tudom minek, ha nem jön rá semmi az akkumulátornál a wifi-jele folyamatos....tényleg csak akkor hiányzik, ha én kézzel kikapcsolom.....
Szerk: ha rámegyek arra a bizonyos Internet-es szinkronizálós hibára és kézzel szinkronizálom.....akkor azonnal megjön minden egyszerre.....majd kilépek a beállításokból....jön egy hibaüzenet és vége mindennek.....
[ Szerkesztve ]
Xiaomi 13 eu dev...
-
retesz147
addikt
újraindítás megvolt 2-3x is.....úgy indul a telefon hogy hibaüzenet(de csak néha)
Skype, viber,dead trigger,alarm clock xtreme,BP menetrend,dropbox,adobe reader,és még vagy 5-6 program
tehát itt van minden.....kikapcsoltam a pipát annál az internetes hibánál.....egy darabig jó volt.....aztán most megint semmi.....de már nincs piros hiba....meg hibaüzenet sem.....
lehet valami program zavar be egyébként, ahogy mondod,de ennyi közül épp melyik?......
Xiaomi 13 eu dev...
-
-
retesz147
addikt
válasz Tarantula33 #980 üzenetére
megpróbáltam.....
úgy nézem e-mailok már jönnek (ez a lényeg) a gtlak még mindig süket.....majd kipróbálom azt a programot is....
köszönök mindent!!
Xiaomi 13 eu dev...
-
nagyúr
válasz Tarantula33 #980 üzenetére
Ez elkeserítő, hogy ennyire magától meg tud halni a telefon. Gondolok itt arra is, hogy az enyémnek meg a hangja halt meg a múlt héten, hogy csak formázás segített...
-
kacsintos
csendes tag
Sziasztok guruk.
Azt kérdezném tőleltek, hogy szerintetek jó vétel-e egy vadi új T-Mobilos vasért 59.000 Ft.
A tudása a tesztek alapján nekem több mint elég.
Én e között ill. a ZTE Grand X között vacilálok, ami szintén elég sokat tud, bár a topicot olvasva több apró, bosszantó hibája van /fagyások, hívás minősége, rádió hiánya/.
Nem tudom, hogy ez a tapasztalatotok alapján itt is fenn áll.
Remélem tudtok segíteni.
Köszi előre is a segítséget. -
mediumgecso
őstag
válasz kacsintos #988 üzenetére
Hali!
59E-ért???????? LEGJOBBBB
Én már lassan 2 hónapja nyúzom. Tapasztalataim:-Gyors...nagyon gyors
-Kijelzője szép (nem HD-hez mérve), én szeretem az AMOLED-et
-Sok SW-es okosság (mint S3-ban)
-Kamera jó képeket lő (még sötétben is, erős a LED)
-Zenében is egész jó, jól szól
- Mivel alapból 4.1.1-ről indul, ezért SW támogatottsága jóAmit hiányolok:
- Értesítő LED elmulasztott jelzésekre -> cserébe rezeg mikor felemeled, ha volt olvasatlan sms v. elmulasztott hívás
-Auto fényerőszabályzás-> én 50%-on használom, így olvasható még napfényben is, akksi sem merül gyorsanCSAK AJÁNLANI TUDOM, NEM FOGOD MEGBÁNNI!!!
Mire használnád??
iPhone 15 Pro Max 256GB Natur Titanium // Garmin Venu 2 // Canyon Grail CF SL + Garmin Edge 840
-
flu-shot
csendes tag
válasz kacsintos #988 üzenetére
Egyet értek az előttem szólóval...
Ennyi pénzért best-buy, tekintve, hogy nem tud sokkal többet az iPhone4/5 sem és az jóval többe kerül.
A JB 4.1.1 a TouchWiz-zel vagy más launcher-rel együtt már nagyon felhasználóbarát.Amúgy szerintem a T-s firmware-be belepiszkáltak és ez nem előnyére vált, pl jobban meríti az akksit, de ezt gyorsan lehet orvosolni és érdemes is.
Kikapcsolt 3G-vel az akksi 2-3 napot kibír átlagos használat mellett, a XS díjcsomag 200 MB-ja meg úgy is csak emailezni meg böngészni jó, ahhoz a 2G-s sebesség is megteszi.
Nem tudom, hogy a ZTE-re mennyi a garancia, erre 2 évet ad a Samsung, plusz ha beregisztrálod a telefont, akkor adnak még 2 hónapot grátiszban.
Hibát eddig nem tapasztaltam (kivéve a T-s firmware), minden működik: email, szinkronizálás, ébresztő, stb...
Az Auto fényerőszabályzás hiánya az nálam is fájó pont, de nem vészes.
-
retesz147
addikt
válasz flu-shot #991 üzenetére
Én is osztom az előttem szólók véleményét.....kb 1 hete nyúzom.....én 88-at adtam érte(kicsit dárga, de nekem megérte) sztem 70 környékén már best....59ért meg abszolut.......
nekem olyan probléma merült, hogy a googles szinkronizálás kicsit cseszekedik....de sztem egy visszaállítás megoldja, csak most ahhoz lusta vagyok......
Ennek ellenére perfekt mobil!
Xiaomi 13 eu dev...
-
aicon
senior tag
válasz mediumgecso #989 üzenetére
"Amit hiányolok:
- Értesítő LED elmulasztott jelzésekre -> cserébe rezeg mikor felemeled, ha volt olvasatlan sms v. elmulasztott hívás"A noled a play-ről megoldja ezt is.
Egyébként tényleg jó telefon.T-s szoftvert lecserélése után hogy alakul konkrétan időben az akku kapacitás?
======== Sim kártyás routerek olcsón ======== https://hardverapro.hu/tag/aicon#aprohirdetesei
-
Joshi
titán
61k előfizuval már egészen baráti ár ezért a telóért, szerintem veszek egyet még a héten. Én is a ZTE Grand X In-t néztem ki elsőre de mivel már régóta ZTE tulaj vagyok inkább hajlok a minőség felé.
-
trobi28
addikt
Csak az SD-t formázza,amúgy törli az adatokat és vissza áll gyári állapotra.Azért sem formázhatja magát mert akkor mi rakná vissza a rendszert? S2-őt formáztam párszor de PC-ről Odinnal.Az legyalul mindent és újra húzza nulláról,nem a frissítés mint amit ezen csinálunk Odinnal.Formázni 1 fájlos rommal nem lehet,ahhoz 4-5 fájlos kell
Bocs ha untattalak
Nem kötekedés képpen kérdeztem csak azt hittem hogy te tudsz hozzá több fájlos romot (mert én még nem találtam) ami akkor jönne jól ha nagyon össze kócolódna a rendszer[ Szerkesztve ]
Boldogok a tudatlanok, akiket nem terhel gondolat súlya!
-
nagyúr
válasz stuntmanmike #997 üzenetére
Nyilván tudod a választ. Természetesen ugrott a gari.
-
nagyúr
válasz stuntmanmike #999 üzenetére
Hát ha vissza tudod függetlenítetteleníteni akkor még használható lehet az a garipapír, de elég gerinctelen dolog így hirdetni.
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- iPhone XS 64 gb silver
- Apple gyártói garanciával, bontatlan, iPhone Se 3 kártya-független, apple világgaranciával
- Sony Xperia 10 V eladó ! Használt, sok garanciával.
- iPhone 14 Pro Max 128gb, makulátlan,garanciális, független
- BONTATLAN Új Iphone 14 és 14 Plus 128-512GB 1év APPLE garancia gyári független Deák AZONNAL Átvehető
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen