-
GAMEPOD.hu
Megkésve bár, de törve nem végre bemutatkozott az LG várva várt zászlós hajója, az LG Optimus 4X HD.
Mint azt sokan tudjuk ebben az évben kicsit döcögősen indult el az LG hadjárata, kivételesen a HTC One X került először a piacra, ezután az Samsung csatahajója a Galaxy S3, majd ezt követően az LG 4X HD. Bár a bejelentés már ez év februárjában megtörtént, ami beszámolt a készülék specifikációiról is, és elhintett 1-2 fotót is, a megjelenésre ezúttal még sokat kellett várni.
De megtörtént, bár nem úgy ahogyan azt a Samsung tette a Galaxy S3-al, aminek persze visszhangja is volt, de lényeg hogy itt van, megvoltak az első tesztek, és már kis hazánkban is kapható.
Új hozzászólás Aktív témák
-
koxminator
senior tag
Persze, az rendben van, azt el tudom fogadni, meg azért a one-x topikban is sokan írták (illetve tesztekben), hogy a tegra3 kicsit izzadós fajta (rajtad kívül is persze).
Csak ez a tipikusan gyökér mentalitás és hozzáállás, ami zavar. Muszáj ezt a szót használnom, én úgy érzem, mert abszolút szubjektív és ráadásul felhasználó által totálisan megoldható dolgokról van szó. Az, ha egy termék rossz, vagy rossz elemekkel-részekkel rendelkezik, azt írja is le, hiszen az úgy korrekt és az a teszt feladata. Ha viszont azért rossz valami, mert a gyökér tesztelő pl. imániás és ahhoz van szokva, és 2 kattintást sem képes megtenni, hogy orvosolja, mert lusta angol vagy amerikai dög és emiatt húzza le egy készülék értékelését, az a gond. Mondjuk persze ettől függetlenül úgyis én fogom eldönteni, hogy az nekem tényleg reális gond vagy sem, de azt majd én eldöntöm.
Az irreális elvárásokról már ne is beszéljünk. Teát, kávét ne főzzön és ne hozza be a szobába és ne itassa meg velem? Az is Android, csak kicsit más és még nem igazán létezik.Az az igazság, hogy 1ébként totálisan feleslegesnek tartom a 4magot, mert inkább optimalizálni kellene és ha meg is venném ezt a készüléket, nem a 4 mag miatt tenném. Beérném egy S4 Krait procissal is, csak olyan verzió ebből nincs sajnos, azt majd Optimus LTE2-nek hívják, ha egyáltalán nálunk Európában megjelenik majd 1x.
Viszont cserébe ha az LG kiadja azt a procimag szabályozó szoftverét egy várható frissítésben, ahogy mondták is, az azért jelentősen segíthet az akksi életében.Cégünk alapfilozófiája: nem bántjuk a sz**t, amíg nem büdös!
Új hozzászólás Aktív témák
- PlayStation 5
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- BMW topik
- Nem tudom a dal címét, előadóját
- Fotók, videók mobillal
- Gitáros topic
- antikomcsi: Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Ennyibe kerülnek a Huawei Pura modellek Európában
- További aktív témák...
- Apple iPhone 14 Pro
- Samsung Galaxy S21+ 5G 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Apple iPhone 13 Pro Max 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Eladó Samsung Galaxy S20 FE SM-G780F/DS 6+128GB Cloud Mint hálózatfüggetlen telefon+tok+üvegfólia!!!
- Samsung Galaxy S21 Ultra 256 gb, Phantom Black, Garanciális!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs