Új hozzászólás Aktív témák
-
Zalaymate
senior tag
Halihó emberek!
Olvasgatom ezt a topic-ot és erre van nekem szükségem, mármint a segítségetekre.
Nem sok mindent értek abból, amiről beszéltek, de hozzáértők vagytok, így nekem tuti tudtok segíteni.Szóval elhatároztam, hogy veszek egy régi nagy torony számítógépházat és azt moddolom szépen.
Ki is találtam, hogy beleépítek egy kis hangcuccot is, de ha már csinálok valamit, akkor az nem szar legyen már.
Tehát az ötletem, hogy a gépház két oldalán lenne 1-1 hangszóró, néztem is egyet, Blaupunkt mittoménhányas, Media Markt-ban meg is hallgattam, és nekem tőkéletesen elég lenne a tudása, viszont úgy szeretném megcsinálni, hogy a ház elejébe pedig egy érinőképernyős mp4 lejátszót tennék, és erről menne a zene. Tudom, hoyg kell közé és a hangfalk közé tegyek egy erősítőt, hogy meg is szólaljanak a hangszórók, de itt elfogy a tudományom. Azzal ne foglalkozzatok, hogy hogyan lehet fizikailag megoldani az elhelyezést, mert ez legyen az én gondom. Ti csak mondjátok meg, hogy lehetne összetenni és működésre bírni a hangrendszert!
Szóval az mp4 lejátszónak ugye 3,5-ös jack dugó a kimenete, ezt át kell alakítani olyanra, amir rá tudok kötni az erősítőre. Én arra gondoltam, hogy egy autós erősítővel tudnám megcsinálni a legegyszerűbben és az foglalná a legkevesebb helyet is!
Lehetséges ez?
Az erősítőt összekötni a hangfalakkal már menni fg szerintem, de erről is írhatnátok valamit!Szóval lehetséges, hogy rákössek egy mp4 lejátszót egy autós erősítőre és az pedig szépen megszólaltassa nekem a Blaupunkt hangszórókat?
Működőképes lehet ezzel az elmélettel a hangrendszer?????
Segítsetek! (És ha lehet, akkor úgy, mintha egy hülyének magyaráznátok, mert ebben tényleg semmi jártasságom sincs!)
Előre is THX!
(= Zala =)
-
Zalaymate
senior tag
djtötk: Nem, nem autóba lesz építve, hanem egy nagy torony oldalaiba!
biker: Az árnyékolást megoldom, nem olyan nehéz, a rezgéseit is megoldom, mivel alatta le lesz szigetelve a gépház illetve a merevlemez rezgéselnyelő szivacson fog feküdni, így szart sem érez majd a rezgésekből!
A vaslemezhez pedig nem közvetlenül fog érintkezni a hangszóró, hanem ott is szigetelve lesz, illetve minden rezgő alkatrész szigetelve lesz!
Tehát most már nyugi! Vagy 8-an akartak lebeszélni erről az ötletemről, de kivitelezhető biztonságosan!
Nem dacból csinálom, hanem mert van egy jó elképzelésem és látom, hogy meg lehet csinálni. Ne izgulj, jó párszor le lessz tesztelve az árnyékolás (iránytűvel) illetve a rezgések (CD írás maximum sebességen a hangszórók mellett mondjuk 10-szer és ha egyet sem ront el, akkor nem lehet gond a rezgésekkel! ) Szóval nyugi! Hülye nem vagyok! A 220K-s gépemet azért fájna csak úgy szétcseszni!
(= Zala =)
-
Zalaymate
senior tag
Pedig pont ez ötlött a fejembe!
Már agyalok is, hogy hogyan lehetne kivitelezni, és vannak ötleteim. Nem is tűnik olyan nehéznek!
Majd meglátjuk. Az a gond, hogy én pénteken elutazok, pedig akkor lesz meg a ház. Szóval majd vasárnap méricskélek! És akkor már jobban fogom ltni a helyzetet!
(= Zala =)
-
Zalaymate
senior tag
Hali!
Lenne itt valaki olyan vállalkozó kedvű, aki tudna nekem építeni egy erősítőt ehhez a hangszórópárhoz: Hangszóró
(= Zala =)
-
Zalaymate
senior tag
Hát ennél gyorsabban is pöröghetne a topic!
No mindegy, már találtam embert, aki megcsinálja nekem, szóval az előző tárgytalan!
(= Zala =)
Új hozzászólás Aktív témák
- Hálózati / IP kamera
- Vallás
- ArmA 3 - This Is War
- Anyagi katasztrófára figyelmezteti az Apple-t a brit média
- PlayStation 5
- Kerékpárosok, bringások ide!
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Mobil flották
- Azonnali fáradt gőzös kérdések órája
- További aktív témák...
- Dell XPS 15 9570 Notebook/Laptop, 15,6" 4K Touch, I7-8750H CPU, 32GB DDR4, 512GB SSD, GTX 1050 TI, W
- HP Z8 G4 duplapresszoros és Z4 G4 windows 11 kompatibilis munkaállomások
- Corsair HX1200 80 PLUS PLATINUM - eladó!
- Google Pixel 8 Pro Obsidian 128gb - Bontatlan, Google gari, akár beszámítással
- Eladó Intel 13600KF + 4070TI + DDR5 32GB 6GMT Ram + 512 gb nvme ssd
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs