Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • kovpeti

    csendes tag

    válasz imee01 #3054 üzenetére

    Én sem kaptam meg nagyon sokáig a novemberi számlát, de november hónapra átutaltam a szokásos időben az előfizetési díjat. Aztán tegnap megérkezett végre a számla, de egyben a decemberivel. Ugyanúgy ahogy írtátok, hogy ne a BTel-nek legyen fizetve, hanem ennek a cégnek. Viszont az engedményező nyilatkozat sehol (pedig a szöveg szerint mellékelve van), és csak nem hiteles számla tölthető le.
    Ráadásul úgy kaptam decemberre számlát, hogy november második felében felmondtam a szolgáltatást, az ÁSZF szerinti 8 napos határidővel. Személyesen a budapesti ügyfélszolgálaton adtam le az írásos felmondásomat, amit átvettek. Tehát még azt sem mondhatják, hogy nem kapták meg az email-t, vagy a levelet.
    Így én természetesen nem fizetek nekik semmit, sőt a novemberi előfizetésből még ők jönnek nekem egy pár napra járó díjjal. :) De ha még az ügyfelük lennék, én akkor sem fizetnék egy ilyen számla alapján egy idegen számlaszámra.
    Egyébként a telefonos ügyfélszolgálat még mindig nem veszi fel a telefont, bármelyik menüpontot választja az ember, és bármennyi ideig hallgatja a zenét. És persze email-re sem válaszolnak. Személyes ügyfélszolgálatuk meg 21.-e óta nincs...

Új hozzászólás Aktív témák