Új hozzászólás Aktív témák

• #1 XIII Ramses aktív tag

  Új Válasz 2006-07-21 18:46:12 #1

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  XIII Ramses

  aktív tag

  A Kilencvenes évek zenéinek megítélése
  
  Napjainkban egyre többet hallunk különböző médiákban a kilencvenes évek zenéinek, stílusainak megítéléséről, amik valljuk be nem igazán pozitív az utóbbi időben. Gagyinak, egyszerűnek tartják, példa erre a Fókusz és az Aktív műsorok riportjai (?), de más médiumokban is időről időre hallani elítélő szavakat a korszak zenei stílusát illetően. Ezt a topikot azért nyitottam, hogy az egyéni véleményemet elmondjam, és esetleg megvitassuk a dolgok miértjét.
  
  Kezdeném mondandómat egy nagyon rövid bevezetéssel a 90-es évek előtti helyzetről. Abban talán mindenki egyetért, hogy a zene forradalma az 50-es évek elején az Egyesült Államokban kezdődött a Rock ’n’ Roll stílus (Buddy Holly, Chuck Berry, Elvis stb.) megteremtésével, amit nagyon gyorsan a saját ízléséhez igazítva Európában is megjelent (Beatles, Animals stb) . Ez a kettősség azóta is megfigyelhető a zenei iparban.
  A későbbi európai zenét (és itt leginkább a discozenéről, tánczenéről beszélek) is én két felé osztanám az egyik az angolszász a másik a németalföldi zene. Miránk magyarokra meggyőződésem szerint a 80-as években még inkább az előbbi a 90-es évek elejétől inkább az utóbbi volt nagyobb hatással. Az angolok mindig egy kicsit a németek előtt jártak a zenei stilusok formálásában, (ellenpélda is van, a Kraftwerket például az angolok akarták kevés sikerrel lenyúlni) ez vezethetett egy kis kisebbségi érzéshez (?) a németeknél, amiből szerintem 1984-re sikerült némileg kitörni. Az Alphaville, és a Modern Talking lépett arra az elektronikus zenei ösvényre, akit jó 15 évvel azelőtt a Kraftwerk elkezdett. Követői pl.: a Bad Boys Blue is szép sikereket értek el. Az angoloknál közben a Wham, Depeche Mode , Erasure, majd a Pet shop Boys tarolt. Amerikából hirtelen csak Madonna jut eszembe (de ő is európai). Így köszöntött ránk a 90-es évek dance forradalma…
  
  A Szisztematikusan összerakott csapatok ötlete ( mint általában minden rossz) amerikai ötlet 89-ben pl.: a New Kids on the Block-ot rakták össze, később Take That angol minta.
  A német ipar némileg más utat választott, egy amerikai származású rapper mellé általában egy szintén sötét bőrű jól éneklő lányt választottak, és tudat alatt megalakult csendben a DanceFloor. Első képviselője talán a Snap, később Culture Beat, Maxx, Capella, Magic Affair, némileg átalakítva Dj. Bobo (svájci de német anyanyelvű), Dr. Alban (nigériai de német producer) 2 Unlimited (holland de szintén német producer) stb.
  Mostani értékelések szerint ezek a csapatok másokkal együtt gagyi, igénytelen, egyszerű gyakran rossz, hallgathatatlan zenéket produkáltak. Ez szerintem nem igaz és itt jön az én véleményem.
  A műsorok gyakran példálóznak a Mr. President Coco Jumbo-jával ami szerintem se egy intellektuális műalkotás, de abban az időben arra volt igény! Az volt a sláger. Nekünk akkori fiataloknak (általában) semmi gondunk nem volt. Jártunk az iskolába, hétvégén buli. Nem volt apuka verdája, mobiltelefon, meg számítógép bombázni az agyunkat. Csoda hogy egyszerűen éltünk és könnyed zenét hallgattunk? Azt is mondják szerintem jogosan, hogy mindenki azt a zenét szereti igazán amiben a fiatalságát élte. 32 vagyok könnyű kiszámolni mennyi voltam a 90-es években. De mai szemmel a mai időben kritizálni egy korszakot szerintem hülyeség.
  Mint ahogy a mai zenét is hülyeség én mégis megteszem. Szerintem a mai zene (sőt az egész 2000-es évek) semmivel sem jobb sőt inkább rosszabb mint az akkori. A pénz hajszolása miatt egyre inkább teljesítmény központú lett az ipar. Az egyéni próbálkozások kivesztek, mindenki valakinek a valakije. Ha a tinik nem kapják egyből fel annak hosszú távon annyi. 90-től élte csúcspontját a lemezkiadó ipar. Soha annyi albumot nem adtak el mint a 90-es évek elején. Nagyobb volt a mozgástér, a kiadóknál könnyű volt haladni, majd mindenki ötlete (sajnos és szerencsére) megvalósításra került. Ezzel szemben ma a kiadók az atyaúristenek (bár régen is azok voltak, csak más értelemben), amit ők nem találnak jónak az nem jelenhet meg. Itt veszlik el az egyéniség. Eminemekből meg Madonnákból meg ugye kevés van.
  Itt van viszont ez a Tokio Holtel nevű borzadály ami egyenesen vérlázító. Nem elég, hogy németül énekelnek (?) de még a klip is borzasztó. Eszembe jut a szegény Depeche Mode aminek a Stripped dalát csak azért tiltották be Angliában mert az volt a szövegben, hogy gyere ki a vidékre meztelenkedni. Erre a Tokio klipben a fiatalok isznak, drogoznak leszbikus ribik smárolnak. ezzel nincs semmi baj ugye? Dehát most meg erre van igény. Az az érzésem a fiatalok között muszáj szeretni a Tokiot, ha nem akarnak kilógni a sorból. Mi még örültünk ha be tudtunk menni a dizsibe lezúzni a boroskólát, a mai fiatalok meg apuka járgányával ralliznak, és ha van egy ezresük, akkor benzint vesznek belőle és veretik tovább...
  
  Vissza a zenére. A világ változik stílusok jönnek mennek. Emlékszik még valaki a Dream House-ra? Elfogadom, hogy a mai zenekarok dj-k között is lehet imádni valakit, imádják is mit érdekel. De csak azért lenézni valamit mert régen volt, akkor a Bolygó neve halál meg a Forrest Gump is gagyi film, a Vas meg a Halálos Iramban meg a király? Csak arra leszek kiváncsi mi lesz a gagyi, meg egyszerű 10 év múlva. Csak nem a Tokio Hotel, mert akkor isten kegyelmezzen nekünk. Az egyszerűségre meg csak annyit, hogy pl. a Masterboy – I got to give it up című számában több erő meg lendület van, mint az egész kétezres évekbe együttvéve Tiestot (ami helyenként jó is) Tokio Hotelt, meg az összes szart, amit ma zenének neveznek.
  Jól mondta Bödőcs Tibor ifjú humorista a Fábry Sóderben „– Én a Lambadánál álltam be, a Coco Jumbo-nál álltam ki.” - igaza volt…
  

Új hozzászólás Aktív témák