Evolve: Újabb információk érkeztek

Tegnapelőtt írtunk az Evolve című játékról, akkor nagyjából össze is foglaltunk mindent, amit tudni lehetett a programról. A játék voltaképpen egy túlélő-lövölde lesz, ahol egy négy főből álló osztag feladata, hogy idegen bolygókon élő ellenséges életformákat vadásszon le, ezáltal lehetővé téve a kolonizációt. A csavart az adja, hogy ebben a játékban a szörnyeket is emberek fogják irányítani, így azt, hogy valójában ki lesz a vadász és ki az üldözött, előre nem lehet megjósolni.

A négy főből álló csapat tagjai eltérő képességekkel fognak rendelkezni: Lesz egy "assault" (támadó) karakter, aki saját pajzsát és sebzését növelheti meg, egy "support" (támogató) katona, akinek feladata a többiek képességeinek javítása, egy "trapper" (csapdaállító), akinek dolga, hogy elfogja/sebezhetővé tegye a kiszemelt szörnyeket, végül pedig egy "medic" (gyógyító), aki a többiek sérüléseit látja el.

Ahogyan azt már a Left 4 Dead alkotóitól megszokhattuk, a csapatok tagjainak szorosan együtt kell működniük egymással, hogy esélyük legyen legyőzni a szintén emberek által irányított szörnyeket. Akik nem csak nagyobbak és erősebbek lesznek a bolygók felszínén lévő egyéb életformák elfogyasztása révén, de azok génjeinek segítségével mutálódnak is, vagyis új képességekre tesznek szert (Ez ismerős lehet az Evolva című játékból).

A lőszerrel nem kell takarékoskodnunk, ugyanis végtelen mennyiségű áll rendelkezésre, azonban arra figyelnünk kell, hogy a fegyverek túlmelegedhetnek, ilyenkor pár percre működésképtelenné válnak. Amennyiben egy vadász meghal, úgy egy szállítóhajó rakja őt vissza a pályára, ami két percenként érkezik. Hogy ezt elkerüljék, egy jetpack segítségével félre tudnak állni a szörnyek csapásai elől. A terepen nem csak a levadászandó bestiától kell tartanunk, hanem a bolygó faunájának más ragadozó példányaitól is, akik szintén megnehezítik majd életünket.

A szörnyet irányító játékosnak ezzel szemben a terepen található élőlényekből lehetősége lesz új képességekre is szert tennie. Eleinte csak pár kunsztot tudunk végrehajtani, de ahogy egyre több és változatosabb génállománnyal rendelkező élőlényt zsákmányolunk, szintlépésenként úgy válnak elérhetővé a komolyabbak is, mint például a falon futás, tűzfújás és hasonlók. A játék kezdetén még elég sokat kell bujkálnia szörnyecskénknek, hiszen viszonylag kis méretűek vagyunk és kevés képességet birtoklunk, így a legtöbb helyi élőlény és természetesen ilyenkor még az emberek is jóval nagyobb veszélyt jelentenek ránk.

Lopakodva kell vadásznunk kisebb prédákra, melyek segítségével szintet léphetünk. Ilyenkor egy rövid időre bebábozódunk, majd új képességekkel gazdagodva, nagyobb méretűként indulhatunk ismét vadászni. Amennyiben sikeresen elérjük a kifejlett stádiumot, akár 10 méter magasra is megnőhetünk és egy rakás félelmetes képességre tehetünk szert. Ebben az állapotban immár nem kell lopakodnunk, szinte minden utunkba eső ellenfelet könnyedén legyőzhetünk, de azért lesz pár nehezebben megszerezhető falat is - például a kellően magas szintre fejlődött emberek.

A levadászandó szörnyek típusa természetesen bolygógól bolygóra eltérő lesz, így képességeik is változatos kihívások elé állítják a vadászokat. A feladatuk egyszerű: meg kell ölniük a másik ember által irányított szörnyeteget, ebben az esetben győztesként ünnepelhetnek. A bestiát irányító játékos természetesen akkor is győz, ha minden vadászt elintéz, de lesz egy másik célfeladata is, melyet ha sikeresen teljesít, akkor is megnyerte a meccset. Viszont ehhez az is követelmény, hogy elérje a kifejlett állapotot, csak így tesz eleget a feltételeknek.

Egyelőre ennyi derült ki, ha frissebb információval tudunk később szolgálni, majd ismét beszámolunk róluk.

Azóta történt

Előzmények