Amolyan kísérleti jelleggel útjára indítjuk ezt a kezdeményezést, ami jelenleg a személyes játékos naplóm lesz, benne azokkal a játékokkal, amikkel a közelmúltban huzamosabb időt töltöttem el. Jelenleg itt a „Ti írtátok” rovatban kap helyet, jelezve ezzel azt is, hogy nyugodtan követheti bárki a példát és elindíthatja saját naplóját. Itt –legalábbis az én naplómban- nem elemzéseket, teszteket, bemutatókat fogtok találni, csupán egy könnyedebb hangvételű írást az aktuális kedvencekről vagy éppen az aktuális nagy csalódásról.
Kezdésnek talán érdemes azt megemlíteni, hogy az elmúlt időszakban meglehetősen kevés alkalmam nyílik arra, hogy komolyabban belemélyedjek egy játékba, mivel egyre több mindent kell a régi játékszenvedély elé helyezni. Legutóbb éppen egy „izgalmasnak” és mozgalmasnak nevezhető költözködés vette el a játékra fordítható időm nagy részét, de a végeredmény szerencsére bőven kárpótol mindenért. Túl vagyunk rajta, végre kezd minden visszatérni a régi kerékvágásba, az új környezettel járó változások kezdenek megszokottá válni, vagyis ismét van idő arra, hogy a játékok is helyet kapjanak, ha nem is a mindennapok során, de alkalomadtán.
Nézzük hát végig mik is azok a játékok amik az elmúlt napokban, hetekben megfordultak nálam. Kezdésnek itt van a Hearts of Iron 3, amit még az ünnepi szezon előtt gyűjtöttem be a D2D egy rendkívüli akciójában. Jó vétel volt, annyi biztos. Paradox játékként rá is érvényes, hogy megjelenésekkor elég komoly gondokkal küzdött, amiből még most is bőven érződnek hatások, de mára már egy játszható és kellemes játékká érett. Olyannyira, hogy napokig képes volt a felszabadítható időm tetemes részét elnyelni és rávenni arra, hogy kicsiny hazánkat –ami a játékban már nem is annyira kicsi- terelgessem a világhatalom felé vezető úton. Ja igen, mi is az a Hearts of Iron. Lehet ezzel kellett volna kezdenem. Szóval ez egy második világháborús összetett stratégiai játék amiben nem a grafika és a csillogás adja az élményt, hanem az aprólékos felépítés, hogy minden döntésünknek komoly következményei lehetnek, hogy egy elhibázott diplomáciai döntés vagy egy rosszul kivitelezett offenzíva könnyen a visszájára fordulhat. Jelenleg épp az a veszély fenyeget, hogy mivel szinte kizárólag én vagyok határos a szovjet birodalommal egy elhamarkodott német támadás következtében, könnyen területeim nagy részének feláldozására kényszerülök. Ugyanis gyors területfoglalásom eredményeképpen annektáltam Csehszlovákiát, Lengyelországot, Jugoszláviát, megszálltam Romániát, Bulgáriát, szintén annektáltam Törökországot és Irakot valamint belecsíptem picit az angol gyarmatokba is. Vagyis izgalmasan alakul a helyzet, csak kellő időt kell még ahhoz nyernem, hogy a fejlesztések beérjenek és kellő mennyiségű haderőt tudjak felállítani a szovjet hadigépezet ellen. Kellemes a játék, stratégáknak kifejezetten ajánlott, talán még nincs olyan kiforrott, mint a HoI 2, de alakul. Sokan felróják neki a túl sok provinciát, amik közül nagyon sok elmondásuk szerint felesleges, mivel semmire nem szolgál (nem termel semmit, nem növeli a kapacitásunkat), és valóban az is igaz, hogy a térképre is rászorulna némi helyreigazítás, de ne legyünk telhetetlenek, idővel be fog ez érni.
Mostanában stratégiai lázban égek, de a második világháború után, vagy inkább azzal párhuzamosan átugrottam az űrbe, méghozzá egy régi kedvencemmel a Nexus: The Jupiter Incident-tel. A hányattatott sorsú játékról biztos sokan tudják, hogy még Imperium Galactica 3-nak indult, majd lett belőle Galaxis Andromeda, hogy végül Nexus néven jelenjen meg. Talán jobb is, hogy nem IG3 lett, mivel alapjaiban más ez mint a nagy klasszikus IG és IG 2. Itt az űrcsatákon van a hangsúly és a stratégiát a taktika váltja fel. Régen játszottam már a játékkal így újra kellett tanulni az egész irányítást, ami csak elsőre tűnik bonyolultnak, idővel teljesen kézre álló és jól használható. Így gyorsan le is zavartam jó pár küldetést és az Anglewing fedélzetén egyre előrébb hatoltam. Ami viszont még mindig nem tetszik az a hajók fejlesztése, valahogy nem jön be ez a koncepció.
Na és persze a Shenmue tízedik születésnapján hogy hagyhattam volna ki, hogy ne vegyem elő az örök kedvencet az örök kedvencnek számító konzolomon, a DC-n. Így ismét ámultam az elején lévő közjátékon, majd futottam a játékterembe, hogy döntögessem a QTE rekordokat. Valahogy ez a játék mindig jó hatással van rám, megnyugtat és szép emlékeket idéz.
A nosztalgia ezzel nem merült ki, a Shenmue után valamilyen oknál fogva az Ocarina of Time-ot volt kedvem előszedni, aminek még sosem jutottam a végére. Mentségemre legyen mondva, hogy ezt még a Wind Waker-rel szereztem be, vagyis jóval később a megjelenés után. De valahogy ez is olyan, mint a Shenmue, bár nem ébreszt bennem olyan érzéseket és nem tudok vele annyira azonosulni, mégis van benne valami magával ragadó, amire jó példa, hogy az abszolút játékmentes életet élő barátnőm is azóta kérdezgeti, hogy mikor Zeldázunk már. Bár ő inkább csak nézni szereti és osztogatni a tanácsokat, hogy merre menjek a „kismanóval”, de már ezért megéri. Úgyhogy az esti programok között szerepel egy kis Ocarina of Time. Érdekes, hogy se a Wind Waker se a Twilight Princess nem jött így be neki.
Érdekes módon viszont a kézi konzoljaim régóta nem kerültek elő a fiókból. Most azon gondolkodom, hogy a játékkínálat lett gyengébb vagy csak a szokásaim voltoztak az elmúlt időben. Valószínűleg az utóbbi mert azért jöttek ki jó játékok és még nagyon sok régebbi is van amivel még sokat lehetne játszani. Jut eszembe be kéne már fejezni a Professor Laytont is.
Szóval igazán új játékokra mostanság nem volt késztetés, majd talán az új évben. Az AvP-t asszem vétek lenne kihagynom, a C&C4-gyel még szemezgetek, de eddig még nem győzött meg, viszont a Metro 2033 hangulata az utolsó trailer alkalmával eléggé magával ragadott.
Ennyi lett volna így elsőre, talán egy picit rövid, talán egy picit felületes, de most ennyire futotta, majd talán a következő alkalommal jobban belemegyek a részletekbe is.
