Xbox 360 Games With Gold játékok augusztusban

Motocross Madness

Augusztus 1-től 15-ig tölthető le ingyen a Motocross Madness című Xbox Live Arcade játék. A cím nem véletlenül cseng ismerősen a veterán játékosok számára: a sorozat először 1998-ban tette tiszteletét, akkor még kizárólag PC-n, ezt két évvel később egy még sikeresebb folytatás követte. Bár a széria ezután hosszú pihenőre vonult, a Microsoft soha nem vált meg tőle, hogy aztán Xbox 360-on éledjen újjá a motokrosszos őrület.

A konzolos újraértelmezés viszont más, mint a korábbi részek, ez azonnal látszik a képek alapján is. Az új felvonás rajzfilmszerű grafikát és könnyedebb stílust kapott, a motorok nyergébe pedig saját Xbox Live Avatarjaink pattannak, természetesen az éppen aktuális öltözékükkel. Így akár az is megtörténhet, hogy az online versenyek során kis Master Chiefek vagy bérgyilkosok lesznek az ellenfeleink.

Motocross Madness Xbox 360

A játék alapját egy tulajdonképpen jól átgondolt fejlődési rendszer adja. A kezdeti versenyek után fokozatosan nyílnak meg további események, motorok, ruházat és egyéb extrák is, saját főhősünk pedig rendszeresen kap új trükköket és képességeket, amikkel még jobb eredményeket, még magasabb pontszámokat lehet elérni. Játékmódból és helyszínből nincs sok, de amik rendelkezésre állnak, azok korrekt, méretes és titkokkal alaposan megszórt arénák.

Hagyományos versenyek mellett vannak trükkcsaták, ahol a legmagasabb pontszámot összeügyeskedő játékos győz, a harmadik lehetőség pedig a szó szoros értelmében kincskeresés. Ilyenkor a pálya teljes egészében megnyílik, a feladat bejárni minden rejtett zegzugot és az ott elrejtett kincseket, érméket megtalálni és begyűjteni. Sok felszedhető cucc magasan a levegőben lóg, ezekhez megfelelő járműre, ügyességre és találékonyságra van szükség, első olvasatra ugyanis nem mindig egyértelmű, hogy mit hogyan lehet megszerezni.

Motocross Madness Xbox 360

A titkok megnyitása természetesen további fejlődéshez és még jobb felszerelésekhez vezet, ez adja a motivációt, és igazság szerint elég jól működik ez a rendszer. Félő volt, hogy ez a könnyed, vidám stílus a játékmenet és a minőség rovására megy, de szerencsére nem ez történt. Bár a Motocross Madnesst rendszeresen sújtják kisebb grafikai hibák (recés élek, akadozó képfrissítés, lassan reagáló menük), alapvetően egy igényes és élvezetes játékról van szó. Irányítása, "fizikája" teljesen korrekt, helyszínei látványosak és fantáziadúsak, még ha van köztük néhány igazán frusztráló is.

Végül nem szabad elfeledkezni az Xbox Live funkciókról sem. Az online versenyek jól pörögnek, nagyon szórakoztatóak, emellett jelen vannak a szokásos világranglisták is, de barátainkkal együtt közös célokat is teljesíthetünk (például megtett össztávolság, összes trükk stb.), amik mindenki számára további bónuszokkal járnak. Így van egyfajta klub jellege is a dolognak. A Motocross Madness elsőre nem látszik soknak, pedig egy nagyon kellemes, tartalmas, és a Live lehetőségeit jól kihasználó címről van szó, ami ingyenes letöltésként különösen jó választás a Gold előfizetők számára.

A Motocross Madness elérhető az Xbox Áruházból.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények