Wolfenstein: The Old Blood előzetes

Stílszerű bemutató

Bizonyára sokan emlékeznek a Wolfenstein 3D nevű játékra, amit sokan a mai, modern lövöldözős FPS játékok abszolút ősének, nagyapjának tekintenek. A program 1992. május 5-én jelent meg PC-re, de sokáig maradt divatban, hiszen a 3D megoldások, a frappáns játékelemek és a rejtett tárgyak szó szerint magukkal ragadták a játékosokat. Majdnem 10 év elteltével, 2001-ben próbálkoztak először a játék folytatásával, a Return to Castle Wolfenstein egyáltalán nem sikerült rosszul, de átütő sikert sem hozott a sorozat történetében.

6 évvel ezelőtt gondolták másodszor, hogy érdemes lehet felfrissíteni a Wolfenstein-szériát, a harmadik rész azonban már korántsem volt annyira sikeres, mint elődei, ezért sokáig úgy tűnt, hogy a legendás programsorozat ideje lejárt. A Machinegames és a Bethesda azonban közösen belefogott egy új részbe, a végeredmény pedig nagyon jól sikerült, a Wolfenstein: The New Order grafikailag, játékmenetben és történetben is sok újítást hozott, a belefektetett munka pedig meghozta a gyümölcsét, a multiplatform játékból rengeteget eladtak az elmúlt nem egész 1 év során.

Wolfenstein: The Old Blood előzetes
[+]

A Wolfenstein: The Old Blood ennek a sikeres játéknak egy nagyobb kiegészítője, ami önállóan is működik, az alapjáték tehát nem szükséges ahhoz, hogy megismerkedjünk a két új pályával és a többi újdonsággal. A kiegészítő digitális változatát május 5-étől lehet majd letölteni, ez stílszerűen pont 23 évvel van az eredeti Wolfenstein 3D bemutatása után.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények