Amerika elveszett
Kevés játék kezdődik úgy, hogy hősünk belei lógnak kifelé a hasából, de hát a New Colossus viszonylag kevés dolgot csinál úgy, mint mások. A Starbreeze egykori fejlesztőiből összeállt svéd MachineGames a maga útját járja, és ez sok szempontból nagyszerű eredményeket szül. Ki gondolta volna például, hogy minden FPS-ek atyjának távoli leszármazottja majd történetét illetően kaphat díjakat? Senki, vagy legalábbis én egész biztosan nem – pedig a három évvel ezelőtti New Ordere téren remekül muzsikált, és a nácivadászatot ritka élvezetes csomagban tálalta.
No de ott tartottunk, hogy régi barátunk, William Blazkowicz belei csak részben tartózkodnak testén belül, és nohaaz előd minden életben maradt karaktere ott nyüzsög körülötte, az eredmény csak félsiker, egész pontosan egy öthónapos kóma, amelyből sebekkel borított hősünk akkor ébred fel, amikor az otthonául szolgáló kolosszális tengeralattjárót megtámadja régi ismerőse, Frau Engel. Ahogy azt millió trailer bemutatta, az első pályát kerekesszékben gurulva töltjük, ami ugyan az irányíthatóságnak betesz kicsit, ám az meglehetősen vidám dolog, ahogy a nácikat ebből a szögből, kis nyikorgás közepettecsonkoljuk baltával, égetjük hamuvá lézerrel, és lőjük halomra gépfegyverekkel.
[+]
A tengeralattjáró kiszabadítását, majd az annak belsejében rejtőző falunyi náci kegyetlen kipusztítását követően a KreisauCircle, vagyis kis lázadó seregletünk Amerikába utazik, hogy New Yorkból elindulva, mindig a helyi erők segítségével turnézza végig a már cseppet sem egyesült államokat. Merthogy ebben az alternatív világban a nácik leatomozták a „szabadság földjét”, és az országnyi romok közt épségben maradt vidékeket vaskézzel uralják, sokszor a Ku-Klux-Klannal egyetértésben.
[+]
A Homefront-sorozat hasonló országmentő akciót akart bemutatni, de ott talán túlságosan a realizmusra koncentráltak a fejlesztők – a Wolfenstein viszont ebből nem kér. Itt hatalmas, horogkeresztes lépegetők, félig kiberizáltsupersoldatok és persze az elkerülhetetlen dobermannok vadásznak ránk, lényegében percnyi szünet nélkül. És mivel Blazkowicz nincs a lehető legjobb passzban, egy futurisztikus, erősen anime-jegyeket felmutató kinézetű páncélba bújva kell küzdenie. Ez lefordítva néhány extra képességet (hatalmas ugrások, berúgható felületek stb.) jelent, amelyeknek köszönhetően a játék tempója kicsit megnőtt.
[+]
A külön gombbal felszedendő gyógy- és lőszerek, illetve páncéldarabok intézménye visszatér az elődből (ezt-azt már magunktól is felszedünk, de a dolgok nagyját még manuálisan kell felmarni), mint ahogy a riadót fújó, ezért optimális esetben elsőként, lopva levadászandó tisztek is itt vannak. A lopakodás furcsa kettősséget mutat: az ellenfelek ugyan azt nem veszik észre, ha egy kollégájuk baltával kettészedett testén tapicskolnak, ám minden figyelmetlen mozdulatot riadóval torolnak meg, és ha valaki észrevett minket, hát a környék minden katonája azonnal tudni fogja, hogy hol vagyunk. Könnyebb fokozatokon (beleértve a normált is) sokszor nem is érdemes vesződni ezzel, de a magasabb szinteken az extra élmény jókora részét az adja, ahogy próbálunk minél több ellenfelet a riadó aktiválása nélkül kiiktatni, majd amikor ez elkerülhetetlenül kudarcba fordul, próbáljuk a végtelen erősítést hívó tisztet valahogy kiiktatni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
