Egy furcsa utazás története
Egy ideje visszatérő vita a játékosok körében, hogy pontosan mi számít játéknak, mennyi interakció, mennyi szabadság kell ahhoz, hogy egyáltalán játékmenetről beszélhessünk. Az utóbbi években ugyanis elszaporodtak a minimális közreműködést igénylő látvány-játékok, interaktív történetek, filmszerű alkotások, amik nehezen skatulyázhatók be egyik vagy másik kategóriába. Vajon pár gombnyomogatástól játék lesz-e valami, vagy nevezzük inkább interaktív művészetnek, aminek értéke egy konzolon erősen megkérdőjelezhető?
Az olasz Santa Ragione csapata aztán tényleg magas labdát adott ehhez a témához. Új „játékuk”, a Wheels of Aurelia ugyanis rendelkezik azokkal a kvalitásokkal, amik egy indie videojátékhoz szükségesek (újrajátszhatóság, hangulat, interaktivitás), ugyanakkor nehéz konkrét videojátéknak nevezni, mert ha akarjuk, még a kontrollerhez se kell érnünk a végigjátszásához. Úgy értem, konkrétan ez a helyzet: achievement jár érte, ha hozzá sem nyúlunk az irányítóhoz a játék végéig. Na, most akkor ez vajon micsoda? Leginkább úgy lehetne jellemezni: egy érdekes koncepció.
A játék (nevezzük így, mert technikailag mégiscsak egy PC, Xbox One, PS4 játékról beszélünk) története dióhéjban annyi, hogy 1978-ban járunk, Olaszországban, ahol egy erősen lázadó stílusú hölgy, Lella Észak felé indul, hogy eljusson Franciaországba. Útközben megismerkedik egy másik nővel, akit magával visz az útra – és itt kezdődik a kaland, ami választásainktól függően 16 eltérő befejezésben érhet véget. Hogy hogyan alakul Lella és Olga kapcsolata (itt hagyományos barátságról beszélünk elsősorban, mielőtt valaki másra gondolna), illetve hogyan alakul az ő, valamint az út mellett ácsorgó stopposok élete, az a beszélgetésekről, és választott útvonalunktól függ.
Egy egyszerű autóút sokféleképp alakulhat. Furcsa útitársak, bizarr alakok, rejtélyes stopposok, de az is lehet, hogy illegális autóversenybe vagy bankrablásba keveredünk út közben. Ha valamit, a Wheels of Aurelia ezt nagyon jól csinálja. Minél többet játszunk vele, annál többet mutat a szereplőkből, a háttértörténetből, miközben afféle korrajzot is elénk skiccel. A ’70-es évek végi Olaszország nyüzsgő vidék volt, terrorizmussal, feminista mozgalmakkal, politikai viharokkal, és ezek mind-mind előjönnek a beszélgetések során, más egyéb felnőtt témákkal együtt. Éppen ezért a játék mondanivalója nem ajánlható mindenkinek – nyitott és érett gondolkodást követel meg, különben még annyi értéket sem kapunk vissza belőle, amennyit fizettünk érte.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
