Pancsolás

Sokféle játékos van: vannak, akik a százórás, kőkemény kihívásokat nyújtó játékokat imádják, és vannak, akik kontrollerrel a kézben inkább lazítani akarnak, és krónikus időhiányuk miatt nem bánják, ha egy program tíz óra alatt mindenestül kiismerhető és befejezhető. A Wavetale teljesen nyíltan felvállalva – mi több, büszkén – az utóbbi csoportnak készült, és ennek ismeretében már a részletek boncolgatása előtt mindenki be tudja sorolni, hogy mennyire érdeklik a vízzel borított bolygón folytatott kalandozások.

A Wavetale hőse a fiatal Sigrid, akit meglehetősen morcos nagymamája nevelget egy, a helyi világítótoronynak otthont adó, a tengerből éppcsak kilógó kopár szigeten. Mint megtudjuk, bár a háború, és az azt követő áradás már maguk is rendkívül pusztítók voltak, de ez még nem tette teljesen tönkre a túlélők életét. Nem, ezt a feladatot mindenki szerint a repülő hajójukból fekete, halálos ködöt köpködő banditák vállalták magukra, akik ezzel az ördögi anyaggal elvágták egymástól az aprócska közösségek maradékát is. A világítótorony fénye az egyetlen fegyver a dögletes felhők ellen, de amikor elindul a játék, az éppen energiahiány miatt kikapcsolva erőtlenül nyúlik az ég felé.

[+]

Természetesen első feladatunk a fehér puffancsok formáját felöltő energialények befogása lesz a legközelebbi szigetecskéken – emitt egy még a régi, gondtalan világot idéző óriáskerék, amott egy magasba nyúló daru lóg ki a hullámok közül. Normál esetben a közlekedés kizárólag hajóval lehetséges, hiszen a víz mélyén halálos bestiák lesnek áldozatra, de Sigrid, nyilván, kivételt jelent. A kékhajú lányt a játék indulásakor egy szökőár ragadja el, a pusztító csapás azonban nem végez vele – sőt, az égig érő vízfal mélyén megpillantott ismeretlen lény még a segítségét is felajánlja neki. Innentől kezdve hősünk képes lesz a vízen járásra, a hullámokon siklásra, a delfinezésre – vagyis megnyílik előtte a teljes világ, vagy legalábbis azon része, ahová az utat nem zárja el a fekete köd.

[+]

A Wavetale innentől kezdve meglehetősen kiszámítható formában zajlik: szigetecskéről szigetecskére evickélünk, mindenhol aktiválva valami ősi gépezetet, ami így vagy úgy segíti harcunkat a fekete pára ellen. Néha az otthoni világítótoronyba kell visszacsatolni távoli generátorok energiáját, máskor óriási tornyok megmászása után kapcsolhatjuk be az azok tetején levő masinákat, vagy éppen egy riasztóan nagy robot-vízikígyót kell taccsra tenni tűzokádó kémények aktiválásával. Hajóroncsok, a vízből kilógó egykori felüljárók romjai, és egyéb, az elmúlásról mesélő helyszínek várnak ránk. Mindig pontosan látható, hogy hová kell mennünk, és a kevéske extra feladat is mindig a fő csapásirány mentén található tárgyak összegyűjtését vagy emberek megmentését foglalja magába.

Élményfürdő?

A „logikai” feladatok kimerülnek a továbbvezető utat újra és újra megnyitó gépek aktiválásában, a gyűjtögetnivalókat csak különféle ruhákra és frizurákra lehet csak beváltani, és mivel Sigrid nem sérül lepottyanáskor, a platformrészeken sem fogunk idegeskedni. És ha már itt tartunk: a harc sem különösebben fontos eleme a játéknak. Néha kell persze a fekete tintába burkolt lényeket hálónkkal csapkodni, de ez sem okoz majd stresszt: alig van néhány eltérő ellenfél, és azok is jóval kevésbé agresszívak, mint a legtöbb hasonló játékban – nemhogy egyszer sem haltam meg a végigjátszás alatt, de megsérülni is csak a végső csatában sikerült. Ez nem dicsekvés – egyszerűen tényleg nem úgy van felépítve a játék, hogy mechanikus kihívásokat állítson a játékosok elé, hanem úgy, hogy lazán elnyúlva a kanapén, totális koncentráció nélkül is szórakoztasson. Ezt a megállapítást nem valamiféle metsző kritikának szánom – hisz nem kell minden játéknak egyformának lennie –, de mindenkinek érdemes ezt tudnia a vásárlás előtt. (Már csak azért is, mert meglehetősen drága játékról van szó: 30 euró vagy 10.600 forint az ára.)

[+]

A Wavetale a relaxálásról szól, a nap által gyönyörűen átvilágított hullámokon való siklásról, a száz méteres magasságból indított tökéletes fejesugrásokról, és úgy általában a kecses mozgás élményéről. Mert hiába egyszerű a Wavetale harcrendszere vagy felépítése, Sigrid mozgatása magával ragadó élményt jelent. A futás, a dupla ugrás, a suhanás, a levegőben siklás nagyszerűen kombinálhatók össze, és mindez az ősi idők maradványaival teli, alattunk folyamatosan mozgó óceánban még különlegesebb hangulatot teremt. Szintén jó érzés a fehér szikrákkal jelölt tárgyakhoz húzni magunkat, főleg, amikor nagyobb építményeket így pár pillanat alatt meg lehet mászni – a már említett robotkígyó fejéhez való eljutás például minden egyszerűsége ellenére is kifejezetten hangulatos rész volt!

[+]

Mindez azonban sajnos nem jelenti azt, hogy a játék hibátlanul szolgálná ki azokat, akik valami relaxáló dologra vágynának. Van az a szint, ahol a „direkt egyszerű” átmegy sekélyesbe, és a Wavetale harcrendszere sajnos nálam erre a szintre került: nincs ritmusa, nincsenek eltérő fegyverek vagy megnyitható támadások, a letottyanós támadással pedig minden egyes csata könnyedén megnyerhető. Szintén idegesítő volt a pocsék térkép is, amire szerencsére addig nincs szükség, amíg a sztori tart, de ha utána szeretnénk bepótolni mondjuk a négy versenyt, akkor ez nem sokat fog segíteni. Bár a játék második felében van egy kötelező nagy fordulat és megható lezárás, a történet, a világ még így sem válik igazán érdekessé – ennél jóval kisebb tétekből az A Short Hike például nagyságrendekkel nagyobb drámát tudott kerekíteni.

[+]

A Wavetale tehát inkább a hangulatról, a keserédes, de mégis optimista narratíváról, illetve az élvezetes vízen siklásról szól, mintsem komplexitásról és kihívásról. Történetének végére legfeljebb öt-hat óra alatt mindenki eljut majd, és bár emlékezetes, sokáig velünk élő játéknak semmiképpen nem nevezném, az ugyanilyen biztos, hogy a „szerethető” jelző jól illik rá. Az kérdéses persze, hogy ilyen áron szükségünk van-e erre egy ekkora szoftveráradatban – de egy jelentősebb leárazásnál szerintem érdemes beruházni rá, ha valaki tényleg egy lazítós, nulla feszültséget generáló játékra vágyik.

A Wavetale egy évig Stadia-exkluzív volt, most PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Switch-re, illetve Xbox konzolokra jelent meg.

Összefoglalás

Játékmenetét, felépítését tekintve egyszerű játék a Wavetale, de ez nem jelenti azt, hogy ténylegesen rossz lenne – egyszerűen azoknak készült, akik tényleg lazítani akarnak a videojátékokkal. Stílusosan néz ki, élmény közlekedni és manőverezni tengerrel borított világában, de a végigjátszást követő héten már nem nagyon fogunk emlékezni eseményeire.

A Wavetale legjobb pontjai:

• Már maga a mozgás is élmény;
• szerethető főhős, érdekes világ.

A Wavetale leggyengébb részei:

• Túlárazottnak tartom;
• használhatatlan térkép.

Bényi László