Első oldal

Végignézve az Off és Online magazinokat, megdöbbenésünkre mindenhol agyon van ajnározva az új CoD. A játékot kipróbáltuk több platformon is, és különböző furcsaságokkal találkoztunk, amit vagy szándékosan hagytak ki bemutatók nagy részéből, vagy csak nálunk jelentkezhettek. Mindenesetre úgy gondoltuk, hogy ismételten szemben úszunk az árral, és felvesszük a harcot a hypegépezet következő fogaskerekével, a Call of Duty: Black Ops-szal.

Kezdjük a legelső dologgal, amivel szembe kerülünk. Főhősünk, Alex Mason (nem, nem Alec, ő a Red Faction főhőse volt, neki volt egy kis szabadsága azt tekintve, hogy mit akar csinálni, mind emellett azért fontos megemlíteni, hogy még kinézetre is hasonlóak, úgyhogy puff, máris egy  - pont). Szóval, Alex le van kötözve, és vallatják. Meglepő, de az első CoD aminek egyben van a története, nem ugrálunk karakterek között (igazából de), és úgy az egész sokkal összeszedettebbnek tűnik, mint az eddigi részek, de még így is csak rövid pihenésre ad lehetőséget a játék amúgy eszméletlen pörgése közepette, és mire belelendülnénk, hogy odafigyeljünk, hogy miért is záporoznak körülöttünk golyók, már záporoznak is megint, így ez itt sem dominál azon által, hogy a végén egy kellemes csattanót rejtettek, amire bár számítottam, mégis megmosolyogtatott. (+ pont) Van benne kattingatós taktikai rész, ahol egy Black Birdről kell egységeket irányítani a hóban, ami felettébb szórakoztató, és minden alkalommal, amikor házba kell bevonulni, akkor bezoomol hősünk fejébe a kamera, ami megint egy érdekes egyveleget képez ( + pont), de a játék többi része igazi „voltmár” hangulatot áraszt.

A második, amivel szembesültünk, az körülbelül úgy jellemezhető, hogy „BleeeEEEEeEEeEE”. Mindez akkor történik, amikor az első karakter felénk fordul, és ledöbbenünk, hogy mennyire alacsony felbontású a konzolokon a játék néhány karaktere, ráadásul pont a fontosabb mellékszereplők. Grafikai orgazmus nem  nagyon kerülget minket, ha elnézzük a játékot – erre talán indokot ad, hogy a Black Ops az Infinity Ward által fejlesztett “IW Engine” 3 (elvileg frissített) verzióját használja (összehasonlításképpen – a Modern Warfare 2 a 4.0-át használta). Természetesen belemehetünk abba, hogy az engine forráskódja az ID Tech 3-ra alapszik (tehát a Quake 3 engine más néven) és azt írta át az IW majd most pedig részben a Treyarch. Csak a gond ott van, hogy az engine nem csak a grafikáért, hanem az MI-ért is felelős. És elnézve a MI idiotizmusát lehet hogy licenszelni kellett volna a 4.0-át – erről majd később.

Még ha ettől el is tekintünk, akkor ott van azaz érzés, hogy a Treyarch megpróbált mindent megtenni, hogy átvegye az Infinity Ward helyét, és ők legyenek az a csapat, akiket innentől a CoD-dal együtt említünk. Vagyis: az alapvető probléma a játékkal ott van, hogy a Treyarch nem azzal akart nagyot alkotni, hogy kidob egy olyan Call of Duty-t, ahol fejlettebb minden, hanem az eddigi dolgokat akarták még:

- Nagyobbá

- Szebbé (nem sikerült)

- Látványosabbá

tenni úgy, hogy közben a játékosnak egy professzor folyamatosan adrenalin injekciót ad a gerincvelejébe a garantált hatásért.

Ez kb. olyan, mint amikor a barátnőd volt pasija tuningolta a kedves hölgy verdáját, te meg tesztoszteron-túltengésed közepette úgy gondolod, hogy te tudod ezt jobban is. Mégsem azzal kezded, hogy új autó, vagy mondjuk motor, futómű, stb, hanem fogod és még jobban leülteted, még nagyobb szárny hátulra, még nagyobb zene belül…ami ugye garantáltan tetszeni fog a susinacis arcoknak, de továbbra is a kapaszkodósávban döcögsz vele felfelé.

Ez gyakorlatban úgy valósul meg, hogy még több halál közeli jelenetet látunk, még több belassításos „nagyfémtárgy” repül el a fejünktől egy centire, és még többször felborul az éppen aktuális járművünk, ami után bágyadtan kóborlunk egy rövid ideig. Akárhogy nézem, a Modern Warfare 1-2 még mindig hitelesebbnek tűnik, úgy, hogy ott az arcunkba robbantanak egy atombombát, és utolsó leheletből győztük le a fő gonoszokat a játék végén mindkét alkalommal (mint ahogy itt is). Röviden, míg az IW felvett egy Ridley Scottos Black Hawk Down szerű hangulatot és játékmenetet, két rész alatt azt próbálva bemutatni, hogy a háború bizony szomorú és végzetes kimenetelű dolog, a Black Ops pedig olyan, mintha ezt egy Michael Bay féle film kettéfejelné, ami látványos és pörög, leköt de nem gondolsz bele, hogy ez mennyire buta, elvégre minden irányból nagyokat robban.

Amikor épp nem robban valami lassítások közepette, akkor jön maga a játék. A hangulat meglenne, ha érdemi játékélmény is lenne mögötte, de a játék annyira bugyután van szkriptelve, hogy nincs több dolgunk, mint betérdelni egy fedezék mögé, becélozni a hozzánk legközelebb eső ellenfél fejét (ami mellesleg legtöbbször kilóg a fedezékből). Majd megvárjuk, míg a második legközelebbi átfut a helyére, és felveszi pontosan ugyanazt a pózt, hogy újra lenyomhassuk az egérgombot/triggert míg csapattársaink előrébb nem jutnak a következő számukra leszkriptelt pozícióba, és így mi is előre nem mehetünk. Nagyrészt ez a felállás, ilyenkor éreztem úgy, hogy egy filmet néznék, ami gombnyomásra megy tovább, amúgy pauzálva marad, és az egészben abszolút semmi interakció nincs. A kínosabb rész az, amikor nem ezt csináljuk. Előrébb - oldalrább haladással próbálkozva meghalunk azzal, hogy „elmaradtál a csapattársaidtól”, vagy láthatatlan falakba ütközünk. Ha pedig olyan szkripthez érkezünk, a jól megszokott „addig spawnolnak, amíg egy pontot át nem lépsz” szituáció lép fel. A személyes kedvencem a „Mason, robbantsd fel a hordókat!” szitu volt, ahol a csapattársak egy helyben guggolva üvöltöttek rám, én meg büszkén odarohantam az első telepített nagy kaliberű gépágyúhoz, hogy:

–HÁHÁ, most jól lelövöm a hordókat.

Aztán 1000 golyó és minden lehetséges sorrend után rájöttem, hogy itt bizony más lesz a megoldás. Gondoltam lehet, hogy valami menő animáció lesz, ha odamegyek. Itt óriási meglepődésemre tényleg az lett, ugyanis úriemberünk nem mással, mint a késével gyújtja be a hordókat. Miután elcsesztem vagy 15 percet az életemből, nagyon örültem, hogy még mindig a realitás mezsgyéin járkálunk. Amikor pedig épp nem ilyen gondjaink vannak, akkor egyszerűen csak azon gondolkodunk, hogy a gyakorlatilag nem létező MI szkriptjét kínai, vagy ’neadjisten vietnámi gyerekek outsourceolták-e, mert nem egyszer fordult elő, hogy falba akadtak, egy méteres távolságot öt méteres sugarú kört leírva tesznek meg, és olyannal is találkoztunk, hogy a fedezékünkben, szó szerint mellettünk(!) gubbasztó ellenfél hátrafelé tüzel, ránk sem hederítve, vagy lelövés után lufimód a levegőbe repültek, majd rongybabaként a földre estek.

Persze most mondhatja mindenki, hogy de a bugok nagy része ki lett javítva, de a fórumokat elnézegetve nekem nem ez jön le. A PC verzió telepítése után a játék szabályos diavetítés volt már a menü alatt is, a taskmanagert elnézegetve úgy, hogy a Steam annyira rápörgött, hogy magára a játékra nem maradt erőforrásunk. PS3 alatt meccsek után random kidobált a játék azzal, hogy „Disconnected due to transmission Error”, boxon a késelés elég sokszor nem működött multiban, és mindez csak a jéghegy csúcsa.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!