Train Sim World 2 teszt

Tovább száguldanak a vonatok a Dovetail Games szimulátorában, amiben most már akár londoni metrót is vezethetünk, és kaptunk néhány érdekes újdonságot is.

A vonat nem vár

A brit illetőségű, szimulátor játékairól ismert Dovetail Games 2018-ban jelentkezett először konzolos vonatszimulátorával, amely később több kiegészítőt és ráncfelvarrást is megélt. Bár sok szempontból kritizálható, a Train Sim World sorozat a műfaj ürességének köszönhetően jelenleg a legjobb ilyen jellegű cím, ami széles körben elérhető, és azért saját jogán is egy korrekt, jól kidolgozott szimulátor. Most megérkezett a Train Sim World 2, ami egyszerre folytatás és amolyan felújítás, ez a kettős hozzáállás pedig egyaránt ad okot örülni és bosszankodni is.

A Train Sim World 2 tulajdonképpen ott folytatja, ahol az előd abbahagyta – az alapok tehát nem változtak. Miután választunk egyet a rendelkezésre álló avatárok közül, feladatunk, hogy a világ különböző vasúti útvonalain üzembe helyezzük és vezessük a helyi vonatokat. A rendben elvégzett feladatokért úgynevezett Akció Pontokat (Action Point) kapunk, amik segítségével szintet léphetünk. Játékmeneti jelentősége nincs, de legalább ad valami plusz motivációt a folyamatos fejlődés illúziója. Nem a hagyományos értelemben vett „játékról", hanem szimulátorról beszélünk, vagyis itt nincs történet, dráma, nagyszabású karrier, egyszerűen csak a vonatok, a rendelkezésre álló menetrendek, illetve előre beállított feladatok, úgynevezett Szcenáriók, amik néhány különleges körülménnyel (például időjárás, meghibásodások vagy egyedi célok) fűszerezik a monoton járatokat.

Minden útvonalhoz és vonathoz tartozik egy-egy tréning modul, ahol megismerhetjük az adott mozdony üzembe helyezését, a már említett Szcenáriók mellett pedig egy teljes, 24 órás menetrend is adott, amin az összes járatot külön-külön végigvezethetjük. Ez útvonalanként alsóhangon több tízórányi játékidőt, vagy még annál is többet jelent. Mindezt a Journey mód fogja össze, ami tulajdonképpen nem tesz mást, mind összefűzi a már említett tevékenységeket. A tréningeket, szcenáriókat és a rendes napi menetrendet adagolja egymás után, így aki nem akar saját maga a tevékenységek kiválasztásával bajlódni, az egyszerűen, egymás után is megcsinálhatja őket. A Train Sim Worldben egyébként nem muszáj vezetni sem: ha akarjuk, gyalogszerrel is ellátogathatunk a helyszínekre, felülhetünk bármelyik menetrend szerinti vonatra, és utasként is élvezhetjük a tájat. Érdemes felfedezni a többé-kevésbé nyílt terepeket és vasútállomásokat is, mert minden útvonalon száz rejtett gyűjtögetnivaló vár, feladatok formájában: térképeket és táblákat kell kihelyezni, újságos bódékat kell feltölteni, elsősegély dobozokat pótolni, és így tovább. Jópofa, időrabló tevékenység annak, akit a vonatvezetés mellett ez is érdekel.

A Train Sim World 2-be három útvonal került: a Sand Patch Grade a PC-s masinisztáknak már ismerős lehet, hiszen ez a CSX: Heavy Haul felújított, és konzolokra optimalizált változata. A Schnellfahrstrecke Köln – Aachen egy német, nagysebességű vasút, míg a Bakerloo Line egy londoni metró, illetve elővárosi vonal. A három szakasz elég jól bemutatja a szimulátor kihívásait, a sűrű városi közlekedéstől a szupergyors expresszen át a teherszállítás gázolajszagú feladataiig. Aki a Deluxe Edition-t választja, ezek mellé megkapja még az East Coastway brit vonalat, amely a korábbi kiegészítők egyike, és amit a fejlesztők „Megőrzött Gyűjteménynek" (Preserved Colledtion) hívnak. Ezek a régebbi útvonalak fokozatosan kerülnek át a TSW 2-be, és aki korábban már megvette, ingyen letöltheti őket az új játékhoz is.

Train Sim World 2 Xbox One

A Train Sim World alatt a Dovetail saját fejlesztésű SimuGraph motorja dohog, amely az élethű szimulációért felel, a grafikáról pedig az Unreal Engine 4.25 gondoskodik, ami hatékonyságban és teljesítményben mindenképp előrelépés az előző részben használt UE 4.13-hoz képest. (Bár konzolokon ez sem jelent csodát, de erről egy kicsit később.) Habár a felszínen a játék egy kifejezetten ingerszegény, monoton terméknek tűnik, valójában komoly szimulátorról beszélhetünk, amely nemcsak a vonatok mozgását és fizikáját modellezi élethűen, de az egyes útvonalak jelzőberendezéseit, jelrendszereit is. A kihívás elég jól testre szabható, így abszolút kazuár módon is nyomhatjuk a gázkart, de aki komolyabban el akar benne mélyedni, megteheti. Egész sokat lehet tanulni belőle, az alapvető fogalmaktól a működési elvekig (összetettségére jellemző, hogy a játék producere nemrég a német vonatok biztonsági rendszereiről tartott előadást). A második részben használt SimuGraph már a kerekek tapadásvesztését is szimulálja: esős vagy havas időben oda kell figyelni, nehogy túl nagy erővel próbáljunk gyorsítani vagy megállni, mert a kerekek elcsúsznak a sínen, és könnyű túlszaladni a megállókon, vagy egy helyben vergődni egy nehezebb rakománnyal.

Újdonságok és bosszúságok

Bár a Train Sim World 2 nem tér el alapvetően az előző epizódtól, és úgy tűnik, mintha nem is lenne több egy kisebb ráncfelvarrásnál, a fejlesztők azért szerencsére több jelentős újdonsággal is készültek. Az első mindjárt a már említett hatékonyabb teljesítményből fakad. A játék végre fut annyira „jól" (ezt tegyük vastag idézőjelbe), hogy belefért a 4K támogatás az erősebb konzolokon. 4K módban a szimulátor sokkal szebb, borotvaéles képet ad, a tökéletes képminőség mellett viszont a teljesítmény komoly csorbát szenved. 1080p (HD) módban a megszokott látványt kapjuk, az elődnél valamivel jobb képfrissítéssel. Most már előfordul, hogy száguldozva is 60 fps-t kapunk, bár az átlag inkább valahol a 30 és 60 között van. Instabil, szaggat, és rendszeresen akadozik, de legalább jövőbiztos: a néhány hónap múlva érkező következő generációs konzolokon remélhetőleg tükörsimán élvezhetjük majd 4K-ban is, és legalább nem akkor kell majd könyörögnünk a patch-ért.

Érdekesebb, és a játékmenetet is érintő újdonság a TSW 2-ben a Scenario Designer, amit magyarul talán Feladattervezőnek hívhatnánk (ha lenne benne magyar nyelv – de nincs). Ez egy teljesen új mód, amellyel a kiválasztott útvonalon saját magunk számára hozhatunk létre járatokat. Megadhatjuk, milyen vonatot vezetünk, mikor indul, hol áll meg, a vonalat pedig gépi szerelvényekkel is benépesíthetjük. Külön érdekes az Off the Rails mód, amivel megkerülhető mindenféle előírás, és szabadon lehet vele ökörködni. Elektromos mozdony a dízel útvonalakon, tehervonat a metróalagútban, vagy bármi más – ha ezt bekapcsoljuk, nincsenek megkötések.

A másik jelentős újdonság a festésszerkesztő. Az új játékban szereplő, illetve a jövőben bekerülő vonatokat szabadon átpingálhatjuk. A fejlesztők nem titkoltan a Forza sorozatból vették át az ötletet, a festőműhely is hasonlóan működik, bár jóval kevésbé intuitív a kezelése. Kocsinként 300 réteget helyezhetünk el a vonaton, az így átfestett szerelvényeket aztán a saját szcenárióinkban használhatjuk. Jelen állapotában mindkét eszköz igencsak fapados, de kezdetnek nem rossz, az pedig ígéretes, hogy a fejlesztők rendszeresen bővíteni fogják ezek lehetőségeit.

Az élethűbb fizika, a hatékonyabb működés, a feladattervező, a festésszerkesztő, na és persze a vadonatúj útvonalak miatt a Train Sim World 2 mindenképp jó befektetés annak, akit érdekelnek a vonatok, és szeretne egy komolyabb szimulátort ebben a témában. Az is piros pont, hogy a korábbi részhez (Train Sim World 2020) megvásárolt kiegészítők nagy része is idővel bekerül az új játékba, így azok a tartalmak nem vesznek el. A fejlesztők célja, hogy a TSW afféle platformként működjön, és a belé fektetett pénzt ne bukjuk el csak azért, mert kijön egy új verzió. Ez szép vízió, csak sajnos a megvalósítása nem sikerült tökéletesen.

Train Sim World 2 Xbox One

A probléma az, hogy a régebbi útvonalak integrációja az új játékba korántsem tökéletes. Az még a legkisebb gond, hogy a hozzájuk tartozó achievementeket / trófeákat újra meg kell szerezni. Az már viszont bajosabb, hogy a második részhez kidolgozott új, „Immersion" nevű kontroller gombkiosztást ezek az útvonalak nem támogatják. Így a játékban most két, részben eltérő irányítási módot kell használni, a régit a régi, az újat az új útvonalakon. És még egy dolog: a Preserved Collection tartalmak a feladatszerkesztőt támogatják, a régi vonatokat festeni viszont nem lehet. A tartalmak áthozatala tehát csak félig sikerült. Örömteli, hogy itt vannak, plusz ezek is jobban futnak, mint korábban, de nagyon zavaró az a kettősség, ami a régi és új tartalmakat választja el.

Van még hely a fejlődésre

Az előző oldalon felhozott negatívumok, persze, jó eséllyel nem mindenkit fognak elriasztani, annál is inkább, mivel szimulátorról van szó, amelynek célközönsége azért más, mint a hagyományos, intenzívebb játékoké. Azt feltétlenül el kell ismerni, hogy akár korábbi, akár új tartalomról van szó, a Train Sim World 2 egy kifejezetten élvezetes, és időnként egész látványos produkció, amelynek értékei az élethűségében és a komplexitásában vannak. Nyilvánvaló, hogy ha valaki nem bírja a monotonitást, az egyre csak ismétlődő feladatokat, ha nem érdekli, mi az a PZB, LZB vagy Sifa, vagy nem abban lát szórakozást, hogy szemaforokra meredjen, akkor ez a szimulátor nem neki való. Ellenben aki kicsit is érdeklődik a vonatok iránt, az a remek skálázhatóság, ki-bekapcsolható vizuális segítségek és a többnyire intuitív, kényelmes kezelés miatt rengeteg időt eltölthet vele.

Amit szimulációban domborít, játékként annyit el is veszít fényéből a TSW 2, szimplán azért, mert technikailag továbbra is gyenge és kiforratlan. Magával a látvánnyal még nem is lenne gond, a vonatok szívvel-lélekkel kidolgozott, aprólékos járművek, ám az instabil teljesítmény és a folyamatos akadozás szünet nélkül rányomja a bélyegét az élményre. Nem tragikus, sőt jobb, mint az előző kiadásban, de így is messze van a modern konzolokon elfogadható szinttől. Az élményt további átgondolatlanságok, kisebb-nagyobb bugok torzítják tovább, szinte minden útvonalon találni valami problémát, átváltani nem akaró szemafort, teljesíthetetlen járatot, működési anomáliát, és még sorolhatnánk. A fejlesztők sajnos nem arról híresek, hogy ezeket a bugokat sietve kigyomlálnák, úgyhogy ez olyasmi, amivel ebben a szimulátorban továbbra is együtt kell élni.

Train Sim World 2 Xbox One

Játékként közepesnél csak éppen jobb, szimulátorként viszont remek produkció a Train Sim World 2, ami előtt fényesnek tűnő jövő áll. A bevont külső fejlesztőknek köszönhetően több tartalom készül hozzá, mint valaha (végre olyan útvonalak is érkeznek, mint Svájc vagy a francia TGV), a next-gen konzolok megjelenésével pedig remélhetőleg a teljesítménybeli problémáknak is búcsút inthetünk. Ha így lesz, akkor a Train Sim World sorozat végre konzolon is a szimulátor műfaj legjobbjai közé tartozhat majd, amibe érdemes időt és pénzt fektetni azoknak, akiket érdekel a vonatok látványos világa. A hatalmas ugrás elmaradt, de kis lépésnek teljesen korrekt, jó szívvel ajánlható darab.

Pro:

  • élethű, komplex szimuláció;
  • érdekes, új útvonalak, változatosabb jövőbeni tartalmak ígérete;
  • szcenárió tervező;
  • festőműhely;
  • 4K támogatás és valamivel jobb teljesítmény…

Kontra:

  • …de még így is súlyos képfrissítési gondok és akadozás;
  • a régebbi tartalmak slendrián integrációja;
  • zavaró „kettős" irányítási rendszer;
  • kisebb bugok és átgondolatlanságok egész sora.

70

A Train Sim World 2 PC-re, Xbox One-ra és PS4-re érhető el.

dreampage

Azóta történt

  • New Super Lucky’s Tale teszt

    A Playful Studios nagykonzolokra is elhozta a ráncfelvarrott platformerét, úgyhogy Lucky, a kis róka újra szaladgál, jobb minőségben, mint korábban bármikor.

  • Mafia: Definitive Edition teszt

    A többé-kevésbé felújított Mafia trilógia első része kapta a legtöbb figyelmet, és ez meg is látszik rajta. A Hangar 13 végre a sorozathoz méltó munkát végzett.

  • Lawn Mowing Simulator teszt

    A szimulátor műfaj legújabb tagjában a zöld gyepre gurulhatunk, hogy Nagy-Britannia elburjánzott kertjeit szépen rendbe tegyük, és ebből csináljunk karriert.

  • Train Sim World 3 teszt

    Két év után újabb kiadással jelentkezett a Train Sim World sorozat, a fejlesztők célja újabb lépést tenni a feltétlen élethűség felé. Megnéztük, valódi lépés-e ez, vagy csak egy ráncfelvarrás.

Előzmények

  • Assetto Corsa Competizione teszt

    Konzolokra is megérkezett napjaink egyik legélethűbb autós játéka, ám a konverzió minőségét látva nem örülhetünk felhőtlenül. Tesztpadon az ACC.

  • Snowrunner teszt

    Visszatért az extrém off-road játékok királya, a sár mellett pedig most már a hó és a jég birodalmában is helyt kell állnunk. A Snowrunner megmutatja, hogyan kell folytatást készíteni.