Bevezető

Mindenkinek megvannak azok a pontok a játékiparban, amiket nem akar többet látni. Kinek a lézerpuskák, kinek a kétkezes csatabárdok. Összegyűjtöttünk 10 olyan dolgot, aminek az irányába elindult az egész iparág, és lassan kegyetlenül unalmasnak tűnnek megszokott játékosok szemében. Hát íme.

10-6

Bullet-Time – A mátrix anno forradalmasította a filmkészítés kézikönyvét ( „how to make a movie –for Dummies” ) a bullet time-mal, amit azóta természetesen a filmipar nyakában lihegő játékipar is bevezetett. Először nagyon érdekes és jó volt, de előbb vagy utóbb már nagyon unalmas, hogy minden főhős ex-spec ops katona, alkoholista rendőr olyan jó reflexű srác, mint akikkel Counter Strike közben is találkozhatunk. Épp ideje lenne, ha látnánk valami új dolgot, de első körben örülnénk, ha alant felsorolt dolgokat nem nagyon látnák – az már haladás lenne.

Hófedte orosz katonai bázis – Ha van valami, amit többször láttunk már, mint a bullet time-ot az a hófedte orosz katonai bázis. Már unalmas volt SOF 2-ben is az pedig nem ma volt. Nem tudnak végre valami új dolgot kitálalni? Teszem azt, egy újságosbódé alatt kiépített titkos katonai bázis? Vaaaaagy ...egy nem titkos bázis alatt kiépített titkos bázis? -Ahol nincs hó.

Activision-Blizzard üzletpolitika – Ide eredetileg azt szerettük volna beszúrni, hogy az EA kreatív igazgatók kezét nem szeretnénk a játékokon látni, de az elmúlt pár hónapban az actiblizz megmutatta nekünk, hogy bizony sokkal komolyabb problémák vannak itt. Az évente újra megjelenő CoD, és a játékaikba beleölt kreativitás lassan eléri a nullát. Persze vissza kell hozzá hozni a piszkos anyagiakat, amit egy masszív reklámkampánnyal és gerillamarketinggel kompenzálnak.

SEGA képregényadaptáció-film-játékadaptációk - Aki megmutatja az első jó játékot ezek közül, az kap egy lufit és egy fagyit. Rettenetes játékmenet, előző generációs átvezető animációk, ronda textúrázás, béna szinkron, és ez még csak a felsorolás kezdete. Ha ezeket a játékokat a Ps2-mön láttam volna anno, azt mondom elmegy, de a mai kor igényei mellett nem hiszem el, hogy komolyan vannak emberek, akik ezekért a játékokért pénzt adnak boxra, PC-re vagy PS3-ra. Aki most ismerkedik a játékok világával és csak azért veszi meg, mert tetszett a film, esetleg szereti az adott hőst, eljátszogat vele egy ideig, majd leteszi azzal, hogy még mindig mennyire bénák a mai játékok. Maximum akkor fogadnám el, ha rajta lennének a BD lemezeken extra formájában.

Tripla spektrumon látó MI – Ki nem érte volna már át azt a remek érzést, amikor guggolva, csendben sunyulsz gondolva hogy a Tom Berrenger féle sznájper film alaposan felkészített, aztán arra ébredj fel, hogy bumm...headshot...újratölt...majd megint és megint és megint. Tanulva ebből megnézed a második részt - majd szépen a fal mellett sunyulsz és valószínűleg teljes 3 méterrel tovább is sikerül eljutni, amikor is megint, bumm.... Igen, szerintünk is unalmas hogy az MI ködben, 3000 méterről, falon keresztül is lát, céloz, és persze talál is. Jó lenne elérni azt, hogy mondjuk Easy-n a katonák igenis célozzanak rosszul, mert elég vicces hogy a világ összes terroristája AK-47-tel és társaival lelő egy muslincát Kiszel Tünde szemöldökéről a tipiklisztáni hegyvonulat ellenkező oldaláról.

5-1

Lineáris agyonszkriptelt játékmenet – Már évek óta van példa arra, hogy lehet igényes és maradandó játékélményt nyújtani non-lineáris játékokkal, ahol a scriptelt események kiszolgáljak az általad meghozott döntéseket, nem pedig meghatározzák azokat. A technikai lehetőségek már nagyon régóta elérhetőek (már a Baldurs Gate 1 is „non lineáris” volt) tehát ami hiányzik, csakis az akarat. Eszméletlenül belerondít egy játék élményébe, amikor konstatáljuk, hogy az ellenség ( jó esetben egy bokorból ugrik elő es nem odateremtődik ) egész addig jönni fog, amíg vagy egy bizonyos pontot nem érünk el, adott mennyiségű ellent nem irtunk ki, stb.

Nem létező sztori. – Mindannyian találkoztunk már olyan játékokkal, amik bár nem ezzel akarják magukat megszerettetni, de mégis megpróbálják elhitetni, hogy van valami sztori mögöttük. Egy átlagos játékban gondolom senkinek nem szokott feltűnni, hogy a főhős, a gonoszok, és néhány esetben a teljes szereplőgárdának csak egy valami hiányzik, az pedig a motiváció. Értem én, hogy mentsem meg a világot, de miért? Persze ez csak egy tünete annak, hogy a mai játékok egy részének hiányzik a sztorija. A másik probléma az, hogy az intro és a credits közötti 4-6-8 órás játékidő történéseit 30 másodpercben fel lehet mondani, ugyanúgy, mint a Twilight filmek történetét.

Fegyver specifikációs tréning hiánya – Mindenki látott már elég akciófilmet ahol a főhős az űrhajótól a tengeralattjáróig mindent tud vezetni es persze a kis Makarov pisztolytól a legtitkosabb „X-452 Death Dealer” multifunkciós plazma-vetőig mindent tud kezelni. Ez persze egy Duke Nukem jellegű játéknál nem probléma, de manapság azért nem ártana, ha mondjuk nem tudna a főhős kapásból mindent tökéletesen kezelni. Még egy képzett katona is sokat gyakorol mire képes lőni egy adott fegyverrel úgy hogy el is találjon valamit. Persze ezt általában a fejlesztők megoldják a feljebb említett mindenki exkommandós-szuperspeciálisan-titkosgerilla-harcmodor szakértő akinek már az oviban is egy csatabárd volt a jele.

Türgü-türgüsztáni terrorszervezet – Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy az első fejlesztő, aki mondjuk egy lichtensteini vagy mongol terrorszervezetet tesz a játékba, személyesen vendégem egy korsó bajor búzasörre (ha mindezt megfejeli azzal, hogy a főhős egy rosszarcú, pocakos, biztonságőr ahol az első pálya arról szól, hogyan kell másnaposan beülni a 15 éves Daihatsuba es beérni a melóhelyre úgy, hogy sem a rendőrök nem állítanak meg, sem a főnök nem vesz észre – az 1 korsó sört egy „Mass” korsora (1 literes korsó) emelem).

WWII FPS – Amikor a Medal of Honor Alied Assault megjelent, mindenki totál ráállt a témára, elvégre nem igazán voltak ilyen típusú „történelmi” FPS-ek. Aztán a készítők egy része kivállt, megalkották az első Call of Duty-t, és itt valahol beindult a gépezet. Azóta számtalan különböző szemszögből, számtalan elgondolást láttunk, némelyik korhoz és történelemkönyvhöz hűen, némelyik pedig már röhelyes dolgokat beleolvasztva mutatta be nekünk a második világégést. Azok után, hogy már voltunk amerikai, angol, francia, orosz katona, az ellenállás tagjai, és az összes nagyobb csatát végigharcoltuk, már unalmas n+1-edikre újra végigharcolni ezt a kort.

végül: az álom

Rókabőr lehúzások - Egyszerűen rettenetes, hogy képesek vagyunk N+1 alkalommal megvenni ugyanazt a játékot, csak azért, mert a végén szerepel az, hogy 7, vagy valami csilli-villi alcím. Ha ilyenkor bárki azt meri állítani, hogy ezt láttuk már, a Fanboyok egyből elkezdenek hőbörögni, hogy „de van benne még két fegyver!”, „már dzsungelben is lehet menni!” vagy „de ez már facebookra is kidobja, hogy heccsatoltam!”. Ha van egy játék, amit eredetileg is sorozatnak terveznek, akkor azt mondom rendben. Viszont amikor csak azért jön ki évente még egy „új” rész, hogy meglegyen a kiadó éves bevétele, akkor sem gondolkodik el az ember, hogy ez most jó-e nekem. Ha ezt az egy dolgot végre kiheverné az ipar, újra különböznének a játékok, és újra eljuthatnánk egy videójáték aranykorba.

És TI mit nem szeretnétek többé látni?