Nyomozósdi és démonirtósdi
Listánkra már csak bődületes jóindulattal férkőzhetett volna be Shinji Mikami alkotása (aki olyan remek címek megalkotója, mint Resident Evil, Dino Crisis), amit a The Evil Within a felhígult stílus kavalkádnak köszönhet. A túlélő horrorok teljes kelléktárát felvonultatja, így inkább nevezhető egy akciódús horrorkának, mint igazi velőtrázó brutalitásnak. A történet egyszerre próbál globálisan minden régiónak megfelelni, így a keleties narratíva bőséges nyugatias akcióval van megtámogatva. Sebastian Castellanos nyomozót egy elmegyógyintézetben kialakult incidenshez rendelik, azonban mire odaérünk már csak egy rejtéjes erő pusztításának nyomait találjuk. A Beacon Mental Hospitalt vérrel mázolták újra és holtestek hevernek mindenfelé, ráadásul a titokzatos gyilkossal való találkozásunkat követően mészárszéken ébredünk, ahonnan a leggusztustalanabb körülmények között sikerül csak kimenekülnünk.
A Tango Gameworks munkája nem nélkülözi a lopakodós, bujkálós túlélősdit, az életünkért vívott ádáz harcot, a förtelmesen beteg környezetet és a szívbajokat erősítő ijesztegetéseket sem. Szekrényben próbáljuk átvészelni a láncfűrészes hústorony tombolását, groteszk, gusztustalan lények törnek az életünkre és még egy külön alternatív dimenzióban is fejlesztgethetjük karakterünket egy erre alkalmas villamosszékkel beégetve az újabb jártasságokat. Lőfegyveres aprítás, különböző csapdák, durva közelharcok és még craftolást is kaptunk. Sajnálatos, hogy egyik elem sem kapott igazi mélységet, ezért nem sikerült a meghatározó horror játékok társaságához csatlakoznia. Hiába merített ihletet a legnagyobbaktól (Resident Evil, Silent Hill) csak a klisék mesteri alkalmazását írhatjuk a javára. Akad pár meghatározó értékelhető momentuma, amit a technikai megoldások, bugok tesznek teljesen tönkre. Nagyot akartak markolni, így sikerült a középszerben landolni.
Nem mehetünk el szó nélkül a pokol teremtményeit hentelő Spacemarine mellett sem, bár igaz, hogy a horror elemek itt alul maradnak az akcióval szemben, így a DOOM 3-nak meg kell elégednie azzal a jutalommal, hogy a lista 10 legjobbjainak a közelébe férkőzhetett. A Mars kietlen pusztasága, sivár katonai és tudományos létesítményei, ásatásai már alapból félelmetesek lehetnek pusztán kihaltságukkal, de ha azt démoni lények szállják meg a pokolból és sokszor csak a zseblámpánk fényével találhatunk célt a felemésztő sötétségben, akkor senki nem csodálkozik azon, ha olykor teleszalad a bugyi. Az eredeti koncepciót a DOOM 3 totálisan hátra hagyta, már nem csak az agyatlan öldöklésre koncentráltak, ami valahol érthető, elvégre sokat fejlődtek az igények és a videojátékok 1993 tele és 2005 tavasza között. A horrorisztikus hangulatra próbáltak ráerősíteni és a technikai fejlődést prezentáló fény-árnyék hatásokra. A korom sötét folyosókon bármikor meglephetett egy zombi, vagy a nyakunkba ugorhatott egy tűzlabdás Imp, így remegő kézzel szorongattuk zseblámpánkat, míg óvatosan haladtunk sarokról sarokra és minden hörgésre kapkodva váltottunk valamelyik lőfegyverünkre. A méretesebb és erősebb ellenfelek (Hellknight, Mancubus, Revenant) legyilkolása azért már puskaporosabb élményt biztosított, de kétségtelen, hogy a DOOM 3 képes volt ránk hozni a frászt bármelyik pillanatban.
A Monolith Production már a kezdetek ót a horror vonalon mozgott, hiszen elsők között készítették el még a ’90-es évek közepén az id DOOM motorjához nagyon hasonló alapokra felépített Build (a 3D Realmas saját készítésű gyöngyszeme, ami olyan alkotásokat hajtott meg, mint a Witchaven vagy a Duke Nukem 3D) motorral a Blood című alkotásukat, ami csak úgy tocsogott az okkult, véres és erőszakos horror elemekben, igaz még az akció volt az előtérben. Egy évtizeddel később a játékaik már sokkal nagyobb mértékben tartalmaztak horrorisztikus elemeket, az akció mellett érzékük volt a környezet és a dermesztő légkör megteremtéséhez. Ez pedig a Condemned: Criminal Origins esetében is kifejezetten jól sikerült, hiszen a kelepcébe csalt FBI ügynökkel (Ethan Thomas) nem egyszer kaptunk frászt, míg a sorozatgyilkos nyomára akadtunk, tisztázva nevünket és becsületünket. A Condemned szinte a műfajhoz passzoló minden elemmel rendelkezet: lépten-nyomon ijesztegetett, durva közelharcok részesei lehettünk és még a paranormális jelenségek sem maradtak ki a felhozatalból. A ránk támadó ellenfelek vascsövekkel, szöges lécekkel, szerszámokkal való agyonverése már alapjáraton kimeríti a brutalitás fogalmát, azonban a mesterien megteremtett környezet felel az igazi horrorisztikus jelző kiérdemléséért. A Condemnedben alkalmazható nyomozós kütyük szintén érdekessé tették az alkotást, a gyilkosságok helyszínein ezáltal tényleg nyomozónak érezhettük magunkat, az akciók során meg egy az életéért küzdő gladiátornak. A Monolith Production szakemberei 2005 környékén nagyon ráéreztek a félelmetes és nyomasztó közeg megteremtésére, a pályatervezés játékaikban nem csak mesteri, de rendkívül kreatív és hatásvadász is volt. Nem is véletlen, hogy tízes listánkon találkozunk még a nevükkel, de most már lássuk tételesen is a résztvevőket. Jöjjön hát a szerkesztőségünk által legjobbnak ítélt 10 horror cím.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
