Hirdetés

Tokyo Game Show - az első nap

DoA 5, Final Fantasy, D4

Dead or Alive 5: Last Round

A Tecmo remek verekedős játéka igen jó formában tért vissza az ötödik résszel, amelyről ennek megfelelően megdöbbentően sok bőrt le is húztak. A cím alapján az utolsónak tűnik a Last Round kiadás, amely új karaktert – az eddig látottak alapján – nem hoz az így is nagynak számító, 33 harcost felvonultató mezőnybe, de új pályákat és kosztümöket igen. Mindez talán nem tűnik nagy számnak a játék valamelyik verzióját már birtokló PS3-as, Xbox 360-as játékosoknak (itt csak digitálisan jelenik meg a program), de mindenképp jó lehetőség PS4-en és Xbox One-on.

A játékot PS4-en próbáltam ki, ahol a HD felbontás és az élsimítás igen jót tett a karaktereknek. A pályákon a textúrákat egyelőre nem rajzolták újra, így néhány bevonulásnál, közeli vágásnál elég fapados a látványvilág, de a csaták alatt szerencsére nincs ilyen gond. Jann Lee-vel természetesen sikerült végigverni a meglehetősen kurta arcade módot, minden régi kombó működött, szóval a veteránok otthon fogják magukat érezni.

Hirdetés

Final Fantasy Type-0 HD

Mint mostanában minden Final Fantasy játéknak, úgy a Type-0-nak sem volt egyszerű útja a megjelenésig. Mobiljátékként indult Agito XIII néven, majd csak PSP-re jelent meg kizárólag Japánban, amit négy évvel később követ az új, nextgen konzolos kiadás, ezúttal végre angolul is. Hogy teljes legyen a káosz, FF Agito Plus néven Vitára bejelentették az eredeti program előzményeként szolgáló iOS-játék kibővített változatát is.

Tokyo Game Show 2014 helyszíni riport
[+]

A program 14 fiatal harcos, azaz választható karakter útját követi nyomon, akik egy mágikus akadémia tanoncai. A sztori ismerős: négy ország háborúba lép az isteni erejű kristályok birtoklásáért, és csak egy banda van, aki megmentheti a világot. Zsoldosként millió küldetést lehet végrehajtani, lehet chocobo madarakat nemesíteni és nevelni, légi-hajót szerezni, magányosan, csapatban, vagy akár seregeket irányítva küzdeni. Mindezt PSP-n egy állítólag élvezetes kooperatív játéklehetőség egészítette ki, amit számomra elég érthetetlen módon a HD-kiadásból eltávolítottak.

A demóra sajnos rányomta a bélyegét a szokásos RPG-átok: 30. szintű karakterekkel ellátva bedobtak egy misszió közepébe úgy, hogy a harcrendszerről a leghalványabb fogalmam sem volt. A 15 perces vagdalkozás alapján a Crisis Core-hoz tudnám leginkább hasonlítani, csak e valós idejű csatákban egy háromfős csapatot lehetett irányítani, eltérő képességű tagokkal. Noha a játék látványvilága nyilván köszönőviszonyban sincs mondjuk az FF15 trailerben látottakkal, a Type-0 így is kellemes élménynek tűnt - feltéve persze, hogy sikerül kitanulni a csaták mikéntjét. A jövő márciusban megjelenő játék mellé amúgy ajándékképpen a Final Fantasy XV demóját is mellékelik.

D4 - Dark Dreams Don't Die

SWERY (a Deadly Premonition designereként ismerte meg a világ) új játéka leghíresebb munkájához hasonlóan meglehetősen elvont, beteg humorú alkotás. Igaz, a demó alapján mindenképpen könnyedebb, mint a néhol horrorba is átcsapó Deadly Premonition, ráadásul az akció is másként zajlik. A játék elvileg holnap megjelenik világszerte, így mindenki megismerkedhet az epizodikus játék első fejezeteivel. Egy David Young nevű nyomozót irányítunk ebben a kalandjátékban, aki felesége gyilkosát keresi, szimpla detektívkedés mellett időutazás segítségével.

A játék a demó első képernyője alapján kontrollerrel is játszható lesz, ám engem a Kinect használatára kényszerített a játékot bemutató hölgy. A játékmenet meglehetősen egyszerű volt: a képernyőn feltűnő ikonokra mutatva hősünk elmereng a múlton, megvizsgálja az adott tárgyat, vagy épp benyit egy ajtón, az adott helyre lép. Közvetlen karakterirányítás nincs, legfeljebb a QTE-szerű csatákban kell mindig jól suhintanunk, hogy kivédjük a szájában hordott patkányt hajigáló őrült szobatársnőnk eszeveszett támadásait. Noha a látványvilág nem rossz (kicsit a Catherine-re emlékeztet, gyengébb mimikával), ez bőven elfutott volna az előző Xboxon is, ráadásul egyelőre a játékmenet sem nyűgözött le - reméljük a sztori kellőképp magával ragadó lesz.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Tokyo Game Show - a második nap

    Folytatjuk helyszíni riportunkat Japán legjelentősebb gamer kiállításáról, amelynek második napján öt olyan címmel is találkoztunk, amelyek elvarázsoltak minket.

  • Tokyo Game Show - a harmadik nap

    A japán fővárosban megrendezett kiállítás harmadik napján olyan szoftvereket néztünk meg, amelyek valószínűleg sosem hagyják majd el a szigetországot.

  • Bemutatón a Pro Evolution Soccer 2015

    A Konami sportjátékának hamarosan érkezik a publikus próbaváltozata.

  • Heti retro bemutató: ActRaiser

    Amikor a SimCity és a Castlevania találkoznak, ott valami igen különleges dolog születik. Ilyen a SNES-re megjelent ActRaiser, mely két stílust vegyített mesteri szinten.

Előzmények