Ultra Deluxe

Kilenc hosszú év telt el a Stanley Parable megjelenése óta. Kilenc esztendőt kellett tehát várni a konzolos átiratokra. De tényleg kilenc teljes évbe került, hogy egy valamicskét kibővített verziót összedobjanak a fejlesztők? Ehelyett ennyi idő alatt simán el tudtak volna készíteni egy teljes második részt is, nem?! Lustaság áll ennek hátterében, vagy épp a siker után gyakran jelentkező döntési paralízis? Vagy csak féltek a második részek, második regények, második albumok oly jellemző minőségromlásától? Sosem fog már kiderülni.

Vagy épp ellenkezőleg: már ki is derült.

A lehető legszárazabban fogalmazva az Ultra Deluxe a Stanley Parable kibővített és megszépített verziója, most már konzolokra is – benne van a teljes alapjáték is, de a New Content feliratú ajtó temérdek új tartalmat rejt. A befejezések száma alsó hangon is megduplázódott, és természetesen új kalandok, helyszínek és sok-sok monológ is vár a vásárlóra. És persze ipari töménységű, kifogyhatatlan mennyiségben rendelkezésre álló szarkazmus – hiszen az a nyelv, amin a fejlesztők kommunikálnak.

[+]

És hogy miről szól ez a nagy felhajtással kísért Új Tartalom? Egyfelől rengeteg eltérő dologról, hisz most is teljesen váratlan irányokba kalandozhatnak el az események, másfelől viszont a legérdekesebb része az Ultra Deluxe-nak az, amely tulajdonképpen a fejlesztők egyfajta reakciója az első rész fogadtatására, a díjakra és a kritikákra egyaránt. Igen, e játék nem szimplán áttöri a negyedik falat, hanem otthont épít köré, majd graffitivel lefújva azt újraértelmezett műtárgyként mutatja be, végül dinamitot erősít rá, és legalább három ironikus metaértelmezési szinten keresztül robbantja az arcunkba.

[+]

Ott van például a büszke emléképület a díjakkal, a kiállított, gyertyákkal körülvett 10/10-es tesztekkel, a narrátor önajnározó megjegyzéseivel – de utóbbiak mélyén néha mintha a kétely hangszíne is megjelenne. Ott van aztán a játék fejlesztéséről szóló törtfehér falú múzeum, amely játékrégészeket is kielégítő módon mutatja be az eredeti játék eltérő verzióit és végül hátrahagyott ötleteit. És ott vannak ládaszám, sőt, vagonszám a Steam Pressurized Gas játékbolt értékelései közt található játékosi kritikák is: túl sokat beszél a narrátor, túl egyhangú az irodaépület, túl magasröptű a humor, túlságosan ilyen, túl kevéssé olyan, miért pont ez és miért nem az?

[+]

Eleinte a narrátor hozzánk hasonlóan, sőt, talán nálunk is lelkesebben várja, hogy megnyíljon az újdonságokat rejtő ajtó, olyannyira, hogy még azt is elfelejti, hogy arról kellene beszélnie, hogy Stanley mit csinál(t), és inkább arról locsog, hogy milyen zseniális élményt vár a fejlesztőktől. A narrátor funkciója így ismét újraértelmeződik, és az Ultra Deluxe tartalmait már az ő nézőpontja által akaratlanul is befolyásolva fogjuk értékelni. Eleinte vélhetően mosolygunk majd az ömlengésen, azon, ahogy egy új kopár szobát vagy rozsdás liftet is ujjongva fogad, aztán talán meg is sajnáljuk, amiért hatalmasat csalódik a kiegészítőben. Narrátorunk flippergolyóként csapong az egyik érzelmi végletből a másikba, mi pedig rajta keresztül értelmezzük át, hogy mit is várhatunk el egy ilyen kibővített verziótól vagy éppen bármilyen játéktól, és talán azon is elgondolkodunk, hogy miért is nem egy teljes második részt kaptunk. Az ember szinte el is tudja képzelni, hogy az milyen lenne…

[+]

Az Ultra Deluxe engem lenyűgözött intelligens megoldásaival, sosem látott narratív fordulataival, a játékipar mai állását kifigurázó ironizálásaival. Igen, vannak opcionális gyűjtögetnivalók az Ultra Deluxe-ban, és igen, mindez csak azért kapott szerepet a játékban, hogy megmutassák a fejlesztők, hogy végeredményben ez egy teljesen felesleges időhúzás – de itt ez is egy teljes érzelmi hullámvasút képében jelenik meg, olyan tér- és időbeli kunkorokkal, amelyekre egyáltalán nem számítunk. Korábbi kritikáimban többször is megemlítettem, hogy valami ócska dolog kifigurázásához nem elég azt pontosan ugyanúgy megismételni, kajánul mutogatva rá, hogy „Látod, milyen ócska? Érted, hogy ez vicces?”, és az Ultra Deluxe végre a tökéletes ellenpélda, amelyre majd én mutogathatok, hogy „Látod, hogy így is lehet csinálni? Érted, hogy a szatírához az újraértelmezés is hozzátartozik?”.

[+]

Természetesen azért fogalmazok ilyen homályosan, mert minden narratív játék halála, ha valaki ellövi a fordulatokat. Több száz képet loptam a megannyi végigjátszás során, amelyek nagy részét nem tudom felhasználni a cikkhez – nem merek beszélni a nagy vörös számról, arról a bizonyos gombról a bemutatón, meg arról a másik bizonyos gombról a kijárat nélküli szobában, de még csak az Ultra Deluxe igazi hőséről, a nemes vödörről sem akarok sztorizgatni. Mindenkit bátorítok viszont, hogy vesse bele magát ebbe a nagyszerű játékba, és lehetőleg leírás nélkül, saját ösztöneinek megfelelően, minden nekifutáskor egy kicsit másként cselekedve derítse fel Stanley és a narrátor világát!

A The Stanley Parable: Ultra Deluxe PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Switch-re és Xbox konzolokra jelent meg.

Összefoglalás

A felszínen egy furcsa, döntéseinkre állandóan reagáló „sétaszimulátor” a Stanley Parable, de valójában sokkal több ennél – egy igazi példabeszéd arról, hogy miként lehet intelligensen kifordítani mindenki által ismert megoldásokat. Az Ultra Deluxe-porció sem okoz csalódást – itt ismét, megint mindent átértelmeztek a fejlesztők, talán még magabiztosabban, még mélyebbre vágó önsanyargató humorral, mint az eredetiben.

A The Stanley Parable: Ultra Deluxe legjobb vonásai:

• A vödör kiváló mentor
• A vörös az új narancssárga
• A szálak sokkal mélyebbre vezetnek, mint gondolnád
• Végre: egy végtelen lyuk

A The Stanley Parable: Ultra Deluxe leggyengébb pontjai:

• Nem lehet ugrani?!

Bényi László